- Mi az hogy örökké titok marad!? - rohantam be utána a terembe. - Ilyen nincs.
- De van - fordult meg, hogy a szemembe nézhessen.
- De nincs! - kiabáltam. Az osztályban körülbelül mindenki minket nézett, ami eléggé zavarba hozott. - Menjünk ki és beszéljük meg - kérleltem.
- Nem - mondta egyszerűen, és leült az asztalához.
- Olyan idegesítő vagy - sóhajtottam. - Hogy lehetsz ilyen?
Némán meredt maga elé, összefonta a karjait, és megvonta a vállát.
- Mi a baj? - guggoltam le mellé. Kicsit megenyhültem, mert láttam, hogy valami nincs rendben.
- Semmi. Hagyj békén.
Egy ideig még néztem, ahogy próbál
- Gyere - ragadtam meg a karjait, és fölhúztam. Valamiért szó nélkül követett az öltözőbe, aztán amikor becsuktam magunk mögött az ajtót, felsóhajtott.
- Mi van?
- Kai... Látom rajtad, hogy valami baj van.
- Nincs - rázta meg a fejét.
- Kezdek kételkedni abban, hogy jó színész vagy - ráztam meg a fejem, mire halványan elmosolyodott, de kerülte a tekintetemet, csak a földet nézte.
- Hé - sétáltam oda hozzá. Tényleg valami baj volt, és tudni akartam, hogy mi az. - Kai.
Még mindig nem nézett rám, így megfogtam az állánál, és kicsit följebb emeltem a fejét. Körülbelül két másodpercig tartottuk a szemkontaktust, aztán hirtelen megragadott, megfordított, a falnak szorított, és rátapadt a számra. Tágra nyílt szemekkel néztem, mert erre egyáltalán nem számítottam. Ő nem zavartatta magát, tovább kényeztette ajkaimat. Végignyalt alsó ajkamon, mire behunytam a szemeimet, és utat engedtem a nyelvének. Átfontam a karjaimat nyaka körül, és ha lehet, még közelebb húztam magamhoz. Közelebb lépett, ezzel ágyékát nekisúrolta az enyémnek, mire hangosan nyögtem egyet.
A csengő hangjára mindketten összerezzentünk, és el is váltunk.
- Őszintén, kit szeretsz jobban, engem vagy Baekhyunt? - kérdezte lihegve.
- Természetesen Baekhyunt - mondtam olyan "ez nem egyértelmű?" hangsúllyal.
- Akkor miért csókolóztál többet velem, mint vele? - Ez a kérdése ledöbbentett. Teljesen igaza volt.
- Azért, mert... mert mindig letámadsz!
- De egyszer sem utasítasz vissza.
Erre nem tudtam mit szólni. Megint kezdett felidegesíteni.
- Ki csókol jobban, ő vagy én?
- Ez milyen kérdés?
- Kérdezem másképp. Kinek a csókjainak örülsz jobban?
- Mire akarsz kilyukadni?
Kai csak nézett rám, de nem szólalt semmit. Egyikőnket sem érdekelte, hogy már rég becsengettek, és órán kellene lennünk.
- Miért hoztál ide? - kérdezte végül.
- Mert meg akarom tudni, hogy lefeküdtünk-e, és hogy tényleg könyörögtem-e neked.
- És te hogy vélekedsz erről? Kíváncsi vagyok.
- Szerintem nem könyörögtem, de te biztosan kihasználtad a helyzetet.
Elfordította a fejét, és némán maga elé meredve gondolkodott el.
- Kai, kérlek. Mond meg az igazságot.
- Az igazságot? - kérdezte keserű mosollyal az arcán. - Tényleg az igazságot akarod tudni?
Aprót bólintottam.
- Azt fogod hinni, hogy hazudok, úgyhogy teljesen mindegy.
- Kai - szóltam kedvesen, és tenyeremet az arcához érintettem. Kicsit megenyhült.
Már éppen nyitotta volna a száját, de aztán megrázta a fejét.
- Menjünk órára. Inkább késést írjanak be, mint igazolatlant.
- Ne, várjál - szóltam utána, de már kisietett a teremből.
Na szuper. Pedig majdnem sikerült kihúznom belőle az igazságot. Volt valami furcsa, mintha tényleg titkolna előlem valamit. De mit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése