Az egész hétvégét végigsírtam. Képtelen voltam kiverni a fejemből Baekhyunt, egyre csak az a kép lebegett előttem, amikor megcsókolta Jinaht. Hiába voltam dühös rá, újra és újra emlékek villantak be róla, amikről eszembe jutottak a vele töltött szép idők, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy soha többé nem ölelhetem meg vagy bújhatok hozzá. Ez volt a legrosszabb az egészben, hogy még mindig szerettem. De nem bocsáthattam meg neki, így őrlődtem a bánatban és a hiányában.
A barátnőim is átjöttek hozzám, miután elmeséltem nekik, mi történt. Segítettek elterelni a figyelmem, ami majdnem sikerült is. Csakhogy Baekhyun másnap elkezdett hívogatni, ami nem könnyítette meg a dolgom. Miután sokadszorra is kinyomtam, úgy döntöttem, inkább kikapcsolom a telefonomat.
Hétfőre nagyjából sikerült összeszednem magam, bár a szemeim kissé karikásak voltak a kialvatlanságtól. Nem akartam, hogy bárki is lássa rajtam, hogy le vagyok törve, főképpen nem Baekhyun.
Mivel nem voltunk osztálytársak Baekhyunnal, meg tudtam oldani, hogy ne lássam a délelőtt folyamán. Szünetekben az osztályban maradtam, délben pedig nem mentem az ebédlőbe enni, hanem az osztályban fogyasztottam el az otthonról hozott ételt. Délután viszont elkerülhetetlen volt a találkozás, ugyanis hétfő délutánonként szokott lenni az énekkar, aminek mindketten tagjai vagyunk. Gondolkoztam azon, hogy nem megyek el, de mivel egy fontos fellépésre gyakoroltunk, nem hagyhattam ki. Fájt, hogy el kellett mennem, főleg azért, mert ott kezdődött minden. Ott ismerkedtem meg vele, és sokszor egy kottából énekeltünk, mert ő elfelejtette elhozni az övét. Később elmondta, hogy direkt nem hozta el, csakhogy legyen indoka leszólítani.
Már a kezdetektől fogva egymás mellett ültünk, mert szólamonként kellett elhelyezkednünk, de most a lehető legmesszebb ültem tőle.
Láttam, amikor engem keresett pillantásával, de nem viszonoztam azt, hanem a kottáim között lapoztam, mintha valami fontosat keresnék.
Az idő mintha lassabban telt volna, mint máskor. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek Baekhyun irányába, és ezzel csak magamnak ártottam. Ötpercenként néztem az órára, és megkönnyebbültem, amikor végre vége lett. Mindenki kényelmes tempóban indult ki a teremből, én viszont sietősre vettem, hogy minél hamarabb hazaérhessek.
A folyosón haladva valaki megragadta a kezemet. Csukott szemmel is felismertem volna ezt az érintést. Szívem heves dobogásba kezdett, miközben megfordultam.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Baekhyun. Nem tűnt boldognak, de túlzottan megviseltnek sem. Reméltem, hogy rajtam sem látszódnak a szenvedés nyomai.
- Most jön az a "Nem az volt, aminek látszik"-duma? - kérdeztem.
- Nem egészen... Csak szeretném elmagyarázni, hogy pontosan mi történt azon az estén - magyarázta, miközben szomorúan a szemeimbe nézett. Látszott rajta, hogy nem büszke arra, amit tett.
- Azt akarod mondani, hogy nem feküdtél le azzal a csajjal? - kértem számon.
- Azt nem tehetem - tárta szét kétségbeesetten a karjait.
- Akkor másra nem is vagyok kíváncsi - mondtam, és sarkon fordultam, mert képtelen voltam tovább a gyönyörű szemeibe nézni. Akármit mondana, a tényeken nem változtatna, és nem akartam még többet szenvedni. Így is éppen eleget sírtam már.
Nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy Baekhyunra gondolok. Egyszerűen minden őrá emlékeztetett, hiába próbáltam elterelni a figyelmemet tanulással, olvasással vagy filmnézéssel.
Este rájöttem, hogy Baekhyun fekete, vékony bőrkarkötője nálam volt még, mert régebben nekem adta. Egyik fürdésnél levettem, és azóta nem is húztam fel újra. Tudtam, hogy vissza kell adnom neki, mert mégiscsak az övé, így másnap a zsebembe dugtam és magammal vittem az iskolába. Mint később kiderült, feleslegesen, mert egész nap nem találkoztam vele. Jonginnal viszont igen. Éppen amikor kiértem az épületből, leszólított:
- Hazavigyelek?
- Miért? - kérdeztem meglepetten.
- Mert kocsival jöttem és mert rendes vagyok - válaszolta. - Miért olyan meglepő, hogy kedveskedni próbálok? - kérdezte tetetett sértettséggel.
- Jó, bocsi - mondtam. Hálás voltam, hogy hazafuvaroznak, mert igazán nem volt kedvem ma a gyalogláshoz. Beültem Jongin mellé az autóba, és pillanatokon belül már úton is voltunk.
Csak pár pillanat erejéig volt csend, utána Jongin szólalt meg:
- Hallom nem vagy hajlandó Baekhyunnal beszélni.
Felsóhajtottam. Sejthettem volna, hogy van valami hátsó szándéka ennek a fuvarozásnak.
- Ő mondta, hogy beszélj velem?- kérdeztem.
- Nem egészen... De gondoltam, ha Baekhyun nem tud elérni, majd én elmondom, amit nem voltál képes meghallgatni.
- Na jó, én most azonnal ki akarok szállni - közöltem.
- Csak tessék - biccentett az ajtóm felé, de nem lassított, épp ellenkezőleg.
- Kösz - morogtam.
- Akkor meghallgatsz? - kérdezte Jongin.
- Van más választásom? - sóhajtottam fel. - Na jó, mit akarsz mondani?
- Nem tudom, mennyi rémlik a buli utáni napból, de ha jól értesültem, Baekhyun megpróbált elérni. Te viszont nem vetted fel, ezért engem hívott fel, és megkérdezte, hogy mi van veled, hogy nem veszed fel a telefont. Először azt hittem, hülyéskedik, de nem. Nem emlékezett rá, mi történt előző nap. Amikor meg elmondtam neki, közölte, hogy ne szórakozzak vele, mert nem vicces. - Egy pillanat erejéig elszakította pillantását az útról, hogy a reakciómat lesse. - Arra sem emlékezett, hogy ott voltál a bulin. Nagyon sokat ivott, és ez szerintem nagyrészt Jinah műve.
Megint rám pillantott, de én csak az utat néztem összeszorított állkapoccsal.
- Amúgy ismered a csajt? - kérdezte.
- Egy kicsit... - feleltem.
- Én ismerem - közölte. - Pár évvel ezelőtt még sokszor jártunk ugyanazokba a bulikba. Már akkor is nagyon népszerű volt, ráadásul okos és kedves lánynak tűnt. Szinte mindegyik fiú odavolt érte. Baekhyun is. Össze akart jönni vele, de hiába próbálkozott, nem igazán érdekelte Jinaht.
- Akkor most biztosan nagyon boldog, hogy teljesült a vágya - jegyeztem meg szárazon.
Jongin bosszúsan megrázta a fejét.
- Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nem akármilyen csajjal feküdt le, hanem egy olyannal, aki bejött neki. Amúgy meg nem csodálom, hogy ilyeneket művelt, ha annyit ivott, hogy rendesen gondolkodni sem tudott.
A következő pillanatban megérkeztünk a házunk elé, és Jongin olyan hirtelen fékezett le, hogy ha nem lett volna bekapcsolva a biztonsági övem, biztosan nekirepültem volna a szélvédőnek. Nyögtem egyet, miközben megkapaszkodtam az ajtóban.
- Arra akarok kilyukadni ezzel - folytatta, - hogy minden ember követ el hibákat. És ha Baekhyun nem ivott volna, biztos nem történt volna meg ez. Úgyhogy most menj be szépen a szobádba, gondolkozz el azon, amit mondtam, aztán hívd fel Baekhyunt és békülj ki vele.
- Ez azért nem olyan egyszerű - mondtam.
- És mégis miért nem? - Jongin testével felém fordult, bal kezét még a kormányon pihentetve.
- Mert nem érdekel, hogy milyen állapotban volt vagy ki volt az a csaj, a tényen, hogy megcsalt, nem változtat. Én sem feküdnék le veled részegen, azért, mert régen helyesnek találtalak.
- Na várjunk egy pillanatot. Mi az, hogy régen? Most már nem nézek ki jól? Pedig a hétvégén gyúrtam.
- Ja, képzelem - horkantam fel, és örültem, hogy elég önző ahhoz, hogy egy ilyen kérdés elterelje a figyelmét. Nem akartam Baekhyunra gondolni, így inkább Jongint kezdtem el szivatni. - Balettoztál, mi?
- Hé, a tánc igenis kemény sport! És nem balettozok! - szólt felháborodottan.
- Nem kell szégyellned, más fiúk is vannak, akik balettoznak. Igaz, hogy azok nagyrészt buzik... Várj, mikor is volt neked utoljára barátnőd? - fordultam felé egy vigyort elfojtva.
- Na jó, tudod mit? Ha véletlenül hallanál egy buliról, nagyjából két hét múlva, akkor előre közlöm, hogy nem vagy meghívva rá!
- Ó, partit csapsz? - kérdeztem felvont szemöldökökkel.
- Aha, de mint mondtam, nem vagy meghívva rá.
- És hogyhogy bulit szervezel? - kérdeztem, mert nem volt rá jellemző.
- Szülinapom lesz - közölte.
- Ja igen, tényleg... - motyogtam, mire elnevette magát.
- Tudom, hogy nem tudtad. Nem kell tettetned - vigyorgott.
- De te sem tudod az enyémet - védekeztem.
- Nem is mondtam.
Válasz helyett felnéztem a házunkra. A keletkezett csendben újra eszembe jutott Baekhyun. Ő biztos ott lesz Jongin buliján, sőt valószínűleg még együtt is mentünk volna, ha nem változtak volna meg ennyire a dolgok. Hogyha megbocsátanék neki, akkor mehetnénk együtt... - futott át az agyamon, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot.
- Kösz, hogy hazahoztál - néztem Jonginra.
- Csak azért tettem, mert Baekhyunt nem hallgattad meg, és muszáj volt megtudnod ezeket. Szerintem igazán megbocsáthatnál neki. - Rám nézett, és láttam szemén, hogy most teljesen komolyan beszél, mindenféle viccelődés nélkül. - Nagyon szarul érzi magát, emészti a bűntudat. És hiányzol is neki. Vess véget mindkettőtök szenvedésének. Bárkivel megesik, hogy az életben hibákat követ el, vagy olyasmit tesz, amit utána megbán.
- Jó, majd átgondolom - mondtam, miközben kimásztam a kocsiból. Ellentétes érzések kavarogtak bennem, egyrészt igazat kellett adnom Jonginnak, másrészt viszont úgy gondoltam, hogy ha újabb esélyt adnék Baekhyunnak, akkor azt később biztosan megbánnám.
Épp csaptam volna be az ajtót, amikor hirtelen eszembe jutott valami. Lehajoltam, majd kivettem a zsebemből Baekhyun bőrkarkötőjét, és odanyújtottam Jonginnak.
- Ezt odaadnád Baekhyunnak? Még régebben nálam maradt.
- Nem - közölte, és nem is vette el tőlem. - Majd kibékülsz vele és odaadod neki te.
Úgy tettem, mintha nem hallottam meg volna, amit mondott.
- Kösz - mondtam, és az ölébe dobtam a karkötőt. - Amúgy most akkor eljöhetek két hét múlva a bulidra, vagy nem? - kérdeztem.
- Hát... - gondolkodott Jongin. - Az attól függ, milyen ajándékot hozol nekem - mondta mosolyogva.
- Oké. Tudod mit? Veszek neked egy rózsaszínű tütüt, olyanod biztos nincs még - vigyorogtam vissza.
- Na jó, egyértelműen nem jöhetsz el! És ha meg mersz jelenni, kidobatlak.
- Na arra kíváncsi leszek!
Hátraléptem egyet, de Jongin újra megszólalt.
- Akkor jöhetsz el, ha kibékülsz Baekhyunnal és együtt jöttök. Akkor még ajándékot sem kell hoznod.
- Jaj de nagylelkű - mondtam cinikusan. - Majd még meggondolom - közöltem, majd becsaptam az ajtót.
A következő napokban nagyon sokat szenvedtem. Kimondhatatlanul hiányzott Baekhyun, és az idő múlásával ez egyre rosszabb lett. Gondolkodtam ugyan azon, amit Jongin mondott, és már sokszor tartottam ott, hogy mégis fölhívom, de utolsó percben meggondoltam magam, mert féltem attól, hogy újra megbántana. Azzal vigasztaltam magam, hogy az idő minden sebet begyógyít, de az én sebeim nem akartak gyógyulni. Nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe Baekhyun. Furcsa és egyben rossz érzés volt, hogy nem tudtam hol van, mit csinál, és kegyetlenül hiányzott nekem.
Az iskolában láttuk ugyan egymást, de nem beszéltünk egy szót sem egymással.
Nem tudtam, mennyire gondolta komolyan Jongin azt, hogy nem jöhetek el a bulijára, de úgy döntöttem, elmegyek. Mivel a barátnőim is mentek, semmiképp nem hagyhattam ki.
Egy új ruhát vettem külön erre az alkalomra, és vagy egy órán keresztül készülődtem a fürdőben, ami egyáltalán nem volt jellemző rám, de most azt akartam, hogy tökéletesen nézzek ki. Az egész Baekhyun miatt volt, hiába is próbáltam tagadni.
Jongin nem szólt semmit, amiért eljöttem a bulijára, igaz, nem is nagyon találkoztunk, mert a sok-sok vendégével volt elfoglalva.
Nem bírtam ki, hogy ne keressem tekintetemmel Baekhyunt, hiába próbálkoztam, így többször is találkozott a pillantásunk, egyszer rám is mosolygott.
Egészen éjfélig jól éreztem magam. Ünnepeltük Jongint tortával és énekkel is, aztán kezdett igazi bulihangulat keletkezni, hangos zenével és sok piával. Eleinte még a barátnőimmel voltam, de egy idő után magamra hagytak, mert mindkettőnek a barátja is jelen volt, és velük voltak. Ezt teljesen megértettem, és nem is haragudhattam rájuk, de így mégiscsak egyedül maradtam.
Egy kis ideig sétálgattam fel-alá, míg meg nem pillantottam egy ismeretlen alakot messze a tömegtől. Azonnal kiszúrtam: egyedül ült egy asztalnál, egy pohárból iszogatott, miközben maga elé meredt. Első pillantásra szimpatikusnak tűnt nagy, kerek szemeivel, így gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és leültem mellé.
- Szia - mosolyogtam rá. - Remélem nem zavarok.
A fiú meglepettnek tűnt, de miután helyet foglaltam a széken, kedves mosolyra húzódott a szája.
- Dehogyis, nem zavarsz - mondta.
- Csak láttam, hogy éppen egyedül ülsz itt, és mivel én is egyedül voltam éppen... - magyarázkodtam.
- Igen, nem sok embert ismerek itt, pontosabban csak egy valakit...
- Kicsodát? - kérdeztem kíváncsian.
- Jongint. Kiskorunkban legjobb barátok voltunk.
- Tényleg? - kérdeztem meglepődve. - És azóta tartjátok a kapcsolatot?
- Aha - bólintott. - Ugyanúgy jóban vagyunk. Mondjuk ez a bulizás nem egészen az én világom, de mivel szülinapja van Jonginnak, mégiscsak el kellett jönnöm. Nem mondhattam vissza a meghívást...
Így kezdődött a beszélgetésünk, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már több mint egy órája beszélgetünk. Nagyon rendes volt, így minden percét élveztem a beszélgetésnek. A fiút egyébként Kyungsoo-nak hívták, és örültem, hogy találtam magamnak egy beszélgetőpartnert, aki ennyire jó fej. Arra gondoltam, hogy ez talán segít is abban, hogy megfeledkezzem Baekhyunról, és tovább lépjek. Bár elég sok mindenben hasonlított Baekhyunra, például ő is nagyon szeret énekelni, és neki is elég jó humorérzéke van. Amikor pedig nevetett, nem bírtam ki én sem mosolygás nélkül, annyira imádnivaló volt. Egész éjszaka tudtam volna vele beszélgetni, de amikor egy vadul csókolózó pár nekidőlt az asztalunknak, úgy döntöttünk, kimegyünk sétálni a friss levegőre.
Az üvegből készült duplaszárnyas tolóajtóhoz mentünk, ami a hátsó udvarhoz vezetett. Mivel nem figyeltem eléggé, megbotlottam a küszöbben, és ha Kyungsoo nem kapott volna a kezem után, valószínűleg hasra estem volna.
- Hú, köszi - néztem rá. Kedvesen mosolygott rám, de a kezemet nem engedte el. Hirtelen nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel a szituációval, csak mosolyogtam vissza Kyungsoora, és vártam a következő lépést.
- Menjünk kijjebb - intett a fejével a házzal ellentétes irányba.
Épp hogy tettünk pár lépést kézenfogva, kinyílt az ajtó, és Baekhyun rontott ki rajta. Miközben mi hirtelen meglepettségünkben mozdulni sem tudunk, ő odasietett hozzánk és erőszakosan szétválasztotta a kezünket. Szegény Kyungsoo teljesen megdöbbent, engem pedig elöntött a harag.
- Baekhyun! - kiabáltam. - Elment az eszed!? Mit művelsz?
- Nem szökhetsz meg vele! - közölte határozottan.
- Mi a... Nem akarok megszökni vele! Miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.
Amikor megingott a lábán, és nekitámaszkodott az üvegnek, rájöttem, hogy részeg. Nagyon is.
- Nem foghatod más fiúnak a kezét és nem is mehetsz sehová, mert az enyém vagy! - mondta indulatosan.
- Nem vagyok a tiéd! Ha nem tűnt volna fel, már vagy egy hónapja nem vagyunk együtt!
A következő pillanatban Jongin lépett ki a házból, és nézett végig rajtunk.
- Mi folyik itt? - kérdezte, majd megállt a pillantása Baekhyunon. Nem válaszolt senki, de szavak nélkül is azonnal átlátta a helyzetet. - Gyere - ragadta meg Baekhyun karját, - menjünk be.
- Felejtsd el - szakította ki magát Jongin szorításából. - Nem hagyhatom, hogy mással legyen Sooah.
- Te is mással voltál! - vágtam vissza feldúltan. - Csak te sokkal messzebb mentél, mint én!
- De az a csaj semmit nem jelentett nekem - védekezett.
- De attól még lefeküdtél vele!
- Jó, igen, lefeküdtem vele! - kiabálta. - És meg is bántam, oké? Nem kell a fejemhez vágnod, én is tudom mit csináltam! Hetek óta másra sem tudok gondolni, csak hogy mekkora idióta vagyok, és azt sem tudom, miért csináltam, jó? Részeg voltam, nem voltam önmagam. Utána emésztett a bűntudat, és az fájt a legjobban, hogy fájdalmat okoztam neked, pedig nem akartam! Szenvedtem, mert nem voltál velem. Soha nem volt még ekkora hiányérzetem, mint ezekben a hetekben. Tudom, hogy egy hülye seggfej vagyok, tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, de szeretlek!
Két lépéssel megszakította a köztünk lévő távolságot, majd megragadott a vállaimnál, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Könyörgöm, gyere vissza hozzám, mert nem bírom elviselni, hogy nem vagy mellettem, hogy nem ölelhetlek meg és hogy nem láthatlak mosolyogni! Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád.
Ezzel nem vagy egyedül - gondoltam, de nem szóltam semmit.
- Kérlek - rázott egy aprót rajtam. - Tudom, hogy te is szeretsz!
- Én is tudom, hogy szeretlek - vágtam vissza mérgesen - de azt is tudom, hogy megcsaltál!
- Akkor gyere vissza hozzám! - mondta, mintha meg sem hallotta volna a második felét a mondatomnak. - Nem fogod megbánni! Rá se nézek más lányokra, ha akarod, de kérlek, ne csináld ezt velem...
Baekhyun annyira elkeseredett, hogy a lábai feladták a szolgálatot, és a földre borult. Kezével támaszkodott meg, és ahogy lehajtotta fejét, úgy nézett ki, mint aki mindjárt sír. Még sosem láttam Baekhyunt ennyire kiborulva, és hirtelen elöntött a bűntudat, hogy mindez miattam van. Megsajnáltam szegényt, ezért leguggoltam mellé, és megpróbáltam a szemébe nézni. Amint rájött, hogy ott vagyok mellette, felemelte a fejét.
- Sajnálom - mondta szomorúan, de komolyan. - Esküszöm, soha többé nem okozok fájdalmat neked, csak bocsáss meg nekem!
Lehunytam a szemem, mert már túl sok volt, amit hallottam. Haragudni akartam rá, de egyszerűen képtelen voltam rá, főleg amikor láttam, hogy mennyire szenved ő is. Látszott rajta, hogy tényleg megbánta amit tett, és ez nekem pont elég volt.
Mielőtt azonban kinyithattam volna a szemem, puha ajkak értek az enyémhez. Baekhyun csókja kimondhatatlanul hiányzott már, és úgy éreztem magam, mint egy sivatagot járó vándor, aki hetekig tartó szomjazás után végre vízhez jut. Éreztem ugyan az alkohol ízét Baekhyun szájában, de pillanatnyilag az sem érdekelt. Gyomromban mintha pillangók csapdostak volna, amit ugyanúgy éreztem, mint a legelső alkalommal, amikor megcsókolt.
- Hiányoztál, kicsim - suttogta halkan, amint elszakadtunk egymástól.
A vállamra hajtotta a fejét, és lehunyta a szemeit, miközben combomon pihentette a kezét. Békésnek és otthonosnak éreztem a helyzetet.
- Szerintem menjetek fel egy szobába, mielőtt még elalszik - jegyezte meg csendesen Jongin. - Odaadom a vendégszoba kulcsát, akkor fölmehettek oda.
- Be van zárva? - kérdeztem.
- Igen, bezártam pár szobát, nehogy a részeg vagy éppen szexhiányban szenvedő vendégek betévedjenek oda - magyarázta. - Segítek - biccentett Baekhyun felé, aki úgy nézett ki, mintha már elaludt volna.
Jongin segítségével sikerült talpra állítani és eltámogatni Baekhyunt a vendégszobáig. Baekhyun első dolga az volt, hogy szétterült a franciaágyon.
- Beszélnem kell Kyungsoo-val - fordultam Jongin felé, amikor tudatosult bennem, hogy szegény egyedül lett hagyva.
- Hagyjad csak, majd én elmagyarázok neki mindent - mondta Jongin. - Foglalkozz inkább Baekhyunnal.
- Köszönöm - néztem rá hálásan. A fiú biccentett egyet, aztán becsukta maga után a szobaajtót.
Baekhyun úgy nézett ki, mint aki nyitott szemmel alszik, de amikor odamentem hozzá és megfogtam a kezét, azonnal éber lett, és felült.
- Nem kell hánynod? - kérdeztem. - Elég sokat ittál.
- Nem, jól vagyok - mosolygott aranyosan. - Gyere ide - nyújtotta felém a kezét. Mosolyogva hagytam, hogy az ölébe húzzon, és megöleljen. Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy így tudnék maradni egész éjjel.
Egy idő után úrrá lett rajtam a fáradtság, ezért nyomtam egy puszit Baekhyun arcára.
- Gyere, feküdjünk le aludni - mondtam neki.
Mivel Baekhyun már így is félig aludt, én kezdtem el lehámozni róla a cipőjét, az ingét, és a nadrágját. De amikor lekerült róla a fekete farmer, hirtelen megragadta a kezem.
- Várj, azt add vissza! - mondta.
- Miért? - kérdeztem, de azért odanyújtottam neki.
Belenyúlt a zsebébe, majd előhúzott belőle egy nyakláncot. Az angyalszárnyas ékszerem volt, amit tőle kaptam, és amit hozzávágtam, amikor szakítottunk.
Szó nélkül a nyakamhoz rakta, bár összecsatolni nem tudta, így abban segítettem neki.
- Ezt komolyan végig magadnál hordtad? - kérdeztem.
- Igen, és jól tettem, mert különben most sem adhattam volna oda - mondta.
Köszönetkeppen adtam neki egy csókot, aztán én is fehérneműre vetkőztem, és bebújtam Baekhyun mellé az ágyba. Egy ideig néztem békés arcát, aztán elnyomott az álom.
Amikor reggel Baekhyun mellett ébredtem, olyan boldogság és békesség áradt szét a testemben, amit már nagyon rég nem éreztem. Hosszú perceken keresztül néztem Baekhyun arcát, aztán kikászálódtam az ágyból, és miután visszahúztam a tegnap esti ruhámat, a konyhába mentem. Jongin ott ült az asztalnál, és éppen a reggelijét fogyasztotta.
- Szia - köszöntem neki.
- Jó reggelt - nézett fel rám. - Kérsz valamit? - kérdezte.
- Egy tea jól esne - válaszoltam.
- Az nincs. Igyál vodkát - mondta, bár ezt szerintem ő sem gondolta komolyan.
Felvontam a szemöldökömet. - Reggelire?
- Ja, miért ne? Tegnapról úgyis maradt. De ha teát akarsz, csinálj magadnak. Ott a konyha - mutatta.
- De rendes vagy - mondtam cinikusan.
Végül nem álltam neki teát készíteni, mert a konyha tele volt üres üvegekkel, és akkora rendetlenség uralkodott, hogy semmit sem találtam volna meg. Inkább kértem Jongintól kényelmesebb ruhát, mert a ruhám ugyan szépen nézett ki, de eléggé kényelmetlen volt. Jongin a nővére szobájából szerzett nekem pár ruhát, mert ő úgyis egyetemre jár és hónapokig nem jön haza, vagyis neki biztosan nem hiányoznának a ruhadarabok.
Miközben átöltöztem a fürdőben, meghallottam Baekhyun hangját.
- Rohadtul fáj a fejem - mondta köszönés helyett Jonginnak.
- Nem csodálom, elég sokat ittál.
- Nem is emlékszem semmire tegnapról...
- Pedig nem ártana - jegyezte meg Jongin. - Egyébként minek ittál annyit? Még én is visszafogtam magam.
- Soaah-t láttam egy másik sráccal vidáman csevegni. Azt hiszem akkor kezdtem el lehúzni rövideket. Nem láttad, mi lett velük? - kérdezte.
- Ha jól értesültem, kézenfogva sétáltak az udvarban, vagy valami hasonló.
- Basszus! Ez nem lehet igaz... Csak én nem tudom túltenni magam rajta? - Baekhyun sóhajtott egy nagyot. - De szobára nem mentek vagy ilyesmi, ugye? Mondjuk Sooah nem az a típus, aki azonnal lefekszik egy sráccal...
- Te vagy az egyetlen, aki egy lánnyal aludt, másról nem tudok - mondta Jongin.
- Mi!? - kiáltott fel Baekhyun. - Lefeküdtem egy lánnyal?
- Azt nem tudom, de hogy egy ágyban aludtatok, az biztos.
Ebben a pillanatban halkan kiléptem a fürdőből. Baekhyun háttal ült nekem az asztalnál, így nem látott, és amikor Jongin felém pillantott, éppen megkérdezte:
- Nem tudod, ki volt az?
Egy "ne mondd meg neki"-pillantással néztem Jonginra, és a fejemet is megráztam. Visszanézett Baekhyunra, és azt mondta:
- Fogalmam sincs. Nem mászkáltam folyton utánad.
- Ahh, a francba - nyögte Baekhyun miközben felkönyökölt az asztalra és fejét fogta. - Remélem Sooah nem látta.
- Nem akarlak elkeseríteni, de száz százalék, hogy tud róla.
- Ne.. Komolyan? - kérdezte. Jongin bólintott. - A rohadt életbe! - csapott dühösen az asztalra. - Soha az életben nem fog megbocsátani nekem... Pedig esküszöm nem vonz a többi lány... Csak tudnám mi játszódik le a fejemben, amikor részeg vagyok... Ahh, annyira hülye vagyok - mondta meggyötört hangon.
- Na látod ebben igazad van - szólaltam meg hirtelen.
Baekhyun egy másodperc alatt felpattant a helyéről és felém fordult.
- Sooah! - nézett rám meglepetten. - Mit keresel itt?
- Megígértem Jonginnak, hogy segítek kitakarítani neki a házat. - Ez a válasz persze nagyon tetszett Jonginnak.
Miközben elsétáltam a konyhába, Baekhyun visszaült a helyére. Kerestem valami ehetőt, aztán én is leültem az asztalhoz, Jonginnal szemben.
- Tegnap megismerkedtem Kyungsoo-val - mondtam neki. - Annyira rendes srác! És olyan helyes!
Jongin egy "Ezt-nem-gondolhatod-komolyan"-nézéssel illetett, de álltam a tekintetét, mert igenis komolyan gondoltam.
- Megadod majd a számát? Fel szeretném hívni.
- Miért nem kérted el te tőle? - kérdezte nem éppen kedves hangnemben.
- Mással voltunk elfoglalva, és elfelejtettem - feleltem.
Baekhyun hirtelen felpattant a helyéről, és mellém lépett. Amikor felnéztem rá, kezével benyúlt a pólóm alá.
- Hé! - sikítottam egy aprót, de hamar rájöttem, hogy Baekhyunnak nem a perverz oldala tört elő, hanem csak előhúzta a pólóm alól az angyalszárnyas medált.
- Ez hogy került hozzád? - kérdezte. A kérdésével úgy megdöbbentett, hogy hirtelen szólni sem tudtam. - Te voltál velem az ágyban! - döbbent rá, és boldogan felragyogott az arca. - Megbocsátottál nekem? Megint együtt vagyunk?
- Nem - feleltem, és ellöktem a kezét.
- Jaj, ne csináld már - csapott dühösen az asztalra Jongin. - Most megint mi bajod van!?
- Az a bajom, hogy megcsalt, és nem emlékezett rá! - kiabáltam Jonginnak. - Aztán amikor megbocsátok neki, arra sem emlékszik, mert megint olyan részegre itta magát! Tudod, milyen idegesítő ez? Hiába csinálok bármit ha nem emlékszik rá!
- Ha nem ivott volna, békén hagyott volna benneteket Kyungsoo-val, és soha nem hallgattad volna meg a bocsánatkérését - érvelt.
- De hiába csinálhattam akármit, ha nem mondod el neki, mi történt, semmire nem emlékszik.
- Én is itt vagyok ám - jegyezte meg csendesen Baekhyun. - De Sooah - fordított maga felé. - Azért ittam, mert annyira rosszul esett látni másik fiúval, és nem bírtam elviselni, hogy nem vagy velem. És nem igazán emlékszem, miket mondtam tegnap neked, de tényleg nagyon sajnálom! Kimondhatatlanul hiányzol nekem, és ha akarod, soha többé egy korty alkoholt sem iszom!
- Na ezért nincs barátnőm - szólt közbe Jongin. - A végén nekem is ilyeneket kéne mondanom.
- Neked azért nincs barátnőd, mert egy bunkó, perverz balerina vagy - néztem rá, mire Baekhyun felnevetett. Mielőtt azonban Jongin visszaszólhatott volna, Baekhyun hozzám szólt:
- Könyörgöm, gyere vissza hozzám! Esküszöm, nem fogod megbánni! Rá se nézek más lányokra, nem is iszok...
- Ennyi erővel papnak is elmehetsz - jegyezte meg Jongin.
- Fogd már be! - kiáltott rá Baekhyun. - Éppen próbálom meggyőzni Sooah-t, hogy bocsásson meg nekem, ha nem tűnt volna fel!
Jongin felemelte mindkét kezét, jelezve, hogy befogta, aztán nekiállt hintázni a székével.
- Szóval... Hol is tartottam?
- Hülye idióta vagy, de nem fogsz újra csalódást okozni mert szeretsz és nagyon hiányoztam neked - segítettem ki.
- Pontosan - bólintott. - Mit mondjak még, hogy megbocsáss nekem?
- Kezdj el sírni, mint tegnap, az meghatja - ajánlotta Jongin.
- Mi? - nézett a barátjára értetlenül Baekhyun. - Tuti nem sírtam.
- Dehogynem - vigyorgott Jongin. - Mint egy kisbaba. - Baekhyun összevont szemöldökkel nézte a fiút, és azon gondolkodott, igazat mond-e vagy sem.
- Hagyjad - ragadtam meg Baekhyun kezét. - Hazudik.
Baekhyun rám mosolygott, és egymásba kulcsolta az ujjainkat.
- Akkor megbocsátasz nekem, ugye?
Elmosolyodtam, és bólintottam egyet.
- Nem fogod megbánni, esküszöm! - mondta, majd karjaiba kapott, és megcsókolt.
Én már tegnap is élvezhettem csókjait, Baekhyun viszont úgy csókolt, mintha hónapok óta várt volna erre. Szeretetteljes, egyben szenvedélyes és hosszú csók volt. Úgy éreztem, soha többé nem akarok elszakadni tőle.
Természetesen Jongin szakított félbe minket, akinek valószínűleg már nagyon elege volt belőlünk.
- Menjetek szobára - morogta.
- Tessék?- fordultam hátra. - Mit mondtál? Hogy egyedül szeretnéd kitakarítani az egsész házat?
- Ja nem, dehogyis. Nem szóltam semmit.
- Szerintem is - biccentettem, aztán Baekhyunra mosolyogtam, aki szorosan tartott a karjaiban.
Végül nem bántam meg, hogy újra összejöttem Baekhyunnal. Megmondtam neki, hogy nem fogok soha többé úgy bízni benne, mint régen, de bebizonyította, hogy hűséges hozzám, és hogy szeret. És ameddig nem uszítunk egymásra embereket, hogy teszteljük a hűségünket, minden rendben is van.
