Aztán eszembe jutottak az előző nap emlékei, és meghallottam magam mellett egy szuszogást, ezért tágra nyíltak a szemeim. Kai is éppen akkor ébredezett.
- Jó reggelt - mosolygott rám, aztán közelebb húzott magához, és apró csókokat lehelt a nyakamra. - Hogy aludtál?
- Jól - nyögtem ki, mert hirtelen semmi más nem jutott az eszembe.
Kínosan elhúzódtam tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni. Kedvesen mosolygott rám, mire én feljebb húztam magamon a takarót, hogy minél többet takarjak meztelen testemből.
Aztán megjött a bátorságom.
- Kai, te direkt leitattál, hogy könnyebben az ágyba tudj csalogatni - fakadtam ki.
- Hát ezt nehéz lenne véletlenül, nem gondolod?
- De te azt akartad, hogy részeg legyek, hogy kihasználhassad a gyengeségemet!
- Jó, tudod mit, mielőtt nekem támadnál, közlöm, hogy ez a te ötleted volt.
- Mi? - néztem döbbenten.
- Hát ez - mutatott kettőnkre. - Hogy feküdjünk le.
- Ennyire hülye nem vagyok - ráztam a fejem.
- Mert én igen?
- Hát... igen. De ezt nem veszem be - ráztam a fejem, és összefontam magam előtt a karjaimat.
- Jó, akkor állíts be megint engem a rosszfiúnak. Mint mindig - szólt dühösen. Idegesen visszadőlt a párnájára, és úgy dühöngött. Valószínűleg eléggé megbántottam...
Mindketten haragosan néztünk magunk elé. De nem. Én ezt akkor sem veszem be. Még hogy én kértem! Csak hülyét akar csinálni belőlem.
- Szóval így csalogatod ágyba a csajokat? Hogy leitatod őket, mert máshogy nem engednének?
- Nem - nézett rám értetlenül. - Ilyen mélyre azért nem szoktam süllyedni.
- De igenis szoktál, ha lányokról van szó.
- De nálad nem - közölte lágyan, és kezei közé fogta arcomat, miközben mélyen a szemembe nézett. - Én tényleg szeretlek, és éppen ezért vártam volna rád, akár évekig is. Csak azért akartam, hogy igyál, hogy kicsit ellazulj. Nem gondoltam, hogy ennyit fogsz inni.
- Erről is te tehetsz - sütöttem le kínosan a szemem. Tényleg várt volna rám?
- Nem én tehetek róla, hogy mindig visszacsókoltál - mondta egy huncut mosollyal.
- De jól tudtad, hogy nem fogok tudni ellenállni neked. Nem kellett volna ennyiszer megcsókolnod. Nem is tudom, miért tetted. Az a másik csaj sokkal jobban nézett ki...
- Szerintem te nem vagy tisztában vele, hogy mennyire ellenállhatatlanul dögös tudsz lenni.
- Ez bók volt? - kérdeztem halványan mosolyogva.
- Nem, éppen kritizáltalak - forgatta a szemeit.
- Jól van na.
- Akkor minden rendben? - kérdezte.
- Majdnem.
- Jó. Csak szeretném, hogy tudd, hogy tényleg nem gondoltam, hogy ez lesz a vége, de én voltam a legboldogabb ember, amikor megkértél rá. - Olyan őszintén és érzelmesen ebszélt, hogy belepirultam. Erre nem tudtam mit mondani, csak zavartan nevetgéltem.
Szemei a takaróm szélére vándoroltak, aztán vissza rám. Kicsit közelebb hajolt, hogy hozzáférjen ajkaimhoz, és sajátjával kényeztethesse. Nagyon örültem neki, mert a tegnapi napra emlékeztettek. Ha jobban átgondolom a dolgot... Lehet, hogy tényleg én kértem.
Kezeim hajába túrtak, miközben ő a takaróm széléhez nyúlt, és megpróbálta lejjebb húzni, de nem engedtem.
- Már láttalak - kuncogott.
- Tudom... De most ne.
- És máskor?
Nevetve megráztam a fejem.
- Hihetetlen vagy. És telhetetlen.
Visszavigyorgott rám, de a következő pillanatban lefagyott arcáról a mosoly, ahogyan az enyémről is.
- Fönt van a szobájában? - hallottuk kintről Baekhyun hangját. Aztán már be is nyitott.
Két másodperc alatt fölmérte a terepet, aztán dühösen becsapta maga mögött az ajtót.
- Basszus, Kai, szaladj már utána - szóltam kétségbeesetten.
- Miért én? - nézett rám értetlenül.
- Mert rajtam nincs semmi!
- Miért, rajtam van?
- A francba, Kai! - Megfogtam a takaró szélét, és a fejem fölé húztam. Teljesen szétestem.
Jól tudtam, hogy van barátom, akit szeretek is, akivel évek óta össze akarok jönni, erre épp hogy sikerült, lefekszem a legjobb barátjával. Mi van velem? Hogy lehetek ilyen?
- Ez is az én hibám? - kérdezte. Lehúztam a takarót az arcomról, hogy értse, mit válaszolok.
- Igen! Miért nem hagytál békén minket?
- Mert én is szeretlek! Talán még jobban, mint Baekhyun.
- Jó, és akkor én válasszak kettőtök közül? Csak úgy szólok, hogy mindenképpen Baekhyunt választanám.
- Mi? Miért?
- Azért, mert veled rosszabbul járnék.
- Miért is?
- Mert nincs kedvem számolgatni, hányszor fogsz megcsalni.
- Nem csalnálak meg!
- Most talán így gondolod, de te is jól tudod, hogy nem fog menni.
- Kérlek - nézett mélyen a szemembe. - Nem bizonyítottam eleget?
- De. Éppen eleget ahhoz, hogy dönteni tudjak.
- Jó, és most ezt hogy képzelted el? Hogy csak úgy visszamész hozzá?
- Pontosan - bólogattam. - Ja nem... - Azok után, hogy ránk nyitott, elég nehéz lenne elmagyarázni.
- Na látod - biccentett. - Nem csalnálak meg. Tényleg nem! Csak könyörgöm, adj egy esélyt!
- Már megkaptad az esélyedet. És én most mennék.
- Menjél.
- De... hagyj egyedül a szobában. Vagy fordulj el.
- Már láttalak.
- Nem érdekel!
szerintem kissé megijedt a hirtelen haragomtól, mert megfordult, és kimászott az ágyából.
Tudtam, hogy ha megfordulok, ott állna előttem egy szál semmiben... Ő látott engem, de én nem láttam őt. Akkor én odanézhetek, nem?
Te jó ég, mi a francon gondolkozom? Nem fogok megfordulni. Nem érdekel, csak jussak ki ebből a szobából.
- Kész vagyok - közölte, mint egy kisgyerek.
- Ügyes vagy - dicsértem meg. - Kimennél?
- Nem. Az én szobám.
- Kai, könyörgöm, ne szórakozz!
- Oké - nevetett. - De olyan aranyos vagy, amikor ideges vagy.
- Örülök, hogy jól szórakozol.
Tovább nevetgélt, de aztán végre kiment. Gyorsan összeszedtem a ruháimat a földről, és fölöltöztem. Aztán szó nélkül kisiettem a házból, anélkül, hogy egy szót is szóltam volna Kaihoz.
Baekhyunnal azóta nem beszéltem. Nem mertem a szeme elé kerülni, meg amúgy sem hallgatott volna meg. Kai a suliban próbált szóba elegyedni velem, de én nem akartam. Látta rajtam, hogy nagyon sajnálom, hogy megbántottam Baekhyunt.
- Szerintem üljünk le, és beszéljük meg vele - mondta az egyik délután.
- De mit mondjak neki?
- Azt bízd rám. Majd én beszélek.
- Megtennéd? - néztem rá hálásan.
- Persze - mosolygott kedvesen. - Ezt azért szeretném rendbe hozni.
Megint Baekhyunék nappalijában voltunk. Ő ajánlotta fel, hogy eljöhetünk hozzá, ezért így is tettünk. Mivel Kai ült le a fotelra, mi ketten a kanapé két szélén foglaltunk helyet, jó messze egymástól.
- Szóval - csapta össze tenyereit Kai. Aztán megköszörülte a torkát, és gondolkodott. - Ezt nehéz elkezdeni.
Nem szóltunk semmit, csak néztünk rá, ezért valahogy folytatta.
- Baekhyun. Tudom, hogy nagyon megbántottunk, de esküszöm, hogy nem történt semmi. - Kérdőn néztem rá. Miért így kezdi? Ezt úgysem veszi be. - Mármint nyilván történt valami, de...
Kai kínosan elnevette magát.
- Ezt nehéz lesz beadni neked - nézett rám.
- Mi? Mit kell beadni nekem?
- Azt, hogy nem feküdtünk le.
Ez ledöbbentett.
- És mielőtt kombinálni kezdenél, mert tudom, hogy mindig elkezdesz, közölném, hogy nem Baekhyun miatt csinálom. Nem miatta találom ki, hogy nem is feküdtünk le egymással. Azért mondom, mert tényleg így van.
- De... - néztem kérdőn magam elé. - Mi van!? - kérdeztem, mert semmi más nem jutott az eszembe.
- Az van, hogy most visszakaptad azt, amit én kaptam tőled.
- Mi!?
- Nem igaz, hogy ennyire értetlen vagy. Nem. Feküdtünk. Le - tagolta, miközben kissé előre hajolt, mintha egy fogyatékoshoz beszélne. - Ugyanúgy elhitettem veled, mint te velem. Csak én jobban csináltam.
- De akkor az, hogy szerelmet vallottál, meg hogy bebizonyítod... minden csók, minden tetted...
- Igen. Az elejétől kezdve színészkedés volt. Anélkül nem sikerült volna. Nagyon jó színész lehetek, mindent bevettél - röhögött ki.
- Te nem vagy normális! - fakadtam ki.
- Ugye milyen dühítő? Ugye milyen rossz érzés? Na én is pont ugyanígy éreztem magam.
- De... te hülye vagy! Ez olyan, mintha lekevertem volna neked egyet, mert megérdemled, te meg visszaütsz, hogy "látod milyen szar érzés". Ez nem így működik!
- De most pont így működik. Nem csak körülötted forog a világ. Én is ugyanúgy megtehetem, mint te.
- Ti nem vagytok normálisak - közölte hirtelen Baekhyun.
- Várjunk - esett le hirtelen. - Kai, te... - Hirtelen fogalmam sem volt, hogyan fejezzem ki magam. Rettentő dühös voltam. - Én ma reggel meztelenül ébredtem! Ez azt jelenti, hogy...
- Aha - vigyorgott. - Így azonnal hittél nekem, meg amúgy is ellenőrizni akartam, hogy tényleg olyan jó alakod van-e.
Fölpattantam a helyemről, és le akartam keverni neki egy hatalmas pofont, de Baekhyun megragadta a karomat.
- Az ő oldalán állsz? - kérdeztem csalódottan.
- Nem állok senkinek az oldalán - rázta a fejét. - De most ne verd meg. Sokkal jobb, amikor nem számít rá.
- Ezzel most védeni akartál? - röhögött fel Kai.
- Nem tudom. Mindkettőt. Mondom, nem állok egyikőtök oldalán se. Mindketten idióták vagytok.
- Te is kérsz pofont? - vontam fel a szemöldökeimet.
- Jó, te nem vagy idióta, hanem... Most komolyan milyen jelzővel illesselek? Nézzétek már meg, mit csináltatok! Nem mondhatjátok magatokról, hogy normálisak vagytok - rázta a fejét.
- Igazad van - biccentettem. - Kai túllőtt a célon.
- Én? Mintha te olyan kis angyal lettél volna.
- De te teljesen levetkőztettél! Ezért húsz pofont is érdemelnél. - Hirtelen felindulásból most vertem le először neki egyet. Még az én kezem is csípett utána, vagyis biztos, hogy neki is fájt. Ráadásul Baekhyun is összerezzent, gondolom egyikőjük sem számított erre. - És itt az első.
- És mind a húszat megkapom? - nézett rám értetlenül, miközben arcához kapott.
- Lehet.
- Akkor inkább elhúzok innen - nézett az ajtó irányába.
- Jó látni, hogy ennyire félsz.
- Nem félek. Csak rohadtul fáj, és a végén nem fogom tudni visszafogni magam, és idegességemben visszaverek.
- Na abba nekem is lesz beleszólásom - közölte hirtelen Baekhyun. - Halljátok, ebből tömegverekedés lesz - mosolyodott el halványan.
- Szóval egy elég volt, nem gondolod? - nézett rám Kai.
- Csak szeretnéd.
- Igen, tényleg szeretném - nézett rám fintorogva.
Néma csönd következett, de hamar megtörtem, mert eszembe jutott még valami.
- Azt is hazudtad, hogy én kértem? - kérdeztem lassan, mert közben féltem a választól.
- Nem - vigyorgott. - Hallanod kellett volna magadat. Szinte könyörögtél, hogy...
- Oké, elég - szóltam közbe, mert nem akartam, hogy Baekhyun előtt ecsetelje a dolgokat.
- De, tényleg - erősködött. - Ott lógtál a nyakamban, alig bírtalak lehámozni magamról - vigyorgott, Baekhyun pedig idegesen megköszörülte a torkát.
- Kai, jobb lesz, ha elmész - közöltem vele.
- Szerintem is. Úgyis elmondtam, amit akartam.
Gyorsan elköszönt tőlünk, aztán már kint is voltam a házból.
- Baekhyun... - néztem rá óvatosan. - Mi akkor még együtt vagyunk?
- Szerintem igen.
- De nem zavar, hogy megcsaltalak?
- Nem csaltál meg. Kai csak tettette az egészet, úgyhogy nem gond.
- Jó, de ha véletlenül igazat mondott volna, akkor megcsaltalak volna.
- De nem mondott igazat - nézett rám értetlenül.
- Nem igaz, hogy nem érted - mondtam, majd sóhajtottam egyet. - Tökmindegy, ki volt az, mással csókolóztam, másnak könyörögtem, hogy feküdjünk le...
- Most komolyan azért érvelsz, hogy higgyem el, hogy megcsaltál?
Hoppá. Tényleg.
- Vedd úgy, hogy nem szóltam semmit - mosolyodtam el kínosan.
- Jó.
- Akkor megbocsájtottál? - reménykedtem.
- Nem is kértél bocsánatot.
- Akkor bocsánat, hogy a hátad mögött Kaijal voltam.
- Bocsánatkérés elfogadva. De remélem, most már befejeztétek az ökörködést. Kérlek ne eszelj ki további terveket, hogy hogyan bosszulod meg a bosszúját, oké? Elég volt.
- Pedig megérdemelné - feleltem bosszúsan. - Komolyan mondom, nagyon elegem van belőle.
- Tudom. - Látva, hogy még mindig eléggé dühös vagyok, elmosolyodott, magához húzott, és szorosan megölelt. - Tényleg hagyd abba, jó? Ha még egyszer rátok kell nyitnom, esküszöm, kinyírom magam.
- Oké - kuncogtam, aztán elhúzódtam tőle. - De te nem tudtál róla, hogy Kai mit tervezett, ugye? Nem ő mondta, hogy nyissál be.
- Nem. Csak annyit mondott, hogy ha akarok, vasárnap délelőtt átmehetek, és mivel nem volt jobb dolgom...
- Értem - bólogattam.
Mindketten visszaültünk a kanapéra, és átölelte a vállamat. Örültem, hogy megint együtt lehetünk, és hogy megbocsájtott nekem.
- Most boldog vagy, ugye? Nem akarom elrontani a kedvedet - szólt óvatosan.
- Igazából boldog is vagyok, de Kaira nagyon haragszom.
- Inkább nem mondom - döntötte el.
- Na, most már felkeltetted az érdeklődésemet. Hadd halljam.
- Jó, de... Na mindegy. Szóval arról lenne szó, hogy... El tudod képzelni, hogy ott vagy egy szál ruha nélkül Kai előtt, és könyörögsz neki, hogy feküdjetek le?
- Igen.
- Jó, de azt is, hogy... Hogy Kai ennek ellenáll? Úgy értem mindig is meg akart szerezni magának.
- Te jó ég - néztem kerek szemekkel magam elé. Igaza volt. - Szerinted megtette?
- Nem tudom. De kinézem belőle, hogy sosem vallaná be, hanem megtartaná magának a titkot. Szerintem még nekem sem mondaná el.
- Na jól van - dőltem hátra idegesen. - Elegem van belőle. De nagyon.
- Tudod mit? Hanyagoljuk egy ideig ezt a témát.
- Jó - egyeztem bele azonnal.
Aznap nem is gondoltam többet rá, de este, amikor már az ágyban feküdtem, megint nagyon felidegesítettem magam rajta. Éppen ezért másnap a suliban megkerestem Kait. Addigra kialakult a fejemben a terv, hogyan fogom kihúzni belőle az igazságot.
- Nem úgy volt, hogy mostantól békén hagyjuk egymást? - kérdezte, amikor kijött az osztálya elé.
- De, csak van egy kérdésem - közöltem.
- Na mi? - nézett rám kérdőn.
- Őszintén. Volt köztünk valami azon az éjjelen, ugye?
- Miből gondolod?
- Kai, én... nekem nem jött meg. - Jó, lehet, hogy gyenge próbálkozás volt, főleg hogy egy-két napról volt szó, de akkor is kíváncsi voltam, erre hogy reagálna. Az arckifejezéséből csak ki tudok olvasni valamit.
Meglepődött. Eléggé rendesen. Aztán összevonta a szemöldökeit.
- Nem vagy terhes - közölte.
- Honnan tudod?
- Hogyha nem feküdtünk le, akkor azért, ha meg igen, akkor volt annyi eszem, hogy óvszert használjak.
A francba. Ez nem jött össze.
- Azért szép próbálkozás volt. De közlöm, hogy ez örökké titok marad - mondta, majd megfordult, és visszament a termébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése