Darkness, sadness, solitude (Ilhoon)

Egész jó napom volt. Mármint amennyire jó napjaim szoktak lenni. Nem zárkóztam be a WC-be, hogy az összefirkált falakat nézzem, és nem is sírtam. Egészen addig, amíg otthon le nem ültem a gép elé, és meg nem néztem az üzeneteimet. Megint jött tőle egy.
Ma is láttalak. A véleményem azóta sem változott.
Utálom ezt a gyereket. Fogalmam sincs, ki ez, anonymus irkál nekem. Eleinte nem figyeltem rá, mert gondoltam egy idióta hülyéskedik velem, de aztán olyan dolgokról is írt, amit elvileg látott a suliban. És amik igazak voltak. Pontos időket írt, mikor és hol látott, ami teljesen megfelelt az igazságnak. Mindig elolvastam amit írt, de nem kellett volna. Kezdtem egyre komolyabban venni, és el is gondolkoztam rajtuk. És igaza volt. Így önbizalmam lassan, de biztosan süllyedt egyre mélyebbre és mélyebbre. Én pedig elvesztem. A félig teli poharat kezdtem félig üresnek látni, és olyan dolgokon gondolkoztam el, mint az előtt soha. Láttam dolgokat, amiket eddig nem, például mindig amikor valaki odasúgott valakinek valamit, biztosra tudtam, hogy rólam beszélnek. Minden pillantásban, amit kaptam, láttam a megvetést.
Kimentem az utcára, és figyeltem, ahogyan elhaladnak az autók, miközben én azon gondolkoztam, hogy ki szeretnék ugrani az egyik elé. Egyre többször voltak rémálmaim, de mindegy, hogy nyitva volt a szemem, vagy csukva, mindig ugyanazt a sötétséget láttam. Már azon is elgondolkoztam, hogy mit gondolnának a többiek a halálomról. Ha egyik pillanatról a másikra csak úgy eltűnnék az életükből. Kinek hiányoznék? Valószínűleg senkinek.
Szerettem egyedül lenni. Akkor legalább senki nem mondta, hogy hogy nézek ki. Kivéve Mr. Anonymus, aki előszeretettel ecsetelte a hátrányaimat. Hány olyan levelet küldött, amiben ezerszer állt egyetlen szó. Ronda. És teljesen igaza is van. Semmi különleges nincs bennem, sőt, pont hogy negatív tulajdonságaim vannak. Unalmas, átlagos, barna hajam van, a szemem is rossz, tehát szemüveget kell hordanom. Nem sportolok semmit, ezért nincs is jó alakom, vastagak a combjaim, nagy a hasam, és kezdek egyre többet hízni. És lapos vagyok. Ez a legrosszabb az egészben. Nekem vannak az egész osztályban (ha nem iskolában) a legkisebb melleim, és nincs olyan ruha, amivel ezt tökéletesen el tudnám takarni. És amikor beszélgettem valakivel, és a szemkontaktust megtörve a mellkasomra nézett, iszonyatosan fájt, és nemegyszer történt ilyen. Manapság ez lehet a legrosszabb, hogy valaki lapos. És én az vagyok. És valószínűleg nem is fog nagyon többet nőni, mert anyunak is ilyen, mint nekem.
Azóta naponta háromszor, de néha többször is a mérlegre álltam. Néha vacsora után is megnéztem, szedtem-e föl súlyt. És amikor láttam, hogy igen, egész nap nem ettem. Úgyis mindegy. Had éhezzek. Van, ami sokkal jobban fáj.
Úgy éreztem magam, mint egy gödörben. Körülöttem minden sötét, és nem tudok kijutni innen. Pedig láttam a fényt, hallottam a vidám hangokat, de egyszerűen nem értem el. Minden lökés még mélyebbre taszított, és én zuhantam, zuhantam a feneketlen gödörben.
Nem egyszer írta az a valaki, hogy legjobb lenne, ha fölakasztanám magam.
És én arra gondoltam, hogy nem is rossz ötlet. Csakhogy én egyszerűbb utat választanék. Bekapni tíz gyógyszert egyszerre, az sokkal egyszerűbb. És gyorsabb.
De a legjobb mégis az volt, amikor fogtam a késem, és elkezdtem karcolgatni vele a bőröm. Aztán kicsit élesebben nyomtam oda.
Egy vágás... kettő... három... négy... és már fogalmam sem volt, mit csinálok. Egyszerűen csináltam.

Nem véletlenül húztam mindig hosszú ujjút. Az volt a legjobb módja annak, hogy eltakarjam sebeimet, és hogy senki ne vegye észre, hogy bármi bajom van.

Sokszor nézegettem a karomat, az össze-vissza vágásokat. És tetszett, amit látok. Hogy miért, azt nem tudom. Egyszerűen jól esett.

Egy pillanat alatt véget vethettem volna az egésznek. Néha csak egy lépés, és mindennek vége. Csak éppen a jó helyen kell állni.

Minden reggel amikor felébredtem, elgondolkoztam azon, hogy meg akarok halni. Minden este, amikor lefeküdtem aludni, azon gondolkoztam, miért nem tettem meg.

Úgy érzem magam, mintha egy burok venne körül. A suliban mindenki barátnőkkel volt, mindenki nevetgélt, mindenki boldog volt... Egyedül én járkáltam magamba roskadva a folyosókon, és gondolkodtam el az élet értelmén.

Senkit nem érdekelt, mit történik velem. Senkit.

Na jó, Ilhoon egyszer megkérdezte, mi van velem, és hogy jól vagyok-e.

Én? Hát persze, hogy jól vagyok. Miért ne lennék jól? Minden a legnagyobb rendben van.

Kívülről mosolygok. Belül éppen kettészakadok.

Még a szüleim sem vettek észre semmit belőle. Igaz, nem is szoktam találkozni velük, mert már saját lakásom van, de azóta egyszer sem hívtak, egyszer sem látogattak meg, egyszer sem kerestek.

A csengő hangja mélyen a szívembe hasított.

De nem érdekelt. Nem megyek ki. A napom már csak rosszabb lehet, kint is biztos csak azért áll valaki, hogy a szemembe köpje, hogy ronda vagyok. Lapos vagyok. Hülye vagyok. Tehetségtelen vagyok. Semmire nem vagyok jó. Senki nem is szeret. De köszönöm, ezeket már tudom. Nem kell senkinek felvilágosítania.

Már kezdett türelmetlenné válni a vendégem. De nem mentem ki. Csak hagyta volna abba.

- Én vagyok az - hallottam Ilhoon kiabálását. - Itthon vagy?

- Nem - kiabáltam vissza. - Hagyj egyedül!

- Kérlek! Nyiss ajtót.

- Nem.

- Jó. Én addig fogok itt várni, amíg ajtót nem nyitsz - közölte.

Nem érdekelt. Miért nem fogják föl az emberek, hogy nekem egyedül a legjobb? Senki nem értette. Engem senki nem értett meg. Néha még én magam sem értettem, mit is akarok. Nem tudtam, ki vagyok. Elvesztem.

De hirtelen olyasmit éreztem, amit régóta. Kíváncsiságot. Az ajtó felé néztem, és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg itt van-e még. Az ajtóhoz lopakodtam, és fülemet odatapasztottam. Igen, itt volt.

- Nem vagyok kíváncsi rá, mit akarsz, jó? - mondtam halkan. Biztos hallotta.

- Engedj be.

- Nem.

- Kérlek.

A kulcsra néztem. Nem tudom miért tettem, de odanyúltam, és lassan elfordítottam. Ilhoon azonnal ki is használta a helyzetet, és belépett. Ott ültem a földön, teljesen magamba roskadva, mint mindig.

- Sírtál? - hajolt kicsit közelebb.

Igen, sírtam. Újabban ez a hobbim. Fogalmam sincs honnan, de mindig jöttek. Néha lejutottak a nyakamig, de néha előbb letöröltem őket. Vagy direkt úgy hajoltam, hogy a könnyeim rácsöppenjenek sebeimre, és összefolyjanak a vérrel.

- Miért van ilyen sötét itt nálad? - kérdezte, majd az ablakomhoz lépett, és széthúzta a függönyöket. Kezemet arcom elé kaptam, hogy védjenek a vakító fénytől.

- Na így már jobb - mondta. Körbenézett apró lakásomon, aztán megakadt a pillantása az asztalon heverő pengén. Ledöbbent. De nagyon.

Leereszkedett mellém, megfogta a karom, és fölhúzta rajta a pulcsim ujját, így szemei elé tárultak a vágásaim. 

- Miért? - kérdezte. De nem válaszoltam. Nem volt erőm hozzá. - Tisztára lefogytál. Miért nem eszel?

Még mindig nem volt erőm válaszolni. Nem fogok neki hosszú magyarázkodásba kezdeni, hogy mit miért teszek. Úgysem értené meg. Senki nem érti meg.

- Figyelj rám, Em. - Furcsa volt hallanom a nevemet. Főleg a becenevem. - Nem tudom, mi a baj, de nagyon szeretném, ha... ha összekapnád magad.

Mintha csak a tanárokat hallanám. "Tanulj rendesen, folytonosan romlik az átlagod." "Nem vagy te egy buta lány, de mostanában nagyon leeresztettél." "Kapd össze magad." "Szedd össze magad." Utáltam, ha parancsolgatnak. És ez sem hangzott másképp.

- Menj el - mondtam neki. - Nincs szükségem a tanácsaidra. Azt csinálok, amit akarok. Nem szólhatsz bele. Az én életem, az én döntéseim.

- Elrontod magad - szólt kétségbeesetten.

- Fogd be! - kiabáltam, füleimre tapasztottam a tenyerem, és szorosan behunytam a szemem. Nem akartam hallani, amit mond. - Miért nem vagy képes felfogni, hogy egyedül akarok lenni!?

Kilestem a szempilláim közül, hogy mit reagál erre. Egy ideig csak nézett a szemembe, aztán fölállt, és elment. Megkönnyebbültem sóhajtottam fel.

Eléggé kifáradtam ebben a vitában. Rég nem beszéltem ilyen sokat. Úgyhogy visszamentem a kanapéra, és magamra húztam a takarót.

És akkor jöhetnek a rémálmok.

Érdekes módon nem jöttek. Már jó ideje nem volt ilyen, ami eléggé meg is lepett. Mindig is szerettem aludni, addig legalább el tudtam rugaszkodni az itteni világból. Nem éreztem semmit, és teljesen hétköznapi dolog volt. Normális dolog. De amióta álmaimban is követtek, amióta a saját sikítozásomra ébredtem, azóta mindent utáltam az életemben. Mindent.

Utáltam az utcán járkálni, és a sok boldogságot látni, mert tudtam, hogy mind hazugság. Egyedül akkor merészkedtem ki, amikor esett. Amikor zuhogott. Olyankor kiálltam az esőbe, hagytam, hogy a könnyeim és az esőcseppek összefolyjanak, és halkan földet érjenek.

Zenét se hallgattam. Egy ideig segített, de meguntam őket. Mindet.

Az iskolában is próbáltam kizárni a külvilágot. Zavart a sok mosolygás, a sok vidámság. Nekem még rosszabb kedvem lett csak tőle. A tanárra is néha figyeltem, néha nem. Sokszor úgy éreztem, semmi nem tud érdekelni ezen a világon. De tényleg semmi.

Hazafelé sétálva azon gondolkoztam, mit csináljak délután. Egyértelmű. Megmérem magam a mérlegen, ha híztam, akkor ma nem eszem többet. Lehet, hogy ha edzenék, hamarabb fogynék, de egyszerűen nem vagyok képes a mozgásra. Úgyhogy inkább megvonom magamtól a táplálékot. Aztán leülök a kanapémra, és előveszem a pengémet. Először csak simogatni fogom vele a bőröm, aztán tovább játszadozom vele.

A lakásomba érve megijedtem. Miért van ilyen világos? Miért nincs behúzva a függöny? Tegnap, miután Ilhoon elment, gondosan visszahúztam őket, hogy ne jöjjön be fény. Az is csak a boldogságra emlékeztetett, és én köszönöm szépen, de nem kérek belőle.

A következő utam a fürdőbe vezetett. Odamentem a mérlegemhez, de amikor megláttam, kisebb sokkot kaptam.

Valaki írt rá. Azonnal tudtam kicsoda. De mielőtt bármit tehettem volna, elolvastam, mi volt odaírva. Próbáltam felfogni, mit is jelent, de ahogy eljutott agyamig, megráztam a fejem. Nem. Nem akartam ilyenre gondolni. Ha megtalálom Ilhoont, esküszöm, kinyírom. Miért csinál ilyet? Azt hiszi, jobb kedvem lesz tőle? Hát nem.

Máshol is hagyott nyomot? Vagy csak a mérlegemen? Bementem a hálószobámba, ahol meg is láttam valamit az ágyamon. Egy képet. De amint megláttam, fordultam is vissza. Túl színes volt. Ráadásul ott volt az a szó, hogy happy, amitől felfordult a gyomrom.

Idegességemben leültem a gépem elé, és megnéztem az e-mailjeimet. Hátha ma is kaptam valami szép üzenetet. Most szükségem volt rá, hogy rájöjjek, azok a dolgok, amiket Ilhoon itt hagyott, semmit sem érnek. 

Nem jött üzenetem. Nem baj, gondoltam, elolvasom az előző írásait.

Gyorsan kattintgattam az egérrel, de fogalmam sem volt, mi történt. Kerek szemmel néztem a képernyőre.

Eltűntek az üzeneteim.

- Én voltam - szólalt meg mögöttem valaki. Ijedtemben azonnal fölpattantam, és ránéztem Ilhoonra. - Rájöttem, mi a problémád okozója. És úgy döntöttem, hogy nincs szükséged rájuk. Szeretném, ha visszatérne a régi éned.

- Miért? - fakadtam ki. - Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok, és mit nem! Nem volt jogod hozzá!

- Jót fog tenni.

- Nem fog - mondtam, majd elsírtam magam. Gyenge voltam, a földre rogytam.

- Segítek neked visszatérni. Segítek látni újra a szép dolgokat - biztatott.

- Irtózom tőlük. Gyűlölöm a boldogságot. Meg akarok halni - közöltem hirtelen. Most már biztos voltam benne. Eddig mindig visszatartott valami. Talán azokra az e-mailekre voltam kíváncsi.

- Miért törölted őket? - zokogtam a tenyerembe.

- Te pedig miért hallgattál rá? Azt se tudod, ki irkált, és hogy miért. Olyan emberek véleménye számítson, akik ismernek. Én ismerlek. Kiskorod óta. És sokkal többet érsz annál, mint sem hogy ilyen hamar eldobd magadtól az életed.

- Minden sokkal egyszerűbb lenne a mennyben. Biztos a mennybe kerülök. Itt a földön a pokolban éltem, akkor ott fönt biztosan a jobb helyre kerülök....

- Ne gondolkozz így - rázta a fejét. - Figyelj - mondta, és közelebb jött hozzám. Leguggolt mellém, lefejtette arcomról ujjaim, és mélyen a szemembe nézett. - Meghalni nagyon könnyű. Próbálj inkább életben maradni, jó?

- Mondj legalább egy okot, hogy miért!

- Mert hiányoznál.

- Hazudsz.

- Esküszöm. Nagyon hiányoznál. De nagyon-nagyon. Nem akarom, hogy itt hagyj - mondta őszintén, majd megölelt.

Valami furcsát éreztem. Szeretetet. Ez annyira ledöbbentett, hogy még a könnycsatornáim is elhaltak.

- Kérlek. Segítek kijutni a nehéz helyzetből, csak ne csináld ezt. Fontos vagy nekem.

Össze-vissza kavarogtak bennem az érzések. Megzavarodtam. Túl hirtelen jött ez a törődés.

Amikor elváltunk, lehajtottam a fejem.

- Ne haragudj, de azt hiszem, túl mélyen vagyok a gödörben. Innen nem tudok csak úgy fölkelni.

- És mit szólnál, ha föntről a lyukból egy kéz nyúlna érted? Elkapnád?

- Attól függ, kié.

- Az enyém. Engednéd, hogy visszaformáljalak a régi éneddé? Úgy szerettelek mosolyogni látni. Segítek neked.

- Akkor... nem tudom. Talán.

Ilhoon fölállt, majd odanyújtotta a kezeit. Én készségesen elfogadtam, és hagytam, hogy fölhúzzon.

Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy hagytam, hogy kihúzzon a sötét lyukból.

És akkor megláttam a fényességet, ezzel együtt... a reményt.

You think we did it. I know we didn't. Part 7

- Most azonnal beszélnünk kell - közöltem órák után Kaijal az osztálya előtt.
- Hagyjál már békén - nézett rám fájdalmas arccal.
- Tisztára össze vagyok zavarodva! Amit ma csináltál, az is csak színészkedés volt? Már fogalmam sincs, mit gondolsz komolyan, és mit nem. Ráadásul még mindig nem válaszoltál a kérdéseimre!
- Hazamegyek, jó?
- Nem!
- De - közölte, és elsétált mellettem. Nem érdekelt, még az utcán is követtem. Megfordult, és amikor látta, hogy mögötte megyek, csak megrázta a fejét, és közölte, hogy hihetetlen vagyok. Akkor is követtem, egészen az otthonáig. Mielőtt becsapta volna az orrom előtt az ajtót, besiettem utána. Fölment a szobájába, és én is így tettem. Ismerős volt a hely.
Amíg ő ledobta az iskolatáskáját a földre, én leültem az ágyra.
- Na jó, mit akarsz? - kérdezte.
- Megtudni az igazságot.
- Ahj, istenem - panaszkodott, majd levágta magát mellém az ágyra. Hason feküdt, és kezeit a tarkóján pihentette.
Olyan aranyos volt így. Odanyúltam a karjaihoz, és elkezdtem simogatni puha bőrét, aztán már a tincseivel is játszadoztam. Oldalra döntötte a fejét, és gyönyörű szemeivel nézte, mit csinálok.
Hirtelen négykézlábra állt, és olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy már zavarba hozott. Ujjaival lágyan hozzáért az arcomhoz, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra.
- Te egy olyan nagy ribanc vagy - közölte hirtelen, mire lesokkoltam. Elhúzódtam tőle, és kérdőn néztem rá, de mivel nem szólt semmit, csak komolyan nézett rám, úgy döntöttem, megérdemli a második pofont. Már lendítettem a kezem, de elkapta.
- Eressz el!
- Most komolyan. Nem vagy az?
- Nem!
- Gondold végig a helyzetedet.
- Kai - könyörögtem, de nem eresztett el.
- Tudni akarod, mi történt, amikor részeg voltál? - kérdezte hirtelen.
- Igen - vágtam rá. Láttam rajta, hogy most komolyan beszél, ezért lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát.
- Tényleg kérted. És én is meg akartam tenni.
- De...?
- El is kezdtük, de nem jutottunk odáig.
- Miért? - kérdeztem döbbenten.
- Most mondjam azt, hogy mert rendes vagyok, és hogy tekintettel voltam Baekhyunra?
- Miért ne mondhatnád?
- Mert Baekhyun...
- Igen? - néztem rá. Miért nem mondja már végre?
- Baekhyun nem is szeret úgy igazából - nyögte ki.
- Mi? De igenis szeret.
- És te sem szereted őt úgy, ahogy kéne - közölte, figyelmen kívül hagyva amit mondtam.
- Na jó, hagyjuk ezt. Fogalmad sincs semmiről!
- De igenis van.
- Én inkább hazamegyek. nincs szükségem arra, hogy itt hazudozzál nekem, meg kitalálj olyan dolgokat, amikhez nincs is közöd.
- Menjél. Úgyis vissza fogsz jönni - morogta.
- Hát nem - közöltem dühösen, és becsaptam magam mögött az ajtót. Lerogytam, nekidöntöttem az ajtónak hátam, és kezembe temettem az arcomat.
Baekhyun tényleg nem szeret? Honnan vesz ilyeneket? Egyáltalán igazat mondott, vagy megint csak hazudott? És miért állította azt, hogy én sem szeretem úgy őt, ahogy kéne? Persze, hogy szeretem Baekhyunt. De ő engem nem? Az elejétől fogva, vagy csak tegnap óta? A francba, Kai!
Fölpattantam, és benyitottam. Kai ugyanúgy ült az ágyán, mint amikor elmentem, azóta nem is mozdult.
- Na jó, magyarázatot kérek - közöltem.
- Mondtam, hogy visszajössz - mosolygott.
Nem válaszoltam, csak leültem vele szemben, ugyanúgy törökülésben, mint ő, és feszültem vártam, mit fog mondani. De mivel nem szólalt meg, muszáj volt rákérdeznem.
- Miért nem szeret Baekhyun?
- Szeret, de csak mint barátot. Mindig is úgy tekintett rád.
Lehajtottam a fejem. Fájt az igazság. Vagy egyáltalán igaz, amit mond?
- Bizonyítsd be.
- Jó. Nem tűnt fel, milyen hamar megbocsájtott neked? Én a helyében ott hagytalak volna. Simán megérdemelted volna. Ha úgy nézzük, tényleg megcsaltad, és ő egy szó nélkül elfogadta. Nem gyanús?
- De azért csinálta, mert tényleg szeret - magyarázkodtam.
- Nem szeret- rázta a fejét. - Nem úgy, ahogy egy barát a barátnőjét.
- Akkor hogy?
- Ahogyan egy... barátot.
- Ennek nincs semmi értelme - ráztam a fejemet.
- De van. Azért jött össze veled, mert meg akart védeni.
- Mi elől?
- Nem egyértelmű?
De. Az volt.
- Előled - suttogtam.
- Igen. Azt hitte, hogy lefektetlek, és ott hagylak, te pedig teljesen odaleszel. Vagy legalábbis valami ilyesmi. Tudta, hogy ha összejön veled, akkor talán leszállok rólad, de nem ért semmit.
- Az, hogy bevallottad, hogy szeretsz, meg a bizonyítás... az színészkedés volt?
- Félig igen, félig nem.
- Ezt hogy érted? - néztem rá értetlenül.
- Amikor szerelmet vallottam, akkor még igen. De amikor együtt voltunk, akkor nem.
- Na várjál, tisztára össze vagyok zavarodva. Ez túl sok információ egyszerre.
Lehunytam a szemem, és elkezdtem masszírozni a halántékomat, miközben folyamatosan kattogott az agyam. Amikor lassan összeálltak a puzzle egyes darabjai, fölnéztem.
- Kai. Őszintén. Mit érzel irántam?
Sötét íriszeivel mélyen a szemebe nézett, és teljesen el is vesztem bennük.
- Sok mindent.
- Komolyan - kértem, miközben kínosan elnevettem magam.
- Hát... Ugyanazt, amit te irántam.
Jó, és én mit érzek iránta?
- Ahogy látom, ezzel se tudsz mit kezdeni - nevette el magát. - Magadnak is be kell vallanod, hogy jobban szeretsz Baekhyunnál?
- Ez azt jelenti, hogy jobban szeretsz, mint Baekhyunt? - kérdeztem, mire megint felnevetett.
- Igen. Jobban szeretlek. Jobban kívánlak, mint bármelyik másik lányt - tette hozzá.
- Ja, hogy itt megint szexre megy ki az egész!? - kaptam hirtelen észbe. - Persze, nálad mi másról lenne szó? - akadtam ki.
- Nem, hagyd már ezt - rázta a fejét, és ahogy elnéztem, megijedt.
- Jó, hogy mondtad, a végén bedőltem volna neked.
Fölpattantam az ágyról, és el akartam menni, de az ajtó előtt még visszanéztem. Ő is éppen fölállt, és elindult felém. Még hozzá akartam vágni a fejéhez pár dolgot, de nem engedte, mert megragadott a karomnál.
- Ha csak arra hajtottam volna, hogy ágyba kapjalak, nem gondolod, hogy kihasználtam volna a helyzetet, amikor részeg voltál? Amikor könyörögtél nekem, hogy tegyük meg? Amikor te csókoltál meg folyton, és kezdtél el vetkőztetni mindkettőnket?
- Na jó, ne részletezd - szóltam közbe.
Még mindig engem vizslatott, úgyhogy mondanom kellett valamit. De nem tudtam mit! Tényleg vissza tudta fogni magát? Tényleg ő mondta, hogy ne csináljuk?
- Várjunk. Ha tudtad, hogy Bakehyun nem is szeret... akkor miért nem tetted meg?
- Mert... Nem tudom. Tudtam, hogy nem helyes. Meg hogy kiakadnál.
- Úristen. Nekem kell egy kis idő, hogy felfogjam ezt az egészet. Meg beszélnem kell Baelhyunnal... Nem baj, ugye?
- Nem. Vagyis... nem tudom, mit fog szólni.
- De ha kiderül, hogy az egészet hazudtad, elevenen megnyúzlak.
- Jó - mosolyodott el. - De várjunk. Mit akarsz tőle kérdezni?
- Hogy igaz-e az, hogy nem is szeret, hanem csak meg akart védeni előled.
- És ha igen? - vonta fel szemöldökét.
- Akkor...
Tényleg, mi lesz akkor?
- Szerintem akkor hívj fel, hogy mit mondott - ajánlotta.
- Oké.
- A többit meg megbeszéljük utána.
- Akkor együtt leszünk? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
- Aha. És naponta háromszor... - kezdett bele egy perverz mosollyal az arcán, de aztán meglátta az arcomat, és inkább mást mondott - Eszünk. Reggeli, ebéd, vacsora. Tudod - vigyorgott.
- Nem lesz az sok?
- Majd égetünk is egy kis zsírt - kacsintott rám.
- Fél év szabály - közöltem hirtelen.
- Mi?
- Fél év szabály. Ha két ember együtt van, minimum fél év, aztán jöhet a zsírégetés.
- Fél év? - kérdezte megrökönyödve. - Az nagyon sok...
- Ha tényleg szeretsz, kibírod. És az már tényleg bizonyítás.
- Megpróbálom... - Elnevettem magam. - Menni fog - bíztattam. - De most megyek, és beszélek Baekhyunnal.

És hogy mit mondott Baekhyun? Természetesen igaz volt, amit Kai állított. Bocsánatot is kért, és mondta, hogy csak jót akart nekem, mert látta rajtam, hogy nem akarom, és nem tudta, hogy érzek is iránta valamit. Igazából én sem tudtam. Egészein máig.

És természetesen nem bírta ki fél évig. De nem érdekel, azóta nem láttam, hogy érdeklődne más lány iránt, úgyhogy a legkevésbé sem bánom.

You think we did it. I know we didn't. Part 6

- Mi az hogy örökké titok marad!? - rohantam be utána a terembe. - Ilyen nincs.
- De van - fordult meg, hogy a szemembe nézhessen.
- De nincs! - kiabáltam. Az osztályban körülbelül mindenki minket nézett, ami eléggé zavarba hozott. - Menjünk ki és beszéljük meg - kérleltem.
- Nem - mondta egyszerűen, és leült az asztalához.
- Olyan idegesítő vagy - sóhajtottam. - Hogy lehetsz ilyen?
Némán meredt maga elé, összefonta a karjait, és megvonta a vállát.
- Mi a baj? - guggoltam le mellé. Kicsit megenyhültem, mert láttam, hogy valami nincs rendben.
- Semmi. Hagyj békén.
Egy ideig még néztem, ahogy próbál
- Gyere - ragadtam meg a karjait, és fölhúztam. Valamiért szó nélkül követett az öltözőbe, aztán amikor becsuktam magunk mögött az ajtót, felsóhajtott.
- Mi van?
- Kai... Látom rajtad, hogy valami baj van.
- Nincs - rázta meg a fejét.
- Kezdek kételkedni abban, hogy jó színész vagy - ráztam meg a fejem, mire halványan elmosolyodott, de kerülte a tekintetemet, csak a földet nézte.
- Hé - sétáltam oda hozzá. Tényleg valami baj volt, és tudni akartam, hogy mi az. - Kai.
Még mindig nem nézett rám, így megfogtam az állánál, és kicsit följebb emeltem a fejét. Körülbelül két másodpercig tartottuk a szemkontaktust, aztán hirtelen megragadott, megfordított, a falnak szorított, és rátapadt a számra. Tágra nyílt szemekkel néztem, mert erre egyáltalán nem számítottam. Ő nem zavartatta magát, tovább kényeztette ajkaimat. Végignyalt alsó ajkamon, mire behunytam a szemeimet, és utat engedtem a nyelvének. Átfontam a karjaimat nyaka körül, és ha lehet, még közelebb húztam magamhoz. Közelebb lépett, ezzel ágyékát nekisúrolta az enyémnek, mire hangosan nyögtem egyet.
A csengő hangjára mindketten összerezzentünk, és el is váltunk.
- Őszintén, kit szeretsz jobban, engem vagy Baekhyunt? - kérdezte lihegve.
- Természetesen Baekhyunt - mondtam olyan "ez nem egyértelmű?" hangsúllyal.
- Akkor miért csókolóztál többet velem, mint vele? - Ez a kérdése ledöbbentett. Teljesen igaza volt.
- Azért, mert... mert mindig letámadsz!
- De egyszer sem utasítasz vissza.
Erre nem tudtam mit szólni. Megint kezdett felidegesíteni.
- Ki csókol jobban, ő vagy én?
- Ez milyen kérdés?
- Kérdezem másképp. Kinek a csókjainak örülsz jobban?
- Mire akarsz kilyukadni?
Kai csak nézett rám, de nem szólalt semmit. Egyikőnket sem érdekelte, hogy már rég becsengettek, és órán kellene lennünk.
- Miért hoztál ide? - kérdezte végül.
- Mert meg akarom tudni, hogy lefeküdtünk-e, és hogy tényleg könyörögtem-e neked.
- És te hogy vélekedsz erről? Kíváncsi vagyok.
- Szerintem nem könyörögtem, de te biztosan kihasználtad a helyzetet.
Elfordította a fejét, és némán maga elé meredve gondolkodott el.
- Kai, kérlek. Mond meg az igazságot.
- Az igazságot? - kérdezte keserű mosollyal az arcán. - Tényleg az igazságot akarod tudni?
Aprót bólintottam.
- Azt fogod hinni, hogy hazudok, úgyhogy teljesen mindegy.
- Kai - szóltam kedvesen, és tenyeremet az arcához érintettem. Kicsit megenyhült.
Már éppen nyitotta volna a száját, de aztán megrázta a fejét.
- Menjünk órára. Inkább késést írjanak be, mint igazolatlant.
- Ne, várjál - szóltam utána, de már kisietett a teremből.
Na szuper. Pedig majdnem sikerült kihúznom belőle az igazságot. Volt valami furcsa, mintha tényleg titkolna előlem valamit. De mit?

You think we did it. I know we didn't. Part 5

Reggel amikor ébredezni kezdtem, eléggé kómás voltam. Pár sóhaj kíséretében mozgolódtam egy sort, miközben azon gondolkoztam, hogy minimum egy negyed órát ágyban maradok még. Milyen nap is van? Vasárnap...
Aztán eszembe jutottak az előző nap emlékei, és meghallottam magam mellett egy szuszogást, ezért tágra nyíltak a szemeim. Kai is éppen akkor ébredezett.
- Jó reggelt - mosolygott rám, aztán közelebb húzott magához, és apró csókokat lehelt a nyakamra. - Hogy aludtál?
- Jól - nyögtem ki, mert hirtelen semmi más nem jutott az eszembe.
Kínosan elhúzódtam tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni. Kedvesen mosolygott rám, mire én feljebb húztam magamon a takarót, hogy minél többet takarjak meztelen testemből.
 Aztán megjött a bátorságom.
- Kai, te direkt leitattál, hogy könnyebben az ágyba tudj csalogatni - fakadtam ki.
- Hát ezt nehéz lenne véletlenül, nem gondolod?
- De te azt akartad, hogy részeg legyek, hogy kihasználhassad a gyengeségemet!
- Jó, tudod mit, mielőtt nekem támadnál, közlöm, hogy ez a te ötleted volt.
- Mi? - néztem döbbenten.
- Hát ez - mutatott kettőnkre. - Hogy feküdjünk le.
- Ennyire hülye nem vagyok - ráztam a fejem.
- Mert én igen?
- Hát... igen. De ezt nem veszem be - ráztam a fejem, és összefontam magam előtt a karjaimat.
- Jó, akkor állíts be megint engem a rosszfiúnak. Mint mindig - szólt dühösen. Idegesen visszadőlt a párnájára, és úgy dühöngött. Valószínűleg eléggé megbántottam...
Mindketten haragosan néztünk magunk elé. De nem. Én ezt akkor sem veszem be. Még hogy én kértem! Csak hülyét akar csinálni belőlem.
- Szóval így csalogatod ágyba a csajokat? Hogy leitatod őket, mert máshogy nem engednének?
- Nem - nézett rám értetlenül. - Ilyen mélyre azért nem szoktam süllyedni.
- De igenis szoktál, ha lányokról van szó.
- De nálad nem - közölte lágyan, és kezei közé fogta arcomat, miközben mélyen a szemembe nézett. - Én tényleg szeretlek, és éppen ezért vártam volna rád, akár évekig is. Csak azért akartam, hogy igyál, hogy kicsit ellazulj. Nem gondoltam, hogy ennyit fogsz inni.
- Erről is te tehetsz - sütöttem le kínosan a szemem. Tényleg várt volna rám?
- Nem én tehetek róla, hogy mindig visszacsókoltál - mondta egy huncut mosollyal.
- De jól tudtad, hogy nem fogok tudni ellenállni neked. Nem kellett volna ennyiszer megcsókolnod. Nem is tudom, miért tetted. Az a másik csaj sokkal jobban nézett ki...
- Szerintem te nem vagy tisztában vele, hogy mennyire ellenállhatatlanul dögös tudsz lenni.
- Ez bók volt? - kérdeztem halványan mosolyogva.
- Nem, éppen kritizáltalak - forgatta a szemeit.
- Jól van na.
- Akkor minden rendben? - kérdezte.
- Majdnem.
- Jó. Csak szeretném, hogy tudd, hogy tényleg nem gondoltam, hogy ez lesz a vége, de én voltam a legboldogabb ember, amikor megkértél rá. - Olyan őszintén és érzelmesen ebszélt, hogy belepirultam. Erre nem tudtam mit mondani, csak zavartan nevetgéltem.
Szemei a takaróm szélére vándoroltak, aztán vissza rám. Kicsit közelebb hajolt, hogy hozzáférjen ajkaimhoz, és sajátjával kényeztethesse. Nagyon örültem neki, mert a tegnapi napra emlékeztettek. Ha jobban átgondolom a dolgot... Lehet, hogy tényleg én kértem.
Kezeim hajába túrtak, miközben ő a takaróm széléhez nyúlt, és megpróbálta lejjebb húzni, de nem engedtem.
- Már láttalak - kuncogott.
- Tudom... De most ne.
- És máskor?
Nevetve megráztam a fejem.
- Hihetetlen vagy. És telhetetlen.
Visszavigyorgott rám, de a következő pillanatban lefagyott arcáról a mosoly, ahogyan az enyémről is.
- Fönt van a szobájában? - hallottuk kintről Baekhyun hangját. Aztán már be is nyitott.
Két másodperc alatt fölmérte a terepet, aztán dühösen becsapta maga mögött az ajtót.
- Basszus, Kai, szaladj már utána - szóltam kétségbeesetten.
- Miért én? - nézett rám értetlenül.
- Mert rajtam nincs semmi!
- Miért, rajtam van?
- A francba, Kai! - Megfogtam a takaró szélét, és a fejem fölé húztam. Teljesen szétestem.
Jól tudtam, hogy van barátom, akit szeretek is, akivel évek óta össze akarok jönni, erre épp hogy sikerült, lefekszem a legjobb barátjával. Mi van velem? Hogy lehetek ilyen?
- Ez is az én hibám? - kérdezte. Lehúztam a takarót az arcomról, hogy értse, mit válaszolok.
- Igen! Miért nem hagytál békén minket?
- Mert én is szeretlek! Talán még jobban, mint Baekhyun.
- Jó, és akkor én válasszak kettőtök közül? Csak úgy szólok, hogy mindenképpen Baekhyunt választanám.
- Mi? Miért?
- Azért, mert veled rosszabbul járnék.
- Miért is?
- Mert nincs kedvem számolgatni, hányszor fogsz megcsalni.
- Nem csalnálak meg!
- Most talán így gondolod, de te is jól tudod, hogy nem fog menni.
- Kérlek - nézett mélyen a szemembe. - Nem bizonyítottam eleget?
- De. Éppen eleget ahhoz, hogy dönteni tudjak.
- Jó, és most ezt hogy képzelted el? Hogy csak úgy visszamész hozzá?
- Pontosan - bólogattam. - Ja nem... - Azok után, hogy ránk nyitott, elég nehéz lenne elmagyarázni.
- Na látod - biccentett. - Nem csalnálak meg. Tényleg nem! Csak könyörgöm, adj egy esélyt!
- Már megkaptad az esélyedet. És én most mennék.
- Menjél.
- De... hagyj egyedül a szobában. Vagy fordulj el.
- Már láttalak.
- Nem érdekel!
szerintem kissé megijedt a hirtelen haragomtól, mert megfordult, és kimászott az ágyából.
Tudtam, hogy ha megfordulok, ott állna előttem egy szál semmiben... Ő látott engem, de én nem láttam őt. Akkor én odanézhetek, nem?
Te jó ég, mi a francon gondolkozom? Nem fogok megfordulni. Nem érdekel, csak jussak ki ebből a szobából.
- Kész vagyok - közölte, mint egy kisgyerek.
- Ügyes vagy - dicsértem meg. - Kimennél?
- Nem. Az én szobám.
- Kai, könyörgöm, ne szórakozz!
- Oké - nevetett. - De olyan aranyos vagy, amikor ideges vagy.
- Örülök, hogy jól szórakozol.
Tovább nevetgélt, de aztán végre kiment. Gyorsan összeszedtem a ruháimat a földről, és fölöltöztem. Aztán szó nélkül kisiettem a házból, anélkül, hogy egy szót is szóltam volna Kaihoz.

Baekhyunnal azóta nem beszéltem. Nem mertem a szeme elé kerülni, meg amúgy sem hallgatott volna meg. Kai a suliban próbált szóba elegyedni velem, de én nem akartam. Látta rajtam, hogy nagyon sajnálom, hogy megbántottam Baekhyunt.
- Szerintem üljünk le, és beszéljük meg vele - mondta az egyik délután.
- De mit mondjak neki?
- Azt bízd rám. Majd én beszélek.
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze - mosolygott kedvesen. - Ezt azért szeretném rendbe hozni.

Megint Baekhyunék nappalijában voltunk. Ő ajánlotta fel, hogy eljöhetünk hozzá, ezért így is tettünk. Mivel Kai ült le a fotelra, mi ketten a kanapé két szélén foglaltunk helyet, jó messze egymástól.
- Szóval - csapta össze tenyereit Kai. Aztán megköszörülte a torkát, és gondolkodott. - Ezt nehéz elkezdeni.
Nem szóltunk semmit, csak néztünk rá, ezért valahogy folytatta.
- Baekhyun. Tudom, hogy nagyon megbántottunk, de esküszöm, hogy nem történt semmi. - Kérdőn néztem rá. Miért így kezdi? Ezt úgysem veszi be. - Mármint nyilván történt valami, de...
Kai kínosan elnevette magát.
- Ezt nehéz lesz beadni neked - nézett rám.
- Mi? Mit kell beadni nekem?
- Azt, hogy nem feküdtünk le.
Ez ledöbbentett.
- És mielőtt kombinálni kezdenél, mert tudom, hogy mindig elkezdesz, közölném, hogy nem Baekhyun miatt csinálom. Nem miatta találom ki, hogy nem is feküdtünk le egymással. Azért mondom, mert tényleg így van.
- De... - néztem kérdőn magam elé. - Mi van!? - kérdeztem, mert semmi más nem jutott az eszembe.
- Az van, hogy most visszakaptad azt, amit én kaptam tőled.
- Mi!?
- Nem igaz, hogy ennyire értetlen vagy. Nem. Feküdtünk. Le - tagolta, miközben kissé előre hajolt, mintha egy fogyatékoshoz beszélne. - Ugyanúgy elhitettem veled, mint te velem. Csak én jobban csináltam.
- De akkor az, hogy szerelmet vallottál, meg hogy bebizonyítod... minden csók, minden tetted...
- Igen. Az elejétől kezdve színészkedés volt. Anélkül nem sikerült volna. Nagyon jó színész lehetek, mindent bevettél - röhögött ki.
- Te nem vagy normális! - fakadtam ki.
- Ugye milyen dühítő? Ugye milyen rossz érzés? Na én is pont ugyanígy éreztem magam.
- De... te hülye vagy! Ez olyan, mintha lekevertem volna neked egyet, mert megérdemled, te meg visszaütsz, hogy "látod milyen szar érzés". Ez nem így működik!
- De most pont így működik. Nem csak körülötted forog a világ. Én is ugyanúgy megtehetem, mint te.
- Ti nem vagytok normálisak - közölte hirtelen Baekhyun.
- Várjunk - esett le hirtelen. - Kai, te... - Hirtelen fogalmam sem volt, hogyan fejezzem ki magam. Rettentő dühös voltam. - Én ma reggel meztelenül ébredtem! Ez azt jelenti, hogy...
- Aha - vigyorgott. - Így azonnal hittél nekem, meg amúgy is ellenőrizni akartam, hogy tényleg olyan jó alakod van-e.
Fölpattantam a helyemről, és le akartam keverni neki egy hatalmas pofont, de Baekhyun megragadta a karomat.
- Az ő oldalán állsz? - kérdeztem csalódottan.
- Nem állok senkinek az oldalán - rázta a fejét. - De most ne verd meg. Sokkal jobb, amikor nem számít rá.
- Ezzel most védeni akartál? - röhögött fel Kai.
- Nem tudom. Mindkettőt. Mondom, nem állok egyikőtök oldalán se. Mindketten idióták vagytok.
- Te is kérsz pofont? - vontam fel a szemöldökeimet.
- Jó, te nem vagy idióta, hanem... Most komolyan milyen jelzővel illesselek? Nézzétek már meg, mit csináltatok! Nem mondhatjátok magatokról, hogy normálisak vagytok - rázta a fejét.
- Igazad van - biccentettem. - Kai túllőtt a célon.
- Én? Mintha te olyan kis angyal lettél volna.
- De te teljesen levetkőztettél! Ezért húsz pofont is érdemelnél. - Hirtelen felindulásból most vertem le először neki egyet. Még az én kezem is csípett utána, vagyis biztos, hogy neki is fájt. Ráadásul Baekhyun is összerezzent, gondolom egyikőjük sem számított erre. - És itt az első.
- És mind a húszat megkapom? - nézett rám értetlenül, miközben arcához kapott.
- Lehet.
- Akkor inkább elhúzok innen - nézett az ajtó irányába.
- Jó látni, hogy ennyire félsz.
- Nem félek. Csak rohadtul fáj, és a végén nem fogom tudni visszafogni magam, és idegességemben visszaverek.
- Na abba nekem is lesz beleszólásom - közölte hirtelen Baekhyun. - Halljátok, ebből tömegverekedés lesz - mosolyodott el halványan.
- Szóval egy elég volt, nem gondolod? - nézett rám Kai.
- Csak szeretnéd.
- Igen, tényleg szeretném - nézett rám fintorogva.
Néma csönd következett, de hamar megtörtem, mert eszembe jutott még valami.
- Azt is hazudtad, hogy én kértem? - kérdeztem lassan, mert közben féltem a választól.
- Nem - vigyorgott. - Hallanod kellett volna magadat. Szinte könyörögtél, hogy...
- Oké, elég - szóltam közbe, mert nem akartam, hogy Baekhyun előtt ecsetelje a dolgokat.
- De, tényleg - erősködött. - Ott lógtál a nyakamban, alig bírtalak lehámozni magamról - vigyorgott, Baekhyun pedig idegesen megköszörülte a torkát.
- Kai, jobb lesz, ha elmész - közöltem vele.
- Szerintem is. Úgyis elmondtam, amit akartam.
Gyorsan elköszönt tőlünk, aztán már kint is voltam a házból.
- Baekhyun... - néztem rá óvatosan. - Mi akkor még együtt vagyunk?
- Szerintem igen.
- De nem zavar, hogy megcsaltalak?
- Nem csaltál meg. Kai csak tettette az egészet, úgyhogy nem gond.
- Jó, de ha véletlenül igazat mondott volna, akkor megcsaltalak volna.
- De nem mondott igazat - nézett rám értetlenül.
- Nem igaz, hogy nem érted - mondtam, majd sóhajtottam egyet. - Tökmindegy, ki volt az, mással csókolóztam, másnak könyörögtem, hogy feküdjünk le...
- Most komolyan azért érvelsz, hogy higgyem el, hogy megcsaltál?
Hoppá. Tényleg.
- Vedd úgy, hogy nem szóltam semmit - mosolyodtam el kínosan.
- Jó.
- Akkor megbocsájtottál? - reménykedtem.
- Nem is kértél bocsánatot.
- Akkor bocsánat, hogy a hátad mögött Kaijal voltam.
- Bocsánatkérés elfogadva. De remélem, most már befejeztétek az ökörködést. Kérlek ne eszelj ki további terveket, hogy hogyan bosszulod meg a bosszúját, oké? Elég volt.
- Pedig megérdemelné - feleltem bosszúsan. - Komolyan mondom, nagyon elegem van belőle.
- Tudom. - Látva, hogy még mindig eléggé dühös vagyok, elmosolyodott, magához húzott, és szorosan megölelt. - Tényleg hagyd abba, jó? Ha még egyszer rátok kell nyitnom, esküszöm, kinyírom magam.
- Oké - kuncogtam, aztán elhúzódtam tőle. - De te nem tudtál róla, hogy Kai mit tervezett, ugye? Nem ő mondta, hogy nyissál be.
- Nem. Csak annyit mondott, hogy ha akarok, vasárnap délelőtt átmehetek, és mivel nem volt jobb dolgom...
- Értem - bólogattam.
Mindketten visszaültünk a kanapéra, és átölelte a vállamat. Örültem, hogy megint együtt lehetünk, és hogy megbocsájtott nekem.
- Most boldog vagy, ugye? Nem akarom elrontani a kedvedet - szólt óvatosan.
- Igazából boldog is vagyok, de Kaira nagyon haragszom.
- Inkább nem mondom - döntötte el.
- Na, most már felkeltetted az érdeklődésemet. Hadd halljam.
- Jó, de... Na mindegy. Szóval arról lenne szó, hogy... El tudod képzelni, hogy ott vagy egy szál ruha nélkül Kai előtt, és könyörögsz neki, hogy feküdjetek le?
- Igen.
- Jó, de azt is, hogy... Hogy Kai ennek ellenáll? Úgy értem mindig is meg akart szerezni magának.
- Te jó ég - néztem kerek szemekkel magam elé. Igaza volt. - Szerinted megtette?
- Nem tudom. De kinézem belőle, hogy sosem vallaná be, hanem megtartaná magának a titkot. Szerintem még nekem sem mondaná el.
- Na jól van - dőltem hátra idegesen. - Elegem van belőle. De nagyon.
- Tudod mit? Hanyagoljuk egy ideig ezt a témát.
- Jó - egyeztem bele azonnal.

Aznap nem is gondoltam többet rá, de este, amikor már az ágyban feküdtem, megint nagyon felidegesítettem magam rajta. Éppen ezért másnap a suliban megkerestem Kait. Addigra kialakult a fejemben a terv, hogyan fogom kihúzni belőle az igazságot.
- Nem úgy volt, hogy mostantól békén hagyjuk egymást? - kérdezte, amikor kijött az osztálya elé.
- De, csak van egy kérdésem - közöltem.
- Na mi? - nézett rám kérdőn.
- Őszintén. Volt köztünk valami azon az éjjelen, ugye?
- Miből gondolod?
- Kai, én... nekem nem jött meg. - Jó, lehet, hogy gyenge próbálkozás volt, főleg hogy egy-két napról volt szó, de akkor is kíváncsi voltam, erre hogy reagálna. Az arckifejezéséből csak ki tudok olvasni valamit.
Meglepődött. Eléggé rendesen. Aztán összevonta a szemöldökeit.
- Nem vagy terhes - közölte.
- Honnan tudod?
- Hogyha nem feküdtünk le, akkor azért, ha meg igen, akkor volt annyi eszem, hogy óvszert használjak.
A francba. Ez nem jött össze.
- Azért szép próbálkozás volt. De közlöm, hogy ez örökké titok marad - mondta, majd megfordult, és visszament a termébe.

You think we did it. I know we didn't. Part 4

Baekhyun péntek délután, suli után indult el a nagyszüleihez, és azt mondta, vasárnap reggel már itthon lesz. Én ennek örültem, Kai kevésbé, mert így csak két és fél napja maradt. Nem is tétlenkedett, három óra körül már be is csöngetett hozzánk.
- Szia - köszöntem, amikor ajtót nyitottam neki.
- Helló - vigyorgott rám. Ez a nézés... Itt még bajok lesznek.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma itthon maradnánk, holnap meg kimozdulnánk egy kicsit?
- Oké - vontam meg a vállamat. - De úgy őszintén, hogy gondoltad ezt köztünk? Hogy fogom magam és dobom érted Baekhyunt?
- Mondjuk - mosolygott.
- Szép tervek. Mellesleg lehetetlenek.
- Majd meglátjuk mit szólsz a hétvége után.
- Nem hiszem, hogy bármit is be tudnál bizonyítani.
- Áh, egy csók és kész vagy.
- Na meg ahogy te azt gondolod - forgattam a szemeimet.
- Letámadhatlak? Úgyis igazam van.
- Nem. Kérlek tartsuk meg a távolságot.
- Oké. Mínusz 15 centi megfelel? - Kérdőn néztem rá.
- Te hülye vagy. Kérlek hagyd abba a vigyorgást, és váltsunk komolyra.
- Oké.
Egy sóhaj kíséretében levágtam magam a kanapéra, majd Kai is így tett. Vagy egy egész percen keresztül néma csöndben ültünk, és meredtünk magunk elé, aztán megtörtem a csöndet.
- Ez aztán a bizonyítás. Zseniális vagy.
- Tudom - mondta mosolyogva, mire csak megráztam a fejem. - Amúgy - tért komolyra - mit csináljak úgy őszintén? Írjak verset, vagy mi?
- Improvizálj.
- Oké. Van pár bók a tarsolyomban - vigyorodott el.
- Na halljuk - fordultam felé.
- Jól nézel ki. - Majd hozzátette: - Hánytál?
- Mi? - nevettem el magam, mert tudtam, hogy hülyéskedik.
- Jó a parfümöd. Támadásra vagy önvédelemre használod?
Vigyorogva néztem vissza rá.
- Ilyen dumákkal csábítod el a csajokat?
- Nem. Ilyenekkel: Szép a ruhád. Jól mutatna a szobám szőnyegén. - Megint felnevettem - Amúgy nem szoktam ilyen "bókokkal" illetni a csajokat.
- Jobban járnak.
- Én máshogy vagyok hatásos.
- Ja, gondolom. De úgy őszintén, honnan szedsz ilyeneket?
- Internet - vont vállat. - Van egy oldal... megmutassam?
- Aha - válaszoltam, mert tényleg kíváncsi voltam.
Ennek az lett a vége, hogy egész délután a gép előtt ültünk. De nem bántam, sőt, nagyon jól éreztem magam. Fogalmam sincs, hogyan talált rá ilyen oldalakra, de tény, hogy nagyon jókat lehet rajtuk szórakozni. Nem csak az előzőhöz hasonló "bókok" voltak ott, hanem milliónyi vicces kép, videó, felirat, reklám, beszólás, stb. Volt amikor öt percig nem kaptam levegőt a nevetéstől, úgyhogy tényleg nagyon emlékezetes volt.
Vacsora után úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet. Jobb ötletünk úgysem volt.
Már vagy fél órája meredtünk a tévére, amikor kezdett elnehezedni a szemhéjam. Egy másodperce el is aludtam, de amikor előrecsuklott a fejem, fölébredtem. Kai kuncogott egyet mellettem, mire odakaptam a fejem.
- Fáradt vagy? - nézett rám kedvesen.
- Igen, eléggé - sóhajtottam, és hátrahajtottam a fejem, aztán Kai átölelt a derekamnál. Az utolsó, amire emlékszem, hogy fejemet a vállára hajtottam, aztán elnyomott az álom.

Amikor felébredtem, fülemet megütötte valamilyen zene hangja. Már vége volt a filmnek, és a szereplőket sorolták fel. Félig Kaion feküdtem, aki hosszában terült el a kanapén. Az ébredésemre ő is mozgolódni kezdett, úgyhogy amilyen óvatosan csak tudtam, leszálltam róla.
- Bocsi - mondta, amikor már ő is felült. - Csak én is elaludtam, és így kényelmesebb volt...
- Persze, megértem - bólogattam.
- Azt hiszem, hazamegyek - nézett az órájára. - Holnap is jövök - mosolygott rám.
- Oké.
Fölállt, majd kérdőn nézett rám.
- Semmi "nagyon várom már" vagy valami ilyesmi?
- Nagyon várom már - néztem rá közömbösen.
- Fú, ez aztán a lelkesedés - nevetett. Aztán odalépett hozzám, nyomott egy puszit az arcomra, majd elment. Én pedig fölsiettem a szobába, és miután áthúztam a pizsamámat, és bemásztam a puha ágyamba.

Másnap délelőtt éppen reggeliztem, amikor kaptam egy sms-t Kaitól.
Ébren vagy már? - írta. Gyorsan válaszoltam neki, hogy igen. Aztán megkérdezte, hogy jöjjön-e el értem, vagy találkozzunk a városban. Én a másodikat választottam, ezért megbeszéltük, hogy a mozi előtt találkozunk egy fél óra múlva.
Miután befejeztem a kajálást, gyorsan elkészültem, majd indultam is. Amikor a mozi elé értem, Kai már várt rám.
- Szia - ölelt meg gyorsan.
- Szia. Na, milyen filmet nézünk? - kérdeztem, majd végignéztem a hatalmas reklámplakátokon.
- Nem filmet nézni jöttünk, csak a mozi előtt találkoztunk - magyarázta. - De ha van kedved...
- Nem - ráztam a fejem. - Inkább menjünk be a városba.
- Oké.
Nem bántam meg, hogy nem néztünk filmet. A mozi tipikusan egy randi-helyszín, és lehet, hogy pont emiatt nem is akartunk bemenni, hanem inkább a városban sétálgatni. Szerintem jobban is jártunk.
Már dél körül járt az idő, amikor mindketten megéheztünk. Vettünk egy-egy adag kaját, majd a forgalomtól és városi nyüzsgéstől távol leültünk egy padra. Csipegettem a műanyagtálamból, miközben a zöld fák lombajait figyeltem, ahogyan fújja őket a szél. Meleg napunk volt, nem is ártott egy kis szellő.
Kai eléggé jól ismert ahhoz, hogy tudja, hogy nem úgy fog bevágódni nálam, ha elvisz egy drága étterembe, és gyertyafény mellett eszünk. Nem, nekem így volt tökéletes, ahogy volt. Egy csendes parkban, műanyag tányérral és gyorskajával.
Amint végeztünk az evéssel, elindultunk a folyó homokos partja mentén. Egyre közelebb kerültünk a vízhez, ezért megálltam, és kezeimet a vízbe raktam, hogy megnézzem, mennyire hideg. Mielőtt közölhettem volna Kaijal, hogy ebben biztos nem fürdenék, karjaiba kapott, és szépen lassan besétált a vízbe.
- Nee, mit csinálsz? - kérdeztem ijedten, miközben szorosan kapaszkodtam a nyakába. - Ha be mersz dobni a vízbe, kinyírlak! Nagyon hideg a víz!
- Hát, kénytelen leszel megszokni - vigyorgott, majd elengedett.
Térdig estem bele a vízbe, és azonnal kirázott a hideg. Ki akartam szaladni a partra, de Kai elállta az utamat.
- Kérlek ne szórakozz.
- Nem szórakozom - közölte, majd levette a fölsőjét, és a homokra hajította.
- Mit csinálsz? - néztem rá értetlenül.
- Fürdök. Te nem akarsz levetkőzni?
- Nem - feleltem. - És fürödni sem akarok.
- Ugyan már, erre nem jár egy lélek se, senki nem látna meg, nem kell félned.
- Akkor sem - ráztam a fejem. Most ugye nem gondolta komolyan, hogy csak úgy ledobálom az öltözetem?
- Akkor másképp mondom... Te úgyis vizes leszel, a kérdés csak az, hogy utána száraz ruhát szeretnél-e fölvenni, vagy vizesen hazasétálni.
- Ez most fenyegetés volt? - kérdeztem. Mi az, hogy úgyis vizes leszek?
- Nem, csak ténymegállapítás. Jobban jársz, ha hallgatsz rám. - Még mindig ott álltunk rövidnadrágban, térdig érő vízben, és gondolkoztam.
- De nem akarok előtted vetkőzni... - nyögtem ki végül.
- Egy héttel ezelőtt nem voltak még ilyen gondjaid - közölte.
- Jó, de az más volt.
Láttam rajta, hogy azon gondolkozik, hogy szálljon-e vitába velem, de végül csak sóhajtott egyet.
- Egy percet kapsz, hogy eldöntsd, mit csinálsz.
Hát kösz. Most mit válasszak? Ha tényleg mindenképpen vizes leszek, akkor valóban nem ártana levenni a cuccokat. Semmiképp nem akartam ennél vizesebb lenni, de ahogy Kait ismerem, valószínűleg nem fogom megúszni.
- Lejárt - vigyorgott rám, majd elindult felém.
- Ne, várj - tettem fel mindkét kezem. Biztosan látta, hogy hezitálok, ezért kérdőn nézett rám.
- Segítsek vetkőzni, vagy mi van?
- Nem kell. Csak engedj ki a partra - kértem.
- Oké. - Félreállt az útból, így gyorsan ki is használtam a helyzetet. Viszont amint a talpam száraz homokot ért, azon gondolkoztam, vajon el tudok-e menekülni előle. Már előre tudtam a választ: nem, nem tudok.
Amikor visszanéztem, Kai éppen derékig merült a vízben.
- Nem igaz, hogy nem fázol - néztem rá értetlenül, de ő csak megvonta a vállát.
Lehámoztam magamról a fölsőmet, aztán kibújtam a nadrágomból is. Tényleg látott már így, úgyhogy elvileg semmi szégyellnivalóm nem lett volna, de ez valahogy most mégis más volt.
Egy centire a víztől megálltam. Mivel Kai látta, hogy magamtól egyhamar nem fogok fejest ugrani, odajött hozzám.
- Ne - kértem, amikor felém nyúlt, és mellkasára tapasztottam tenyereimet, hogy távol tartsam magamtól. Persze ez semmit nem jelentett számára, egyszerűen megragadta a karomat, magához húzott, majd térdhajlatomhoz és hátamhoz nyúlva ismét karjaiba kapott. Gondoltam, túlélem, ugyanúgy ahogy az előbb is, de most nem állt meg a térdig érő szintnél, hanem beljebb ment. Már a fenekemet is súrolta a hideg víz, mire összerándultam.
- Állj meg - kértem, de csak tovább ment. Már tiszta libabőrös voltam, amikor végre teljesítette amit kértem. - Kérlek ne dobj be a vízbe...
Késő volt. Teljesen elmerültem a vízbe, de amint megtaláltam a földet, fölálltam. Tetőtől talpig csurom víz voltam. Idegesen hátrasimítottam az arcomból a hajamat, majd Kaira néztem. Úgy tűnt, jól szórakozik.
Dühösen néztem rá, majd egy jó nagy adag vizet fröcsköltem rá.
- Ez nagyon hideg - panaszoltam a mellkasomig érő vízben.
- Ne nyafogj már annyit.
- Nem nyafogok - közöltem. Felvonta a szemöldökét, de aztán rám hagyta.
Egy ideig csak álltunk, aztán lebukott. Onnantól kezdve elkezdődött a vizicsata.
 Vagy egy órán keresztül voltunk a vízben, de nem bántam, mert egyre jobban kezdtem élvezni. Már nem is tűnt olyan hidegnek a víz, ami szerintem annak volt köszönhető, hogy rengeteget mozogtam, a végére ki is fáradtam. Kai is elemében volt, nem hagyta, hogy unatkozzak. Nagyot dobott a hangulatomon a sok hülyéskedés vele.
Amikor úgy döntöttünk, hogy elég volt, szép lassan sétáltunk kifelé a partra. Ott kifeküdtünk a homokra, és magunkba szívtuk a napsugarakból származó meleget.
- Ugye, hogy nem volt olyan rossz - szólt Kai egy idő után.
- Nem. Egyáltalán nem.
Mindketten fölültünk, és néztük a lábunknál folydogáló kékséget.
- Mondjuk te vagy az egyetlen lány, akinek könyörögnöm kellett, hogy vetkőzzön.
Oldalra pillantottam és jól vállon ütöttem, mire felnevetett, és csillogó szemekkel nézett rám. Előre tudtam, hogy mi fog történni, és igazam is lett.
Kezén támaszkodva kicsit közelebb hajolt hozzám. Mielőtt ajkaink találkozhattak volna, megállt, és szemeimbe nézett. Válaszra várt. Egy aprót bólintottam, mire még közelebb hajolt, de mielőtt összeérhettek volna ajkaink, elfordítottam a fejem, így az arcomra kaptam egy puszit.
- Hihetetlen vagy - nevetett fel, mire ártatlan mosollyal néztem vissza rám.
- Öltözzünk fel, mielőtt megfagyunk - mondtam.
- Hova fagysz ilyen melegben? - nézett rám értetlenül.
- Fázom, oké? És most már meg is száradtunk.
- Jó - mondta, majd feltápaszkodott a földről.
Miután magunkra kaptuk a ruháinkat, elindultunk az otthonom felé.
- Majd még gyorsan hazaszaladok, jó? Aztán hétre érted jövök, és elviszlek a kedvenc helyemre.
- Úgy őszintén, nem vagy fáradt? Csak mert én igen.
- Nem - mosolygott. Egész délután olyan jó kedve volt. Mondjuk nekem is...
Amikor megálltunk a házunk előtt, kicsit kínos helyzetbe kerültem. Csak el kéne búcsúzni tőle valahogy... Egy kis bizonytalankodás és töprengés után nyomtam egy gyors puszit a szájára. Ennyit azért megérdemel. Elégedetten elvigyorodott, majd megfordult, és elment.
Azt a kevés időt, amit egyedül töltöttem, kihasználtam. Miután megvacsoráztam, kicsit rendbe hoztam magam külsőleg. Tusolás, hajszárítás, átöltözés... Meg persze halvány smink.
Hétre készen is álltam.
- Hova megyünk? - kérdeztem izgatottan, amikor megjelent.
- Majd meglátod.
- Ne már - szóltam, miközben kiléptünk az utcára. - Ez így nem fair.
- De, mert meglepi.
- Csak húzni akarod az agyamat.
- Dehogyis - nevetett jóízűen. Kénytelen voltam tehát kivárni.
Nem nagyon ismertem ki magam a városnak ezen a részén, így fogalmam sem volt, mi van erre. Viszont amikor Kai megállt, és láttam, hogy hol vagyunk, kicsit kiakadtam.
- Nem - közöltem.
- Ne már, miért?
- Mert nem. Felejtsd el. Azt hittem normális helyre hozol!
- Ez normális hely.
- Nem - ráztam ellentmondást nem tűrő hangon a fejem.
- Nem akarsz táncolni? Egy kicsit jól érezni magad?
- De ne már Kai - néztem rá kétségbeesetten.
- Ez igent jelent - közölte, majd megragadott a csuklómnál, és behúzott az épületbe.
Amint beléptünk, meghallottam a hangos zenét, és a tomboló tömeget. Nem szoktam ilyen helyekre járni, ezért nem is örültem annyira, hogy ide jöttünk.
Kai utat tört magának az emberek között, magával húzva engem is. Amikor elértük a bárpultot, leültem egy üres székre. A fiú rendelt két rövid italt, mire felkaptam a fejem.
- Felejtsd el - néztem rá.
- Miért?
- Mert nem iszom alkoholt - ráztam a fejem.
- Csak egy kis pohárral - unszolt.
- Nem.
- Ne rontsd már el a hangulatot!
- Nem rontom. De alkohol nélkül is jól tudom érezni magam.
Látta, hogy nem fogok engedni belőle, ezért felsóhajtott.
- Jó, akkor táncoljunk.
Ebbe persze azonnal beleegyeztem. Kissé zavart, hogy elég sok lány pillantgat Kai felé, de ő mintha észre sem vette volna.
- Egy pillanat, mindjárt jövök - mondta, majd ott hagyott egyedül. Lábujjhegyre álltam, hogy lássam, merre megy, és ha jól láttam, a mosdót célozta meg. Visszasétáltam és leültem az előző helyemre, a pult mellé.
Nem tudom, mire számítottam, hogy hova fog hozni ma este Kai, de gondolhattam volna rá. Ez tényleg úgy néz ki, mint a kedvenc helye.
Egy csomó fiúval találkozott a tekintetem, ahogyan pásztáztam a tömeget, úgyhogy inkább a földet bámultam. Ez be is jött, egészen addig, amíg egy egész helyes srác elém nem állt. Muszáj volt a szemébe néznem.
- Szia cica, van gazdád? - kérdezte tőlem. Abban a pillanatban leesett, hogy miért mondta Kai, hogy nem szokott csajozós szövegeket használni. Nem tudom, hogy melyik lánynak jön be az ilyen, engem mindenesetre idegesített.
- Igen, van - közöltem vele. - Meg akarod ismerni?
- Nem, kösz, de téged igen - vigyorgott. Istenem, de hülye.
- Én viszont nem akarlak téged megismerni, úgyhogy kérlek hagyj békén.
Mivel nem úgy tűnt, hogy teljesíti, amit kértem, fölpattantam a helyemről, és a tömegbe vetettem magam. Szerencsére megláttam Kait, úgyhogy elindultam abba az irányba.
- Kérlek, menjünk haza - mondtam neki, amikor odaértem hozzá.
- Csak most jöttünk - nézett értetlenül.
- Jó, de idegesítenek a fiúk. - Erre felnevetett.
- Kicsit lazulj el - ajánlotta.
- Hogyan?
- Igyál.
- Nem - ráztam a fejem, de megragadott, és a pult felé húzott.
- Szóval. Játsszunk, jó? Ha visszacsókolsz, egy pohárral iszol.
- Mi? - néztem értetlenül, de a következő pillanatban ajkai már az enyémen voltak.
- Nyertem. Tessék - adott egy poharat a kezembe.
- Mi a... Nem csókoltam vissza!
- Dee - nevetett.
Összeráncolt szemöldökökkel néztem rá, aztán lepillantottam a kezében lévő italra. Egy kis pohár úgysem árthat...
- Na jó, add ide - kaptam ki a kezéből, és gyorsan lehajtottam. - Menjünk táncolni - vetettem föl.
- Már voltunk.
- És?
- És még nem ittál eleget - vigyorgott.
Gyorsan a számra tapasztottam a kezem, mire felnevetett. Jó, lehet, hogy gyerekes voltam, de nem érdekelt.
Közelebb lépett hozzám, ujjaimat óvatosan lefejtette az arcomról, majd közelebb hajolt. Elfordítottam az arcom, de ez nem állította meg: nyakamra lehelt forró csókokat.
Egyre feljebb haladt, aztán már én fordítottam oda az arcom. Összeszorítottam ajkaimat, mert nem akartam visszacsókolni, de... ez lehetetlen volt. Már szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy nem tehetem meg. Így hát beletúrtam a hajába, és viszonoztam, mire belemosolygott a csókba.
- Még egy pohár - közölte.
- Tudom - morogtam. Vonakodva, de megittam ezt is. - Ha nem ismernélek, azt gondolnám, direkt le akarsz itatni. De mivel ismerlek, tudom, hogy le akarsz itatni. Úgyhogy kérlek hagyd abba.
- Nem én tehetek róla - nézett rám ártatlanul.
- Na jó most már tényleg táncoljunk - ragadtam meg a karjainál, és behúztam a táncoló tömegbe.
Minden rendben ment, egészen addig, amíg egy másik csaj oda nem jött.
- Majd velem is táncolsz egy kört? - kérdezte Kaitól, miközben vállára helyezte a kezét. Nagyon szép csaj volt, ráadásul tökéletes alakkal. Szexin rámosolygott a fiúra, majd megfordult, és elment. Kai eléggé feltűnően nézett utána, és szemügyre vette hátulról. Megnyalta az ajkait, majd visszafordult hozzám. Nem nézett a szemembe, láttam rajta, hogy teljesen máshol jár.
Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen féltékeny lettem. Megfordultam, és úgy simultam hozzá, miközben kezeimmel átkaroltam a nyakát, és fenekemet az ágyékához simítottam. Tudtam, hogy élvezi, főleg, hogy egy férfias morgást hallatott.
Amikor visszafordultam, kezei már nem a derekamon, hanem a fenekemen pihentek. Nem bírta tovább, megint megcsókolt. Én pedig ugyanúgy reagáltam rá.
- Még egy pohár - kuncogott.
- Meddig akarod ezt játszani? - kérdeztem.
- Egész este - közölte.
- De már ittam eleget.
- Nem baj.
- De olyan hosszú még az este...
- Éppen ez a jó benne.
Ahogy belegondoltam... Lesz egyáltalán olyan, hogy nem fogom viszonozni a csókját? A válasz egyértelmű: nem. Ez azt jelenti, hogy attól függ, hogy hány pohárral iszom, hogy Kai hányszor csókol meg. És az este tényleg nagyon hosszú még...

You think we did it. I know we didn't. Part 3

- Akkor ti most... összejöttetek Baekhyunnal?

- Aha - mondtam boldogan a telefonba. Annyira föl voltam dobva, egész nap csak vigyorogtam.

- Szuper - morogta Kai.

- Hehe, most már muszáj leszállnod rólam.

- Nem az a bajom.

- Akkor? - néztem értetlenül. Baekhyun a legjobb barátja, csak örül nekünk egy kicsit is.

- Az a bajom - sóhajtotta - hogy én... hogy is mondjam... szeretlek.

Lefagyva néztem magam elé. Ez most komoly? Kai szerelmet vallott nekem? Mi van!?

Vagy egy egész percen keresztül néma csöndben álltam, mire rájöttem, hogy a válaszomra vár. De erre mit válaszoljak!?

- Öhm... - kezdtem bele valahogy. - Én akkor most megyek és feldolgozom az információt. Holnap találkozunk. Szia! - hadartam, majd gyorsan leraktam a telefont.

Lehunyt szemekkel szorítottam mellkasomhoz a készüléket, és azon gondolkoztam, hogy vajon komolyan gondolja-e, amit mondott, és azon, hogy én mit érzek éppen. Mert fogalmam sem volt. A legjobb lesz, ha Baekhyunnal beszélek. Vagy ne beszéljek vele? Tudja egyáltalán? Elvégre legjobb barátok.
Köszönöm Kai, sikerült teljesen összezavarnod.
Egész délután nem tudtam másra gondolni. A koncentrálás sem ment, pedig elég sok tanulnivalóm lett volna. Végig azon gondolkoztam, hogy vajon komolyan gondolta-e, és ha igen, akkor... egész végig szeretett? Ezért nem hagyott békén? Te jó ég!
Estefelé találkozóm volt Baekhyunnal, de eldöntöttem, hogy nem beszélek vele róla. Lehet, hogy nem is tudja, akkor tőlem tudná meg... Számításba kellett vennem, hogy nem is mondott igazat, úgyhogy kerültem a témát.
Tudtam, hogy Kai másnap suli után beszélni akar velem, és így is volt. Kaptam tőle egy sms-t, hogy kettőkor vár az öltözőben, és bár nem tetszett a helyszín, belementem, mert meg akartam beszélni vele ezt.
Miután odamentem, leültem az egy szem padra, vártam rá, és egy perc késéssel, de megérkezett.
- Szia - nézett rám egy kedves mosollyal.
- Szia - néztem szemeibe. - Ne! - tettem fel a kezeimet, amikor láttam, hogy közeledik felém. - Két méteres távolság, kérlek!
- Mi? - röhögte el magát.
- Kai, ismerlek, tudom, hogy le szeretnél támadni, de normálisan szeretnék beszélni veled.
- Oké - nézett rám furán, majd leült a földre törökülésben. - Szóval... Emlékszel, mit mondtam?
- Igen. - Nehéz lenne nem emlékezni rá.
- El is gondolkoztál rajta? - nézett fürkészően.
- Igen.
- És? Mire jutottál?
- Arra, hogy nem hiszek neked.
- Ne már - nézett rám teljesen kétségbeesetten. - Miért?
- Miért? - kérdeztem vissza. - Mert... Kai, ezer éve ismerlek.
- Nem elég jól.
- De, elég jól! Mégis hogyan képzelted el ezt az egészet? Baekhyunnal vagyok együtt!
- Nem tudom, de pont az, hogy ti ketten összejöttetek ébresztett rá arra, hogy mit is érzek irántad.
- Semmit.
- Könyörgöm, hadd bizonyítsam be, hogy nem hazudok! - nézett rám kétségbeesetten.
- Nem tudod bebizonyítani - ráztam a fejem, és elhatároztam, hogy kirohanok a helyiségből, de Kai fölpattant, és megragadott a karomnál. Tenyeremet a szívéhez helyezte, és olyan szemekkel nézett rám, hogy mozdulni nem mertem.
- Mindig amikor meglátlak, ilyen hevesen ver a szívem. Érzed? - Olyan lágyan, olyan szeretetteljesen mondta ezt, ahogyan még sosem hallottam őt beszélni.
- Nem - feleltem őszintén. Tényleg nem éreztem semmit!
Ő csak sóhajtott egyet, majd fölemelte a pólóját, és úgy tette oda a kezem. Most már éreztem a szívdobogását. Hogy tényleg gyorsabban dobogott-e, azt nem tudom... A figyelmemet teljesen más kötötte le. Például a hasa... Mióta van ilyen jól kidolgozott felsőteste? És ilyen puha, meleg bőre?
- Látom, hogy vonzódsz hozzám. Nem is tagadhatod.
- Eressz el - parancsoltam, és elhúztam a kezem.
- Mindig zavarban vagy - folytatta. - És nem tudsz ellenállni nekem. Te is jól tudod, mert mondtad, hogy két méter távolság.
- Amit nem tartottál be!
- Te jöttél hozzám, és maradtam, ahol voltam.
- Na jó, hagyjuk ezt - mondtam.
- Adj egy esélyt - kérlelt.
- Nem.
- Miért?
- Talán mert barátom van!?
- Figyelj - lépett közelebb hozzám. - A hétvégén nem lesz itthon. Akkor bebizonyítom neked, hogy nem hazudok.
- Nee - ráztam a fejem.
- Ennyire nem bízol bennem?
- Ennyire - bólogattam.
- Nem támadnálak le, esküszöm!
- Aha, persze - morogtam.
- Naaa - nézett rám aranyosan. - Kérlek.
- Amúgy Baekhyun tudja?
- Nem. - Hű, még jó, hogy nem beszéltem vele. - Naaa, kérlek.
Lehunytam a szemem, és gondolkodni kezdtem. Egy esélyt lehet, hogy megérdemelne... És ha betart mindent, amit mondott...
Kinyitottam a szemem, és sóhajtottam egyet, mire ő elmosolyodott, mert tudta, hogy föladtam.
- Akkor a hétvégén - vigyorgott, majd kisietett a helyiségből, egyedül hagyva a gondolataimmal.

You think we did it. I know we didn't. Part 2

A klassz hétvége után senkinek nem volt kedve suliba menni, de muszáj volt. Minden órán hatot-hetet ásítottam, egyrészt, mert nem kötött le a tananyag, másrészt, mert még mindig nem aludtam ki magam.
Délután kettő körül indultam volna haza, de valaki megakadályozott. Kai.
- Ráérsz egy kicsit? - kérdezte, miután megragadta a karom.
- Rá, ha nagyon akarok.
- Akkor gyere - mondta, és elkezdett húzni a tornacsarnok felé. Az egyik öltözőbe húzott be, ami körülbelül feleakkora volt, mint egy átlagos osztályterem, és csak pár pad volt elhelyezve benne, hogy tudjuk mire pakolni a cuccainkat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem, miután becsukta magunk mögött az ajtót.
- Beszélni veled.
- Jó, gondoltam - mondtam amolyan "nem vagyok hülye" hangsúllyal. - Miről?
- Először is Baekhyunról. Nagyon összevesztetek? - kérdezte aggódva.
- Nem... csak egy kicsit. De minden rendben van - bólogattam.
- Akkor jó.
- Veled beszélt?
- Nem. Azt hiszem örökre megharagudott rám - hajtotta le picit a fejét. Majdnem megsajnáltam. Majdnem. Mivel erre nem tudtam (vagy nem akartam) mit szólni, fölnézett, egyenesen a szemembe.
- Ott reggel... akartam valamit, de ugye Baekhyun benyitott. Úgyhogy azt most szeretném elmondani. - Bólogattam egy aprót, mire folytatta. - Szóval te azt mondtad, hogy élvezted. - Megint bólintottam egyet. - Én viszont semmire nem emlékszem, úgyhogy arra gondoltam, hogy... megismételhetnénk.
Teljesen ledöbbentem. Ezt most komolyan gondolja?
- Neem - ráztam meg a fejem.
- Miért? - nézett rám csalódottan.
- Mert...nem akarom. - Te jó ég, én ebből hogyan fogok kimászni?!
- De azt mondtad, hogy nagyon jó volt.
- Igen, de... - gyorsan próbáltam valami kifogást találni. - Egyszer elég volt. Összevont szemöldökökkel nézett rám.
- Szóval, ha te valamit nagyon élvezel, akkor abból neked egyszer elég?
- Igen.
- Hogyha ennél egy nagyon finom csokit, és eddig az ízlett volna a legjobban az összes csoki közül, és ingyen osztogatnának abból, akkor te nem kérnél?
- Nem, mert az az egyszer különleges volt, és az pont elég. - Már magam sem tudtam, hogy értelmes-e az, amit mondok.
- Én szoktam érteni a lányokat, de te... te kész rejtély vagy - rázta meg a fejét, majd egy lépéssel közelebb jött. Ez így nem lesz jó.
- Ne, kérlek, ne, én tényleg nem akarom - mondtam gyorsan.
- Baekhyun miatt?
- Őmiatta is.
- Figyelj, ő már rég hazament, úgyhogy biztos nem tudna meg a dologról.
- De.. egyszer biztos kiderítené. Valamikor meg fogja tudni. - Még egy lépéssel közelebb jött.
- Látom rajtad, hogy akarod. - Mi az, hogy látja rajtam? Nem akarom! Egyáltalán nem! Viszont kezdtem egyre idegesebb lenni, ahogy lassan szűkítette közöttünk a távolságot.
A következő pillanatban nekiszorított a falnak, és megcsókolt. Kétségbeesetten nyögdécseltem, de természetesen figyelmen kívül hagyta. Aztán amikor nyelvét sikerült átcsúsztatni a számba, egyszerűen föladtam. Engedtem, hogy profi módon csinálja azt, amihez a legjobban ért, aminek az lett a következménye, hogy visszacsókoltam, mert olyan jól esett. Amint megérezte ezt, meg hogy hajába túrok, belemosolygott a csókba. Fogalmam sincs, hogy volt képes ezt kihozni belőlem. Egyszerűen ellenállhatatlan volt.
Amint keze a pólómhoz tévedt, és elkezdte lehúzni azt, észbe kaptam.
- Te jó ég, mit csinálunk? - fakadtam ki, és eltoltam magamtól. Vagyis csak el akartam, de nem sikerült, csak még közelebb jött.
- Ne - fordítottam el az arcom, mert féltem, hogy ha megint megcsókol, nem fogok tudni ellenállni, és annak nem lesz jó vége.
Így, hogy nem fért hozzá arcomhoz, nyakamat lepte el csókokkal.
- Ne kínozz - nyögtem egyet két sóhaj között, mire kuncogott egyet. Persze, hogy tudta, hogy élvezem. De nem hogy abbahagyta volna, inkább folytatta. Bevetette forró nyelvét is, mire ujjaim a fekete tincsei közé kerültek... valahogy. Ennek következtében ajkai ismét birtokba vették enyéimet. Keze lecsúszott a jobb combomhoz, amit meg is ragadott, és csípője köré fonta lábamat. Mellkasunk egymásnak préselődött, aztán már le is hámozta rólam a fölsőm, és a földre dobta.
- Állj. Eressz el - kaptam újra észbe. - Hallod!?
- Ne már - sóhajtott kétségbeesetten, és szerencsére elengedett. - Mi a baj?
- Nem akarom.
- De akarod, csak nem mered bevallani magadnak.
- Mi? Nem! - szóltam felháborodva.
- De - vigyorgott, mert tudta, hogy igaza van.
Gyorsan valami kifogást kellett találnom.
- Most komolyan itt akarod? - néztem körül a teremben. Két darab pad volt. Ő is hátrafordult, majd visszanézett rám.
- Figyelj, több mint tíz pózt ismerek, és abból nyolcban nincs szükség kényelmes ágyra.
- Lehet, hogy profi vagy, de tíz póz - hitetlenkedtem.
- Bebizonyítsam? - vigyorgott. Egy pillanatig belegondoltam... aztán észhez tértem.
- Mi? Nem! Hogy lehetsz egy ekkora perverz állat? - fakadtam ki, majd kiszaladtam az öltözőből, és szerencsére Kai sem követett.

A hét már a közepe felé járt, amikor Baekhyun meghívott magukhoz, amit nem is utasítottam vissza. A nappaliban ültünk, a kanapén, közben a közöttünk lévő nagy tál popcornból majszolgattunk.
- Kainak újabb agymenése van - sóhajtottam.
- Mi? - kérdezte Baekhyun.
- Azt akarja, hogy ismételjük meg, de most úgy, hogy ő is emlékezzen valamire - panaszkodtam, mire a fiú elmosolyodott. - Nem tudom, mikor száll le végre rólam. Még jobban idegesít, mint előtte. Szerinted... ha lefekszem vele, békén hagy? - kérdeztem kezeim között forgatva egy popcorn darabkát.
- Biztosan - biccentett. - De ha tényleg így döntesz, akkor azt kérlek titkold el előlem. Mindketten jobban jártok.
- Oké - mosolyogtam. - De nem hiszem hogy ennyire mélyre süllyednék.
- Nagyon remélem.
Egy ideg csöndben eszegettük a popcornt, aztán hangosan is kimondtam, amire gondoltam.
- Lehet, hogy most már el kéne mondanom neki.
- Mondd - vont vállat.
- De te is legyél akkor ott - kértem.
- Minek? - kérdezte értetlenül.
- Hogyha esetleg nekem támadna - válaszoltam, mire felnevetett.
- Nem hiszem, hogy bántana, de melletted leszek - biztosított. - Hívjam most ide?
- Aha. Legyünk minél hamarabb túl rajta.
Miközben Baekhyun fölhívta barátját, és mondta, hogy beszélni szeretne vele, én azon gondolkoztam, hogy nem is gondoltam azon az estén arra, hogy majd be is kell vallanom neki. Mert az ugye úgy poén, különben nem ér semmit az egész. Viszont nem fog repesni az örömtől ha megtudja...
Miután Baekhyun letette a telefont, azon kaptam magam, hogy egyre idegesebb leszek. Ezt észre is vette.
- Saját magadnak köszönheted - mondta. Igaza is volt.
- Tudom - fintorogtam.
Baekhyun akármennyire is igyekezett, nem sikerült elterelnie a figyelmemet. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy hogyan magyarázzam el Kainak, és hogyan fog reagálni.
Körülbelül tíz perc múlva meg is érkezett. Mi ketten még mindig a kanapén ültünk, egymás mellett, Kai pedig, miután köszöntünk, velünk szemben foglalt helyet a fotelban.
- Mi újság? - kérdezte laza hangon, de éreztem, hogy feszeng. Vajon mire gondol? Hogy Baekhyun megint le fogja szidni a fejét, hogy szálljon le rólam? Vagy talán pont az ellenkezőleg, inkább arra számít, hogy barátja megbékél vele? Elvégre még mindig nem beszéltek azóta. Nem mintha Baekhyun haragudott volna rá, egyáltalán nem is volt semmi, amire haragudhatott volna, csak ha hirtelen megint olyan jóban lettek volna, Kai gyanakodni kezdett volna.
- Ő akar veled beszélni, nem én - mutatott rám Baekhyun. -  Csak fél, hogy megvered - vigyorgott.
- Nem szoktam lányokat verni - nézett ránk furán Kai. - Se megerőszakolni.
- Csak majdnem - morogtam.
- Már nem azért - emelte rám tekintetét Kai - de ha a másik fél visszacsókol, és még érezteti is, hogy élvezi, akkor az nem megerőszakolás.
- Mi? - kapta fel a fejét Baekhyun.
- Semmi - ráztam gyorsan a fejem, majd megint Kaira néztem.
- Szóval - szóltam lassan. - Azt akarom mondani... hogy... szóval nem feküdtünk le egymással. Tényleg csak befeküdtem melléd, ahogy azt először feltételezted is.
Összevont szemöldökökkel nézett rám, miközben én beharaptam alsó ajkamat. Úgy tűnt, nem igazán akar hinni nekem.
- De... azt mondtad, hogy a bulin letámadtalak, és nem bírtál ellenállni nekem.
- Igen, de ez hülyeség.
- Nem egészen. Az öltözőben bebizonyítottad az ellenkezőjét.
- Na jó, most komolyan - nézett ránk Baekhyun. - Volt köztetek valami?
- Nem - vágtam rá, de velem egy időben Kai kimondta, hogy "igen". Baekhyun persze Kainak hitt, és kérdőn nézett rám.
- Jó, igen, volt valami - vallottam be. - De nem volt semmi különös.
- Ahhoz képest eléggé élvezted - mondta Kai maga elé nézve, majd el is mosolyodott. Hihetetlen ez a gyerek.
- Kai! Fejezd be! - szóltam dühösen, majd idegességemben hozzávágtam a (már üres) műanyag tálat. Sajnos nem találta el a fejét, mert védekezőül kirakta maga elé a karjait.
- Olyan idióta vagy - panaszkodtam.
- Mondja az, aki befekszik egy fiú mellé, és elhiteti vele, lefeküdtek - emelte föl a hangját Kai.
- Megérdemelted! - kiabáltam.
- Igen? - kérdezte idegesen, majd fölpattant a helyéről. Szikrázott a szeme a dühtől.
- Hé - kelt föl mellőlem Baekhyun, amint meglátta, hogy barátja egy lépést tesz felém. Én is hátrahőköltem, mert nagyon ijesztő volt, ráadásul a tál is ott volt a kezében, és félő volt, hogy beveri vele a fejem. Vagy csak én néztem ki ezt belőle?
- Tűnés kifelé - intett a fejével Baekhyun az ajtó felé.
- De... nem akartam bántani - nézett zavartan barátjára Kai.
- Tudom, de akkor is - közölte nyugodtan.
- De meg akarom beszélni vele ezt!
- Most majd velem fogod - mondta, mire Kai szót is fogadott, és mindketten kimentek.
Megkönnyebbülve dőltem hátra a kanapén. Ezt megúsztam. Igazán hálás voltam érte, hogy nem nekem kellett veszekednem vele, mert Baekhyun ezt is magára vállalta.
Fölpattantam, és az ajtóhoz rohantam, hátha hallok valamit, de csalódnom kellett. Biztos messzebbre mentek.
Vajon veszekednek, vagy normálisan beszélgetnek? Baekhyun mennyit mond el neki? És Kai elmondja, mi történt az öltözőben? Azt is, hogy visszacsókoltam? És Baekhyun hogyan reagál rá? Nagyon megharagszik rám? És Kai még mindig fog hajtani rám? Vagy annyira megutál, hogy látni sem akar?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, de egyikre sem kaptam választ. Mégsem olyan jó, hogy Baekhyun egyedül beszél vele... Idegesen járkáltam a szobában, míg úgy nem döntöttem, hogy inkább visszaülök a kanapéra, és megpróbálok megnyugodni.
Már jó ideje várakoztam, amikor Baekhyun belépett a szobába. Egyedül volt, és nem is számítottam másra.
- Minden rendben - mosolygott rám megnyugtatóan, majd helyet foglalt mellettem.
- Nagyon haragszik rám?
- Hát.... eléggé. De majd megnyugszik. Viszont nekem lenne egy kérdésem.
- Igen?
- Tényleg.... visszacsókoltál? - A francba. Akkor valószínűleg beszéltek erről is.
- Öhm... igen - vallottam be kínosan.
- Ennyire jól csókol?
- Kétségtelenül ért a dolgához, bár nincs viszonyítási alapom...
- Majd lesz - mondta. Kérdőn néztem rá, de csak maga elé meredt, így nem tudtam semmit kiolvasni a szemeiből.
- Valamikor biztosan - mondtam, mert úgy éreztem, muszáj szólnom valamit. Aztán pár pillanatig néma csöndben voltunk. Baekhyun nagyon gondolkozott valamin, és én nem akartam megzavarni ebben. De egy idő után már nem bírtam a némaságot.
- Nézzük a jó oldalát. Legalább nem akar már rám hajtani.
- Hát... - ráncolta a szemöldökét.
- Ezt most ugye nem gondolod komolyan? - szóltam felháborodottan.
- Ha lenne barátod, talán föladná.
- Kötve hiszem - ráztam a fejem. - Sok olyan csajjal volt már, akinek volt pasija.
- De ott a pasi nem volt a legjobb barátja.
- Mi? - kaptam föl a fejem. Ezzel arra célzol, hogy...
- Aha - vigyorgott. - Leszel a barátnőm?
- Csak azért, hogy Kai leszálljon rólam?
- Nem. Amúgy is.
- Akkor igen - válaszoltam boldogan, mire magához húzott, és megcsókolt.
Mennyi ideje vártam erre a csókra! Hányszor reménykedtem, hogy tegye meg végre az első lépéseket, és most végre megtörtént. Kai lehet, hogy jól csókol, de ahogy Baekhyun gyengéden kényeztette ajkaimat, és éreztette velem, hogy szeret, sokkal boldogabb voltam.