A hűség-próba 4

Az egész hétvégét végigsírtam. Képtelen voltam kiverni a fejemből Baekhyunt, egyre csak az a kép lebegett előttem, amikor megcsókolta Jinaht. Hiába voltam dühös rá, újra és újra emlékek villantak be róla, amikről eszembe jutottak a vele töltött szép idők, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy soha többé nem ölelhetem meg vagy bújhatok hozzá. Ez volt a legrosszabb az egészben, hogy még mindig szerettem. De nem bocsáthattam meg neki, így őrlődtem a bánatban és a hiányában.
A barátnőim is átjöttek hozzám, miután elmeséltem nekik, mi történt. Segítettek elterelni a figyelmem, ami majdnem sikerült is. Csakhogy Baekhyun másnap elkezdett hívogatni, ami nem könnyítette meg a dolgom. Miután sokadszorra is kinyomtam, úgy döntöttem, inkább kikapcsolom a telefonomat.
Hétfőre nagyjából sikerült összeszednem magam, bár a szemeim kissé karikásak voltak a kialvatlanságtól. Nem akartam, hogy bárki is lássa rajtam, hogy le vagyok törve, főképpen nem Baekhyun.
Mivel nem voltunk osztálytársak Baekhyunnal, meg tudtam oldani, hogy ne lássam a délelőtt folyamán. Szünetekben az osztályban maradtam, délben pedig nem mentem az ebédlőbe enni, hanem az osztályban fogyasztottam el az otthonról hozott ételt. Délután viszont elkerülhetetlen volt a találkozás, ugyanis hétfő délutánonként szokott lenni az énekkar, aminek mindketten tagjai vagyunk. Gondolkoztam azon, hogy nem megyek el, de mivel egy fontos fellépésre gyakoroltunk, nem hagyhattam ki. Fájt, hogy el kellett mennem, főleg azért, mert ott kezdődött minden. Ott ismerkedtem meg vele, és sokszor egy kottából énekeltünk, mert ő elfelejtette elhozni az övét. Később elmondta, hogy direkt nem hozta el, csakhogy legyen indoka leszólítani.
Már a kezdetektől fogva egymás mellett ültünk, mert szólamonként kellett elhelyezkednünk, de most a lehető legmesszebb ültem tőle.
Láttam, amikor engem keresett pillantásával, de nem viszonoztam azt, hanem a kottáim között lapoztam, mintha valami fontosat keresnék.
Az idő mintha lassabban telt volna, mint máskor. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek Baekhyun irányába, és ezzel csak magamnak ártottam. Ötpercenként néztem az órára, és megkönnyebbültem, amikor végre vége lett. Mindenki kényelmes tempóban indult ki a teremből, én viszont sietősre vettem, hogy minél hamarabb hazaérhessek.
A folyosón haladva valaki megragadta a kezemet. Csukott szemmel is felismertem volna ezt az érintést. Szívem heves dobogásba kezdett, miközben megfordultam.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Baekhyun. Nem tűnt boldognak, de túlzottan megviseltnek sem. Reméltem, hogy rajtam sem látszódnak a szenvedés nyomai.
- Most jön az a "Nem az volt, aminek látszik"-duma? - kérdeztem.
- Nem egészen... Csak szeretném elmagyarázni, hogy pontosan mi történt azon az estén - magyarázta, miközben szomorúan a szemeimbe nézett. Látszott rajta, hogy nem büszke arra, amit tett.
- Azt akarod mondani, hogy nem feküdtél le azzal a csajjal? - kértem számon.
- Azt nem tehetem - tárta szét kétségbeesetten a karjait.
- Akkor másra nem is vagyok kíváncsi - mondtam, és sarkon fordultam, mert képtelen voltam tovább a gyönyörű szemeibe nézni. Akármit mondana, a tényeken nem változtatna, és nem akartam még többet szenvedni. Így is éppen eleget sírtam már.

Nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy Baekhyunra gondolok. Egyszerűen minden őrá emlékeztetett, hiába próbáltam elterelni a figyelmemet tanulással, olvasással vagy filmnézéssel.
Este rájöttem, hogy Baekhyun fekete, vékony bőrkarkötője nálam volt még, mert régebben nekem adta. Egyik fürdésnél levettem, és azóta nem is húztam fel újra. Tudtam, hogy vissza kell adnom neki, mert mégiscsak az övé, így másnap a zsebembe dugtam és magammal vittem az iskolába. Mint később kiderült, feleslegesen, mert egész nap nem találkoztam vele. Jonginnal viszont igen. Éppen amikor kiértem az épületből, leszólított:
- Hazavigyelek?
- Miért? - kérdeztem meglepetten.
- Mert kocsival jöttem és mert rendes vagyok - válaszolta. - Miért olyan meglepő, hogy kedveskedni próbálok? - kérdezte tetetett sértettséggel.
- Jó, bocsi - mondtam. Hálás voltam, hogy hazafuvaroznak, mert igazán nem volt kedvem ma a gyalogláshoz. Beültem Jongin mellé az autóba, és pillanatokon belül már úton is voltunk.
Csak pár pillanat erejéig volt csend, utána Jongin szólalt meg:
- Hallom nem vagy hajlandó Baekhyunnal beszélni.
Felsóhajtottam. Sejthettem volna, hogy van valami hátsó szándéka ennek a fuvarozásnak.
- Ő mondta, hogy beszélj velem?- kérdeztem.
- Nem egészen... De gondoltam, ha Baekhyun nem tud elérni, majd én elmondom, amit nem voltál képes meghallgatni.
- Na jó, én most azonnal ki akarok szállni - közöltem.
- Csak tessék - biccentett az ajtóm felé, de nem lassított, épp ellenkezőleg.
- Kösz - morogtam.
- Akkor meghallgatsz? - kérdezte Jongin.
- Van más választásom? - sóhajtottam fel. - Na jó, mit akarsz mondani?
- Nem tudom, mennyi rémlik a buli utáni napból, de ha jól értesültem, Baekhyun megpróbált elérni. Te viszont nem vetted fel, ezért engem hívott fel, és megkérdezte, hogy mi van veled, hogy nem veszed fel a telefont. Először azt hittem, hülyéskedik, de nem. Nem emlékezett rá, mi történt előző nap. Amikor meg elmondtam neki, közölte, hogy ne szórakozzak vele, mert nem vicces. - Egy pillanat erejéig elszakította pillantását az útról, hogy a reakciómat lesse. - Arra sem emlékezett, hogy ott voltál a bulin. Nagyon sokat ivott, és ez szerintem nagyrészt Jinah műve.
Megint rám pillantott, de én csak az utat néztem összeszorított állkapoccsal.
- Amúgy ismered a csajt? - kérdezte.
- Egy kicsit... - feleltem.
- Én ismerem - közölte. - Pár évvel ezelőtt még sokszor jártunk ugyanazokba a bulikba. Már akkor is nagyon népszerű volt, ráadásul okos és kedves lánynak tűnt. Szinte mindegyik fiú odavolt érte. Baekhyun is. Össze akart jönni vele, de hiába próbálkozott, nem igazán érdekelte Jinaht.
- Akkor most biztosan nagyon boldog, hogy teljesült a vágya - jegyeztem meg szárazon.
Jongin bosszúsan megrázta a fejét.
- Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nem akármilyen csajjal feküdt le, hanem egy olyannal, aki bejött neki. Amúgy meg nem csodálom, hogy ilyeneket művelt, ha annyit ivott, hogy rendesen gondolkodni sem tudott.
A következő pillanatban megérkeztünk a házunk elé, és Jongin olyan hirtelen fékezett le, hogy ha nem lett volna bekapcsolva a biztonsági övem, biztosan nekirepültem volna a szélvédőnek. Nyögtem egyet, miközben megkapaszkodtam az ajtóban.
- Arra akarok kilyukadni ezzel - folytatta, - hogy minden ember követ el hibákat. És ha Baekhyun nem ivott volna, biztos nem történt volna meg ez. Úgyhogy most menj be szépen a szobádba, gondolkozz el azon, amit mondtam, aztán hívd fel Baekhyunt és békülj ki vele.
- Ez azért nem olyan egyszerű - mondtam.
- És mégis miért nem? - Jongin testével felém fordult, bal kezét még a kormányon pihentetve.
- Mert nem érdekel, hogy milyen állapotban volt vagy ki volt az a csaj, a tényen, hogy megcsalt, nem változtat. Én sem feküdnék le veled részegen, azért, mert régen helyesnek találtalak.
- Na várjunk egy pillanatot. Mi az, hogy régen? Most már nem nézek ki jól? Pedig a hétvégén gyúrtam.
- Ja, képzelem - horkantam fel, és örültem, hogy elég önző ahhoz, hogy egy ilyen kérdés elterelje a figyelmét. Nem akartam Baekhyunra gondolni, így inkább Jongint kezdtem el szivatni. - Balettoztál, mi?
- Hé, a tánc igenis kemény sport! És nem balettozok! - szólt felháborodottan.
- Nem kell szégyellned, más fiúk is vannak, akik balettoznak. Igaz, hogy azok nagyrészt buzik... Várj, mikor is volt neked utoljára barátnőd? - fordultam felé egy vigyort elfojtva.
- Na jó, tudod mit? Ha véletlenül hallanál egy buliról, nagyjából két hét múlva, akkor előre közlöm, hogy nem vagy meghívva rá!
- Ó, partit csapsz? - kérdeztem felvont szemöldökökkel.
- Aha, de mint mondtam, nem vagy meghívva rá.
- És hogyhogy bulit szervezel? - kérdeztem, mert nem volt rá jellemző.
- Szülinapom lesz - közölte.
- Ja igen, tényleg... - motyogtam, mire elnevette magát.
- Tudom, hogy nem tudtad. Nem kell tettetned - vigyorgott.
- De te sem tudod az enyémet - védekeztem.
- Nem is mondtam.
Válasz helyett felnéztem a házunkra. A keletkezett csendben újra eszembe jutott Baekhyun. Ő biztos ott lesz Jongin buliján, sőt valószínűleg még együtt is mentünk volna, ha nem változtak volna meg ennyire a dolgok. Hogyha megbocsátanék neki, akkor mehetnénk együtt... - futott át az agyamon, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot.
- Kösz, hogy hazahoztál - néztem Jonginra.
- Csak azért tettem, mert Baekhyunt nem hallgattad meg, és muszáj volt megtudnod ezeket. Szerintem igazán megbocsáthatnál neki. - Rám nézett, és láttam szemén, hogy most teljesen komolyan beszél, mindenféle viccelődés nélkül. - Nagyon szarul érzi magát, emészti a bűntudat. És hiányzol is neki. Vess véget mindkettőtök szenvedésének. Bárkivel megesik, hogy az életben hibákat követ el, vagy olyasmit tesz, amit utána megbán.
- Jó, majd átgondolom - mondtam, miközben kimásztam a kocsiból. Ellentétes érzések kavarogtak bennem, egyrészt igazat kellett adnom Jonginnak, másrészt viszont úgy gondoltam, hogy ha újabb esélyt adnék Baekhyunnak, akkor azt később biztosan megbánnám.
Épp csaptam volna be az ajtót, amikor hirtelen eszembe jutott valami. Lehajoltam, majd kivettem a zsebemből Baekhyun bőrkarkötőjét, és odanyújtottam Jonginnak.
- Ezt odaadnád Baekhyunnak? Még régebben nálam maradt.
- Nem - közölte, és nem is vette el tőlem. - Majd kibékülsz vele és odaadod neki te.
Úgy tettem, mintha nem hallottam meg volna, amit mondott.
- Kösz - mondtam, és az ölébe dobtam a karkötőt. - Amúgy most akkor eljöhetek két hét múlva a bulidra, vagy nem? - kérdeztem.
- Hát... - gondolkodott Jongin. - Az attól függ, milyen ajándékot hozol nekem - mondta mosolyogva.
- Oké. Tudod mit? Veszek neked egy rózsaszínű tütüt, olyanod biztos nincs még - vigyorogtam vissza.
- Na jó, egyértelműen nem jöhetsz el! És ha meg mersz jelenni, kidobatlak.
- Na arra kíváncsi leszek!
Hátraléptem egyet, de Jongin újra megszólalt.
- Akkor jöhetsz el, ha kibékülsz Baekhyunnal és együtt jöttök. Akkor még ajándékot sem kell hoznod.
- Jaj de nagylelkű - mondtam cinikusan. - Majd még meggondolom - közöltem, majd becsaptam az ajtót.

A következő napokban nagyon sokat szenvedtem. Kimondhatatlanul hiányzott Baekhyun, és az idő múlásával ez egyre rosszabb lett. Gondolkodtam ugyan azon, amit Jongin mondott, és már sokszor tartottam ott, hogy mégis fölhívom, de utolsó percben meggondoltam magam, mert féltem attól, hogy újra megbántana. Azzal vigasztaltam magam, hogy az idő minden sebet begyógyít, de az én sebeim nem akartak gyógyulni. Nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe Baekhyun. Furcsa és egyben rossz érzés volt, hogy nem tudtam hol van, mit csinál, és kegyetlenül hiányzott nekem.
Az iskolában láttuk ugyan egymást, de nem beszéltünk egy szót sem egymással.

Nem tudtam, mennyire gondolta komolyan Jongin azt, hogy nem jöhetek el a bulijára, de úgy döntöttem, elmegyek. Mivel a barátnőim is mentek, semmiképp nem hagyhattam ki.
Egy új ruhát vettem külön erre az alkalomra, és vagy egy órán keresztül készülődtem a fürdőben, ami egyáltalán nem volt jellemző rám, de most azt akartam, hogy tökéletesen nézzek ki. Az egész Baekhyun miatt volt, hiába is próbáltam tagadni.
Jongin nem szólt semmit, amiért eljöttem a bulijára, igaz, nem is nagyon találkoztunk, mert a sok-sok vendégével volt elfoglalva.
Nem bírtam ki, hogy ne keressem tekintetemmel Baekhyunt, hiába próbálkoztam, így többször is találkozott a pillantásunk, egyszer rám is mosolygott.
Egészen éjfélig jól éreztem magam. Ünnepeltük Jongint tortával és énekkel is, aztán kezdett igazi bulihangulat keletkezni, hangos zenével és sok piával. Eleinte még a barátnőimmel voltam, de egy idő után magamra hagytak, mert mindkettőnek a barátja is jelen volt, és velük voltak. Ezt teljesen megértettem, és nem is haragudhattam rájuk, de így mégiscsak egyedül maradtam.
Egy kis ideig sétálgattam fel-alá, míg meg nem pillantottam egy ismeretlen alakot messze a tömegtől. Azonnal kiszúrtam: egyedül ült egy asztalnál, egy pohárból iszogatott, miközben maga elé meredt. Első pillantásra szimpatikusnak tűnt nagy, kerek szemeivel, így gondolkodás nélkül odamentem hozzá, és leültem mellé.
- Szia - mosolyogtam rá. - Remélem nem zavarok.
A fiú meglepettnek tűnt, de miután helyet foglaltam a széken, kedves mosolyra húzódott a szája.
- Dehogyis, nem zavarsz - mondta.
- Csak láttam, hogy éppen egyedül ülsz itt, és mivel én is egyedül voltam éppen... - magyarázkodtam.
- Igen, nem sok embert ismerek itt, pontosabban csak egy valakit...
- Kicsodát? - kérdeztem kíváncsian.
- Jongint. Kiskorunkban legjobb barátok voltunk.
- Tényleg? - kérdeztem meglepődve. - És azóta tartjátok a kapcsolatot?
- Aha - bólintott. - Ugyanúgy jóban vagyunk. Mondjuk ez a bulizás nem egészen az én világom, de mivel szülinapja van Jonginnak, mégiscsak el kellett jönnöm. Nem mondhattam vissza a meghívást...
Így kezdődött a beszélgetésünk, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már több mint egy órája beszélgetünk. Nagyon rendes volt, így minden percét élveztem a beszélgetésnek. A fiút egyébként Kyungsoo-nak hívták, és örültem, hogy találtam magamnak egy beszélgetőpartnert, aki ennyire jó fej. Arra gondoltam, hogy ez talán segít is abban, hogy megfeledkezzem Baekhyunról, és tovább lépjek. Bár elég sok mindenben hasonlított Baekhyunra, például ő is nagyon szeret énekelni, és neki is elég jó humorérzéke van. Amikor pedig nevetett, nem bírtam ki én sem mosolygás nélkül, annyira imádnivaló volt. Egész éjszaka tudtam volna vele beszélgetni, de amikor egy vadul csókolózó pár nekidőlt az asztalunknak, úgy döntöttünk, kimegyünk sétálni a friss levegőre.
Az üvegből készült duplaszárnyas tolóajtóhoz mentünk, ami a hátsó udvarhoz vezetett. Mivel nem figyeltem eléggé, megbotlottam a küszöbben, és ha Kyungsoo nem kapott volna a kezem után, valószínűleg hasra estem volna.
- Hú, köszi - néztem rá. Kedvesen mosolygott rám, de a kezemet nem engedte el. Hirtelen nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel a szituációval, csak mosolyogtam vissza Kyungsoora, és vártam a következő lépést.
- Menjünk kijjebb - intett a fejével a házzal ellentétes irányba.
Épp hogy tettünk pár lépést kézenfogva, kinyílt az ajtó, és Baekhyun rontott ki rajta. Miközben mi hirtelen meglepettségünkben mozdulni sem tudunk, ő odasietett hozzánk és erőszakosan szétválasztotta a kezünket. Szegény Kyungsoo teljesen megdöbbent, engem pedig elöntött a harag.
- Baekhyun! - kiabáltam. - Elment az eszed!? Mit művelsz?
- Nem szökhetsz meg vele! - közölte határozottan.
- Mi a... Nem akarok megszökni vele! Miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.
Amikor megingott a lábán, és nekitámaszkodott az üvegnek, rájöttem, hogy részeg. Nagyon is.
- Nem foghatod más fiúnak a kezét és nem is mehetsz sehová, mert az enyém vagy! - mondta indulatosan.
- Nem vagyok a tiéd! Ha nem tűnt volna fel, már vagy egy hónapja nem vagyunk együtt!
A következő pillanatban Jongin lépett ki a házból, és nézett végig rajtunk.
- Mi folyik itt? - kérdezte, majd megállt a pillantása Baekhyunon. Nem válaszolt senki, de szavak nélkül is azonnal átlátta a helyzetet. - Gyere - ragadta meg Baekhyun karját, - menjünk be.
- Felejtsd el - szakította ki magát Jongin szorításából. - Nem hagyhatom, hogy mással legyen Sooah.
- Te is mással voltál! - vágtam vissza feldúltan. - Csak te sokkal messzebb mentél, mint én!
- De az a csaj semmit nem jelentett nekem - védekezett.
- De attól még lefeküdtél vele!
- Jó, igen, lefeküdtem vele! - kiabálta. - És meg is bántam, oké? Nem kell a fejemhez vágnod, én is tudom mit csináltam! Hetek óta másra sem tudok gondolni, csak hogy mekkora idióta vagyok, és azt sem tudom, miért csináltam, jó? Részeg voltam, nem voltam önmagam. Utána emésztett a bűntudat, és az fájt a legjobban, hogy fájdalmat okoztam neked, pedig nem akartam! Szenvedtem, mert nem voltál velem. Soha nem volt még ekkora hiányérzetem, mint ezekben a hetekben. Tudom, hogy egy hülye seggfej vagyok, tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, de szeretlek!
Két lépéssel megszakította a köztünk lévő távolságot, majd megragadott a vállaimnál, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Könyörgöm, gyere vissza hozzám, mert nem bírom elviselni, hogy nem vagy mellettem, hogy nem ölelhetlek meg és hogy nem láthatlak mosolyogni! Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád.
Ezzel nem vagy egyedül - gondoltam, de nem szóltam semmit.
- Kérlek - rázott egy aprót rajtam. - Tudom, hogy te is szeretsz!
- Én is tudom, hogy szeretlek - vágtam vissza mérgesen - de azt is tudom, hogy megcsaltál!
- Akkor gyere vissza hozzám! - mondta, mintha meg sem hallotta volna a második felét a mondatomnak. - Nem fogod megbánni! Rá se nézek más lányokra, ha akarod, de kérlek, ne csináld ezt velem...
Baekhyun annyira elkeseredett, hogy a lábai feladták a szolgálatot, és a földre borult. Kezével támaszkodott meg, és ahogy lehajtotta fejét, úgy nézett ki, mint aki mindjárt sír. Még sosem láttam Baekhyunt ennyire kiborulva, és hirtelen elöntött a bűntudat, hogy mindez miattam van. Megsajnáltam szegényt, ezért leguggoltam mellé, és megpróbáltam a szemébe nézni. Amint rájött, hogy ott vagyok mellette, felemelte a fejét.
- Sajnálom - mondta szomorúan, de komolyan. - Esküszöm, soha többé nem okozok fájdalmat neked, csak bocsáss meg nekem!
Lehunytam a szemem, mert már túl sok volt, amit hallottam. Haragudni akartam rá, de egyszerűen képtelen voltam rá, főleg amikor láttam, hogy mennyire szenved ő is. Látszott rajta, hogy tényleg megbánta amit tett, és ez nekem pont elég volt.
Mielőtt azonban kinyithattam volna a szemem, puha ajkak értek az enyémhez. Baekhyun csókja kimondhatatlanul hiányzott már, és úgy éreztem magam, mint egy sivatagot járó vándor, aki hetekig tartó szomjazás után végre vízhez jut. Éreztem ugyan az alkohol ízét Baekhyun szájában, de pillanatnyilag az sem érdekelt. Gyomromban mintha pillangók csapdostak volna, amit ugyanúgy éreztem, mint a legelső alkalommal, amikor megcsókolt.
- Hiányoztál, kicsim - suttogta halkan, amint elszakadtunk egymástól.
A vállamra hajtotta a fejét, és lehunyta a szemeit, miközben combomon pihentette a kezét. Békésnek és otthonosnak éreztem a helyzetet.
- Szerintem menjetek fel egy szobába, mielőtt még elalszik - jegyezte meg csendesen Jongin. - Odaadom a vendégszoba kulcsát, akkor fölmehettek oda.
- Be van zárva? - kérdeztem.
- Igen, bezártam pár szobát, nehogy a részeg vagy éppen szexhiányban szenvedő vendégek betévedjenek oda - magyarázta. - Segítek - biccentett Baekhyun felé, aki úgy nézett ki, mintha már elaludt volna.
Jongin segítségével sikerült talpra állítani és eltámogatni Baekhyunt a vendégszobáig. Baekhyun első dolga az volt, hogy szétterült a franciaágyon.
- Beszélnem kell Kyungsoo-val - fordultam Jongin felé, amikor tudatosult bennem, hogy szegény egyedül lett hagyva.
- Hagyjad csak, majd én elmagyarázok neki mindent - mondta Jongin. - Foglalkozz inkább Baekhyunnal.
- Köszönöm - néztem rá hálásan. A fiú biccentett egyet, aztán becsukta maga után a szobaajtót.
Baekhyun úgy nézett ki, mint aki nyitott szemmel alszik, de amikor odamentem hozzá és megfogtam a kezét, azonnal éber lett, és felült.
- Nem kell hánynod? - kérdeztem. - Elég sokat ittál.
- Nem, jól vagyok - mosolygott aranyosan. - Gyere ide - nyújtotta felém a kezét. Mosolyogva hagytam, hogy az ölébe húzzon, és megöleljen. Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, hogy így tudnék maradni egész éjjel.
Egy idő után úrrá lett rajtam a fáradtság, ezért nyomtam egy puszit Baekhyun arcára.
- Gyere, feküdjünk le aludni - mondtam neki.
Mivel Baekhyun már így is félig aludt, én kezdtem el lehámozni róla a cipőjét, az ingét, és a nadrágját. De amikor lekerült róla a fekete farmer, hirtelen megragadta a kezem.
- Várj, azt add vissza! - mondta.
- Miért? - kérdeztem, de azért odanyújtottam neki.
Belenyúlt a zsebébe, majd előhúzott belőle egy nyakláncot. Az angyalszárnyas ékszerem volt, amit tőle kaptam, és amit hozzávágtam, amikor szakítottunk.
Szó nélkül a nyakamhoz rakta, bár összecsatolni nem tudta, így abban segítettem neki.
- Ezt komolyan végig magadnál hordtad? - kérdeztem.
- Igen, és jól tettem, mert különben most sem adhattam volna oda - mondta.
Köszönetkeppen adtam neki egy csókot, aztán én is fehérneműre vetkőztem, és bebújtam Baekhyun mellé az ágyba. Egy ideig néztem békés arcát, aztán elnyomott az álom.

Amikor reggel Baekhyun mellett ébredtem, olyan boldogság és békesség áradt szét a testemben, amit már nagyon rég nem éreztem. Hosszú perceken keresztül néztem Baekhyun arcát, aztán kikászálódtam az ágyból, és miután visszahúztam a tegnap esti ruhámat, a konyhába mentem. Jongin ott ült az asztalnál, és éppen a reggelijét fogyasztotta.
- Szia - köszöntem neki.
- Jó reggelt - nézett fel rám. - Kérsz valamit? - kérdezte.
- Egy tea jól esne - válaszoltam.
- Az nincs. Igyál vodkát - mondta, bár ezt szerintem ő sem gondolta komolyan.
Felvontam a szemöldökömet. - Reggelire?
- Ja, miért ne? Tegnapról úgyis maradt. De ha teát akarsz, csinálj magadnak. Ott a konyha - mutatta.
- De rendes vagy - mondtam cinikusan.
Végül nem álltam neki teát készíteni, mert a konyha tele volt üres üvegekkel, és akkora rendetlenség uralkodott, hogy semmit sem találtam volna meg. Inkább kértem Jongintól kényelmesebb ruhát, mert a ruhám ugyan szépen nézett ki, de eléggé kényelmetlen volt. Jongin a nővére szobájából szerzett nekem pár ruhát, mert ő úgyis egyetemre jár és hónapokig nem jön haza, vagyis neki biztosan nem hiányoznának a ruhadarabok.
Miközben átöltöztem a fürdőben, meghallottam Baekhyun hangját.
- Rohadtul fáj a fejem - mondta köszönés helyett Jonginnak.
- Nem csodálom, elég sokat ittál.
- Nem is emlékszem semmire tegnapról...
- Pedig nem ártana - jegyezte meg Jongin. - Egyébként minek ittál annyit? Még én is visszafogtam magam.
- Soaah-t láttam egy másik sráccal vidáman csevegni. Azt hiszem akkor kezdtem el lehúzni rövideket. Nem láttad, mi lett velük? - kérdezte.
- Ha jól értesültem, kézenfogva sétáltak az udvarban, vagy valami hasonló.
- Basszus! Ez nem lehet igaz... Csak én nem tudom túltenni magam rajta? - Baekhyun sóhajtott egy nagyot. - De szobára nem mentek vagy ilyesmi, ugye? Mondjuk Sooah nem az a típus, aki azonnal lefekszik egy sráccal...
- Te vagy az egyetlen, aki egy lánnyal aludt, másról nem tudok - mondta Jongin.
- Mi!? - kiáltott fel Baekhyun. - Lefeküdtem egy lánnyal?
- Azt nem tudom, de hogy egy ágyban aludtatok, az biztos.
Ebben a pillanatban halkan kiléptem a fürdőből. Baekhyun háttal ült nekem az asztalnál, így nem látott, és amikor Jongin felém pillantott, éppen megkérdezte:
- Nem tudod, ki volt az?
Egy "ne mondd meg neki"-pillantással néztem Jonginra, és a fejemet is megráztam. Visszanézett Baekhyunra, és azt mondta:
- Fogalmam sincs. Nem mászkáltam folyton utánad.
- Ahh, a francba - nyögte Baekhyun miközben felkönyökölt az asztalra és fejét fogta. - Remélem Sooah nem látta.
- Nem akarlak elkeseríteni, de száz százalék, hogy tud róla.
- Ne.. Komolyan? - kérdezte. Jongin bólintott. - A rohadt életbe! - csapott dühösen az asztalra. - Soha az életben nem fog megbocsátani nekem... Pedig esküszöm nem vonz a többi lány... Csak tudnám mi játszódik le a fejemben, amikor részeg vagyok... Ahh, annyira hülye vagyok - mondta meggyötört hangon.
- Na látod ebben igazad van - szólaltam meg hirtelen.
Baekhyun egy másodperc alatt felpattant a helyéről és felém fordult.
- Sooah! - nézett rám meglepetten. - Mit keresel itt?
- Megígértem Jonginnak, hogy segítek kitakarítani neki a házat. - Ez a válasz persze nagyon tetszett Jonginnak.
Miközben elsétáltam a konyhába, Baekhyun visszaült a helyére. Kerestem valami ehetőt, aztán én is leültem az asztalhoz, Jonginnal szemben.
- Tegnap megismerkedtem Kyungsoo-val - mondtam neki. - Annyira rendes srác! És olyan helyes!
Jongin egy "Ezt-nem-gondolhatod-komolyan"-nézéssel illetett, de álltam a tekintetét, mert igenis komolyan gondoltam.
- Megadod majd a számát? Fel szeretném hívni.
- Miért nem kérted el te tőle? - kérdezte nem éppen kedves hangnemben.
- Mással voltunk elfoglalva, és elfelejtettem - feleltem.
Baekhyun hirtelen felpattant a helyéről, és mellém lépett. Amikor felnéztem rá, kezével benyúlt a pólóm alá.
- Hé! - sikítottam egy aprót, de hamar rájöttem, hogy Baekhyunnak nem a perverz oldala tört elő, hanem csak előhúzta a pólóm alól az angyalszárnyas medált.
- Ez hogy került hozzád? - kérdezte. A kérdésével úgy megdöbbentett, hogy hirtelen szólni sem tudtam. - Te voltál velem az ágyban! - döbbent rá, és boldogan felragyogott az arca. - Megbocsátottál nekem? Megint együtt vagyunk?
- Nem - feleltem, és ellöktem a kezét.
- Jaj, ne csináld már - csapott dühösen az asztalra Jongin. - Most megint mi bajod van!?
- Az a bajom, hogy megcsalt, és nem emlékezett rá! - kiabáltam Jonginnak. - Aztán amikor megbocsátok neki, arra sem emlékszik, mert megint olyan részegre itta magát! Tudod, milyen idegesítő ez? Hiába csinálok bármit ha nem emlékszik rá!
- Ha nem ivott volna, békén hagyott volna benneteket Kyungsoo-val, és soha nem hallgattad volna meg a bocsánatkérését - érvelt.
- De hiába csinálhattam akármit, ha nem mondod el neki, mi történt, semmire nem emlékszik.
- Én is itt vagyok ám - jegyezte meg csendesen Baekhyun. - De Sooah - fordított maga felé. - Azért ittam, mert annyira rosszul esett látni másik fiúval, és nem bírtam elviselni, hogy nem vagy velem. És nem igazán emlékszem, miket mondtam tegnap neked, de tényleg nagyon sajnálom! Kimondhatatlanul hiányzol nekem, és ha akarod, soha többé egy korty alkoholt sem iszom!
- Na ezért nincs barátnőm - szólt közbe Jongin. - A végén nekem is ilyeneket kéne mondanom.
- Neked azért nincs barátnőd, mert egy bunkó, perverz balerina vagy - néztem rá, mire Baekhyun felnevetett. Mielőtt azonban Jongin visszaszólhatott volna, Baekhyun hozzám szólt:
- Könyörgöm, gyere vissza hozzám! Esküszöm, nem fogod megbánni! Rá se nézek más lányokra, nem is iszok...
- Ennyi erővel papnak is elmehetsz - jegyezte meg Jongin.
- Fogd már be! - kiáltott rá Baekhyun. - Éppen próbálom meggyőzni Sooah-t, hogy bocsásson meg nekem, ha nem tűnt volna fel!
Jongin felemelte mindkét kezét, jelezve, hogy befogta, aztán nekiállt hintázni a székével.
- Szóval... Hol is tartottam?
- Hülye idióta vagy, de nem fogsz újra csalódást okozni mert szeretsz és nagyon hiányoztam neked - segítettem ki.
- Pontosan - bólintott. - Mit mondjak még, hogy megbocsáss nekem?
- Kezdj el sírni, mint tegnap, az meghatja - ajánlotta Jongin.
- Mi? - nézett a barátjára értetlenül Baekhyun. - Tuti nem sírtam.
- Dehogynem - vigyorgott Jongin. - Mint egy kisbaba. - Baekhyun összevont szemöldökkel nézte a fiút, és azon gondolkodott, igazat mond-e vagy sem.
- Hagyjad - ragadtam meg Baekhyun kezét. - Hazudik.
Baekhyun rám mosolygott, és egymásba kulcsolta az ujjainkat.
- Akkor megbocsátasz nekem, ugye?
Elmosolyodtam, és bólintottam egyet.
- Nem fogod megbánni, esküszöm! - mondta, majd karjaiba kapott, és megcsókolt.
Én már tegnap is élvezhettem csókjait, Baekhyun viszont úgy csókolt, mintha hónapok óta várt volna erre. Szeretetteljes, egyben szenvedélyes és hosszú csók volt. Úgy éreztem, soha többé nem akarok elszakadni tőle.
Természetesen Jongin szakított félbe minket, akinek valószínűleg már nagyon elege volt belőlünk.
- Menjetek szobára - morogta.
- Tessék?- fordultam hátra. - Mit mondtál? Hogy egyedül szeretnéd kitakarítani az egsész házat?
- Ja nem, dehogyis. Nem szóltam semmit.
- Szerintem is - biccentettem, aztán Baekhyunra mosolyogtam, aki szorosan tartott a karjaiban.

Végül nem bántam meg, hogy újra összejöttem Baekhyunnal. Megmondtam neki, hogy nem fogok soha többé úgy bízni benne, mint régen, de bebizonyította, hogy hűséges hozzám, és hogy szeret. És ameddig nem uszítunk egymásra embereket, hogy teszteljük a hűségünket, minden rendben is van.

A hűség-próba 3

Aznap éjjel alig aludtam. Végig az járt a fejemben, hogy Baekhyun nem bízott meg bennem, ezért titokban rám uszította a legjobb barátját, hogy próbára tegyen.

Egész végig egy dologra tudtam csak gondolni:

Byun Baekhyun, ezt még visszakapod.

Másnap reggel úgy tettem, mintha minden rendben lenne köztünk. Rámosolyogtam, csókokat adtam neki, és minél többet érintkeztem vele - csak úgy, mint máskor szoktam. Most viszont eléggé össze kellett szednem magam ahhoz, hogy ne vágjam arcon, és hogy ne mutassam ki, mennyire haragszom rá.

Arra gondoltam, hogy ha ő nem bízott meg bennem, akkor én megbízhatok őbenne?

A válasz egyértelmű volt: nem. Így hát úgy döntöttem, eljátszom vele ugyanazt, mint ő velem: ráuszítok valakit, hogy megbizonyosodjak róla, hűséges-e.

Egy hónap múlva került rendezésre egy olyan buli, amire én nem, Baekhyun és Jongin viszont meg voltak hívva. Még csak nem is volt nehéz kideríteni: maga Baekhyun mesélt róla. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy beszéljek a házigazdával, és keressek egy lányt, aki elvállalja Baekhyun elcsábítását. Barátnőim segítségével ez nagyon egyszerűen ment, meg is találtuk a tökéletes személyt erre a feladatra: egy Jinah nevezetű lány vállalta el ezt a szerepet. Látásból ismertem: gyönyörű lány volt, látszólag kedves és okos.

Úgy döntöttem, ott akarok lenni én is a bulin, ezért muszáj volt álcáznom magam: beszereztem egy parókát és stílust váltottam. Fekete mintás harisnyához egy csinos fekete, a vállnál csipkés, combközépig érő ruhát vettem fel, egy egyszerű magas sarkú cipővel. A hátam közepéig érő hajamat egy paróka alá rejtettem, amelynek a színe világosabb volt, mint az eredeti sötétbarna, szinte fekete hajszínem, ráadásul göndörebb és rövidebb is volt: csak a vállamig ért. A szokásosnál jóval több sminket kentem magamra, és egy fekete keretes szemüveg mögé rejtettem arcomat. A tükörbe nézve elégedett voltam a kinézetemmel: alig ismertem magamra.
Ettől függetlenül nagyon óvatos voltam a bulin, figyeltem a fiúkat, és kerültem is őket, nehogy véletlenül összefussunk. Hiába álcáztam magam, ha Baekhyunnal találkozna a pillantásom, valószínűleg felismerne. Így hát a terem másik végében tartózkodtam, pontosabban a konyhaasztalnál ülve figyeltem. A legtöbben nem ismertek - vagy nem ismertek fel - így szinte végig egyedül ültem és figyeltem a termet.
Már egy jó ideje üldögéltem így egymagamban, amikor hirtelen meghallottam a hátam mögül, hogy a nevemen szólítanak. Amikor megfordultam, Jonginnal találkozott a tekintetem.
- Tudtam, hogy te vagy az - vigyorgott rám jókedvűen, majd levágta magát mellém egy székre és fölkönyökölt az asztalra. - Vagyis nem tudtam, de nagyon ismerős voltál. Egy csomó ideig gondolkodtam, hogy honnan ismerhetlek, aztán láttam, hogy az ujjaddal a zene dallamát zongorázod, és az elárult - mosolygott. - Csak te szoktál ilyet csinálni. - Az ölembe ejtettem a kezemet, amint ezt meghallottam, és egyik kezemmel takartam a másikat. Jongin egy kis szünet után folytatta a szövegelést: - Amúgy mi ez a stílusváltás? Nem mintha nem állna jól, csak.... furcsa. Majd megszokom valahogy az új hajad, bár a régi se volt rossz. És amúgy mikor romlott el a szemed?
Jongin láthatólag jó kedvében volt, akkor szokott sokat beszélni. Általában nem zavart, de most idegesített, ezért sóhajtottam egy nagyot, és azt kívántam, bár hagyott volna egyedül.
- A szememmel semmi baj, csak most az egyszer kipróbáltam - magyaráztam.
- Nem rosszból mondom, de annyira nem áll jól...
Dühös pillantást vetettem feléje, mire védekezőleg felemelte kezeit.
- Jó, bocs. Amúgy Baekhyun nem is mondta, hogy te is itt leszel - váltott témát.
Kérdőn nézett rám, így nem tudtam kibújni a válasz alól, bármennyire is kerülni akartam ezt a témát. Nyilván nem magyarázhatom el neki, pontosan miért vagyok itt.
- Hát igen... Mert nem tud róla.
- Ezt hogy érted? - kérdezte felvont szemöldökökkel.
- Tudod.... Meg akarom lepni valamivel - mondtam, így nem is hazudtam akkorát. - Úgyhogy ha később összefutnál vele, kérlek ne említsd meg neki, hogy itt vagyok, vagy hogy beszéltél velem. Nem akarom, hogy megtudja. Elrontanád a meglepetést - tettem rá még egy lapáttal, csakhogy biztosra menjek.
- Bennem bízhatsz - válaszolta.
- Mint a múltkor, mi? - csúszott ki a számon.
- Milyen múltkor? - kérdezte értetlenül, de láttam arcán, hogy lassan leesett neki.
- Chanyeol buliján. Tudod, amikor megkértem, hogy ne mondd el Baekhyunnak, mi történt köztünk, de te mégis elárultad neki.
- Jó, de az más.... - mondta egy aprót legyintve.
- Miért is? - kérdeztem.
Már válaszra nyitotta a száját, aztán megint becsukta. Felvont szemöldökkel bámultam rá, de tisztában voltam vele, hogy nem fog mondani semmit. Azt hitte, nem tudtam mi történt aznap este, pedig tudtam.
- Mindegy, hagyjuk - szólalt végül.
Abban a pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, pontosabban szólva Baekhyun nevetése. Jongin válla felett elnéztem a tömeget pásztázva, és hamar ki is szúrtam barátomat,  amint egy lánnyal, méghozzá Jinahval beszélget. Bár a flörtölés talán jobb kifejezés lenne arra, amit csináltak, ugyanis eléggé közel álltak egymáshoz, és Baekhyun láthatólag nagyon próbálta humorával elnyerni a lány tetszését.
- Mit nézel? - fordult hátra Jongin is, de nem akartam, hogy lássa, amit én láttam, így gyorsan azt feleltem:
- Semmi különös, csak egy ismerős arc. Figyelj csak - pattantam fel hirtelen a helyemről, ugyanis Baekhyun és Jinah elindultak felfelé a lépcsőn, én pedig követni akartam őket. - Mennem kell, de ígérd meg, hogy nem szólsz semmit Baekhyunnak!
- Jó, jó, megígérem - nyugtatott. - Menj csak.
Így aztán egyedül hagytam Jongint az asztalnál, és az L alakú a lépcső felé vettem az irányt. A fordulópontban megálltam, nehogy észrevegyenek, és szerencsére innen is láttam az első emeleti folyosót. Erre fölfelé már kevesebben jártak, alig pár ember, így Baekhyun és Jinah is zavartalanul folytathatták, amit elkezdtek. Nem kellet sokáig keresnem őket, azonnal megpillantottam őket, ezért azonnal meg is torpantam, és visszahúzódtam, nehogy feltűnjek. De ha a folyosó elejére álltam volna, valószínűleg akkor sem vettek volna tudomást rólam, ugyanis nem zavartatták magukat, senkire sem figyeltek.
A Jinah a falnak dőlve állt, Baekhyun pedig közel hajolt hozzá, fél kezét a lány feje mellett támasztva. Már a látványtól is elfogott a féltékenység és megbántam, hogy egyáltalán megkértem valakit, hogy próbálja meg elcsábítani Baekhyunt. Ahogy egyre közelebb hajoltak egymáshoz, a csalódottságtól könnybe lábadt a szemem, így kettőjük alakja elmosódott előttem. Elfordultam, és megtöröltem kezeimmel a szemem, de amikor visszanéztem rájuk, már vadul csókolóztak.
Nem akartam hinni a szememnek. A számra tapasztottam a kezem, nehogy előtörjön belőlem a zokogás, de már szinte alig láttam tisztán a folyamatosan csordogáló könnyeimtől. Lerogytam az egyik lépcsőfokra, és megpróbáltam lenyugodni. Elvégre még nem történt semmi... Én is így kezdtem Jonginnal. Még meggondolhatja magát. Ha most abbahagyná és meggondolná magát....
Sejtettem, hogy nem így lesz, de azért reménykedtem. Visszanéztem a csókolózó párra, akik éppen elszakadtak egymástól levegő után kapkodva.
- Ne itt csináljuk - mondta a lány, majd megragadta Baekhyun kezét és maga után húzta. A folyosó vége felé tartottak, majd a sarkon befordultak jobbra.
Felpattantam, hogy követhessem őket a hatalmas házban. A sarkon befordulva már csak egy-egy szobát láttam jobbra és balra. Nem volt nehéz kitaláni, melyikben vannak, a hangok mindent elárultak. Balra fordultam, és az ajtóra tapasztottam a fülem.
Kuncogást hallottam bentről, és könnyed puffanásokat a földön, amik minden bizonnyal ruhadarabok voltak. Aztán pár perc elteltével már nyögések szűrődtek ki bentről, amiket nem voltak képes tovább hallgatni. Elhúzódtam az ajtótól, és pár pillanatig csak meredtem magam elé, és próbáltam felfogni, mi történik éppen. Aztán elkezdtem futni visszafelé, miközben a könnyeim már szinte az egész arcomat elárasztották.
Az emeleti mosdót céloztam meg, ami szerencsére üres volt. Miután bezártam magam mögött az ajtót, a mosdókagyló feletti nagy tükörbe néztem. Borzalmasan festettem, mivel a szemfestékem jó része már az arcomon volt. Dühömben és csalódottságomban a szemüvegemet a sarokba vágtam, a parókámat szintúgy. Kibontottam a hajam, ami így a vállamra omlott, majd a csaphoz hajolva megmostam az arcomat.
A hideg víz sem segített megnyugodni, így egy idő után lerogytam a fürdőkád mellé, hátammal a szélének dőltem, és arcomat kezeimbe temetve zokogtam. Nem bírtam abbahagyni a sírást, újra és újra előtört belőlem.
Nem sok idő telt el, amikor kopogást hallottam az ajtó felől. Mivel nem válaszoltam, próbáltak benyitni, de zárva volt.
- Van bent valaki? - A hang alapján azonnal felismertem Jongint. - Kérlek, engedj be, a lenti fürdő előtt vagy öten várakoznak.
Miközben megtöröltem arcomat a kezemmel, újra ütögetni kezdte az ajtót: - Van bent valaki?
- Igen - szóltam vissza. Tisztán hallatszódott a hangomon, hogy sírok, de Jongin így is azonnal felismerte.
- Sooah? - kérdezte. - Engedj be, kérlek.
Feltápászkodtam a földről, és az ajtóhoz sétálva kinyitottam azt. A zár kattanását hallva Jongin benyitott, és szemben találta magát velem. Arcára kiült a döbbenet.
- Mi történt? - kérdezte, és közelebb lépett hozzám.
- Semmi - hazudtam, és elfordítottam az arcomat, hogy ne lássa. Aztán amikor megragadta a csuklómat, és maga felé fordított, tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így megszólaltam:
- Baekhyun megcsalt egy másik lánnyal.
- Á, nem hiszem - rázta a fejét Jongin. - Ismerem Baekhyunt, nem csinálna ilyet. Nem lehet, hogy félreértelmezted?
- Nem. A folyosó végén vannak, a saroknál a baloldali szobában - szipogtam.
Jongin zavarodva nézett abba az irányba, mintha nem akarná elhinni.
- Biztos? - kérdezte újra.
Bólintottam. - Száz százalék. Menj és nézd meg te is.
Jongin egy pár pillanatig rám meredt, aztán megfordult és kilépett a fürdőszobából. Én is követtem, így egymás mellett haladtunk, de amint elértük a folyosó közepét, megtorpantunk, ugyanis hirtelen feltűnt előttünk egy csinos lány, aki éppen a szoknyáját igazítva felénk tartott. Jinah volt az. Amikor odaért hozzám, elvigyorodott, és azt mondta:
- Isteni barátod van. Nagyon élveztem. Viszont sajnálom, hogy megcsalt...
Nem éppen tűnt úgy, mint aki sajnálja, inkább úgy, mint aki jól szórakozott. Tovább indult, aztán egy pillanatra visszafordult.
- Ja, és meggondoltam magam. Nem kérek cserébe semmit. Amit az előbb kaptam, az fizetségnek éppen elég.
Azzal megfordult, hajába túrt, és magas sarkú cipőjében tovább tipegett.
Torkomon akadtak a szavak.
- Ez meg mi volt? Mit értett az alatt, hogy... - kérdezte döbbenten Jongin.
Egyszerre kaptunk fejünket Baekhyun felé, amint megjelent éppen ott, ahol pár perce Jinah. Haja kócosan állt össze-vissza, amit még talán más szituációban helyesnek is tartottam volna.
- Oh, sziasztok - nézett ránk meglepetten. - Sooah, mit keresel te itt? - pillantott rám.
- Csak gondoltam közlöm, hogy szakítok veled. Ha nem lenne egyértelmű - Szerencsére nem remegett a hangom, és álltam a pillantását.
- Mi? Miért? - kérdezte döbbenten.
- Na vajon miért!? - kiáltottam dühösen.
- Ja, ez? - mutatott a háta mögé, a szoba irányába. - Ez nem volt semmi... - legyintett, mintha valami teljesen jelentéktelen dologról beszélgetnénk.
- Á, persze hogy nem jelent semmit - mondtam cinikusan. - Végül is csak megcsaltál, de kit érdekel!?
- Most haragszol rám? - pislogott ártatlanul.
- Szerinted!?
Csak még jobban feldühített, hogy úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Nem bírtam elviselni tovább a látványát, ezért megfordultam azzal a céllal, hogy hazamegyek.
- Jongin, haza tudnál vinni? - kérdeztem a mellettem álló fiútól. - Kocsival jöttél, nem?
- De, ha gondolod, hazavihetlek...
- Köszö...
- Jaj, ne hisztizz már ennyire - szakított félbe Baekhyun miközben közelebb jött. - Teljesen fölösleges kiakadnod. Tudod jól, hogy szeretlek.
Dühösen fordultam feléje és egy gyűlölködő pillantást vetettem rá.
- Persze, tisztában vagyok vele, mennyire szeretsz! - mondtam, akaratlanul is feljebb emelve a hangom. - Egyáltalán nem bíztál bennem, és ahelyett, hogy velem beszéltél volna, inkább rám küldted a legjobb barátodat, hogy csábítson el! - Szemem sarkából láttam Jongin döbbent arcát, de nem foglalkoztam vele. - Tudod milyen szarul éreztem magam!? Nem, nyilván fogalmad sem volt róla, téged csak az érdekelt, hogy hűséges voltam hozzád! Persze te lehetsz hűtlen, ha én uszítok rád valakit, hogy próbáljon meg elcsábítani. Az teljesen rendben is van, nem!? Mert te szeretsz engem, és ez a lényeg. Fú, de örülök, hogy szeretsz - kiabáltam cinikusan és hevesen gesztikulálva.
- Te kérted meg a csajt...? - kérdezte Jongin.
- Igen, és örülök, hogy megtettem, mert különben ki tudja, mikor derült volna ki...
- Látod, ez nem is számít igazán - szólalt meg ismét Baekhyun. - Ha nem küldted volna rám a csajt, akkor nem is...
- Fogd be, te szemét disznó! - ordítottam rá, mert képtelen voltam hallgatni, amit mond.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakamhoz kaptam, kikapcsoltam a nyakláncomat a gyönyörű angyalszárnyakkal, amit még tőle kaptam aznap, amikor összejöttünk, és hozzávágtam.
Baekhyun a mellkasához kapott, de az ezüstlánc kicsúszott ujjai közül, és a földre esett. Baekhyun egy szempillantás alatt fölkapta a földről.
- Ne csináld már - nézett rám könyörgően. - Most komolyan ennyire megbántott a dolog?
- Tudod mit? Majd lefekszem Jonginnal, és akkor rájössz, hogy érzem magam! - kiáltottam neki, aztán megragadtam Jongin csuklóját, és elkezdtem húzni magam után.
Amint a lépcső aljára értünk, újra elkezdtek folyni a könnyeim, és olyan mérges voltam, mint még soha. Átvágtunk a tömegen, és amikor kiértünk a házból még egyszer visszanéztem, de szerencsére Baekhyun nem követett minket.
- Szóval, hol akarod csinálni? A kocsi hátsó ülése megfelel? - kérdezte Jongin egy perverz vigyorral az arcán.
- Fogd be - szóltam ingerülten. - Ez nem vicces.
- Jó, bocs.
A sötét színű autó felé haladtunk a gyepen keresztül. Végig Baekhyun arca lebegett a szemem előtt. Képtelen voltam felfogni, hogyan viselkedhetett így. Egyáltalán nem vallott rá.
A kocsi lámpái felvillantak, jelezve, hogy Jongin kinyitotta a kocsit. Beültem a hátsó ülésre, mire Jongin a kormány mögül hátrafordult.
- Az az előbbi csak vicc volt - magyarázta zavartan. - Nem gondoltam komolyan.
- Tudom, nem azért ültem hátra! Tele van kacatokkal az anyósülés.
- Jaa - pillantott a mellette lévő ülésre. - Ezeket lesöpörhetted volna - mondta.
- Mindegy. Csak vigyél haza.
Jongin beindította a motort, aztán el is indult a betonúton hazafelé. A visszapillantó tükrön lógó keresztet bámultam, és próbáltam nem gondolni Baekhyunra, de nagyon nehezen ment. Félúton Jongin törte meg a csöndet.
- Tudod, Baekhyun tényleg szeret téged - mondta az útra szegezve tekintetét.
- Nem látszik - jegyeztem meg gorombán.
- Nem gondolkodtál azon, hogy megbocsáss neki? - kérdezte.
- Egy percig sem.
- Jó, tudom, hogy mérges vagy rá, és tisztában vagyok vele, mit tett Baekhyun, de mindenki félrelép egyszer az életben. Mindenki követ el hibákat.
- Ezzel nincs is semmi baj - mondtam. - Viszont nem tudom, feltűnt-e, de Baekhyun egyszer sem kért bocsánatot. Egyetlen egyszer sem.
Jongin erre már nem tudott mit mondani.
Amikor kiszálltam a kocsiból, megköszöntem neki, hogy hazafuvarozott, aztán elindultam befelé a házba.
Ma éjjel se fogok sokat aludni.

A hűség-próba 2

Sietős léptekkel haladtam az úton, hogy minél előbb Baekhyunhoz érjek. Mivel kissé hűvös volt a késői órákban, szorosabbra húztam magamon a dzsekit.
Közben elgondolkodtam azon, hogy vajon kivel telefonálhatott Jongin, ha egy ember kivételével mindenki ott volt a baráti társaságunkból a bulin. De csak nem hívta fel Baekhyunt... Megígérte nekem, hogy nem árulja el neki, és Jongin az egyik legmegbízhatóbb ember, akit ismerek. Aztán inkább nem is gondoltam többet rá, mert Jonginnak rengeteg ismerőse van, akiket és nem ismerek.
Amikor befordultam a következő utcába, már futva tettem meg a rövid hátralevő távot. Miután becsöngettem a házba, tíz másodperc sem telt el, és már ajtót nyitott Baekhyun. Annyira megörültem neki, hogy azonnal a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdezte nevetve.
- Semmi, csak örülök, hogy látlak - válaszoltam, majd fejemet a vállára fektettem, és lehunytam a szemem, továbbra is ölelve őt. Ott voltam, ahol lenni akartam, és legszívesebben egész este öleltem volna. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ő az, akire szükségem van, és ő az, akit szeretek.
Mikor nyomott egy puszit a homlokomra, elhúzódtam tőle, és hagytam, hogy kezemnél fogva behúzzon a házba. Az előszobában éppen elkezdtem levenni magamról a dzsekimet, amikor megláttam magam a tükörben. A nyakamon tisztán láthatóan egy kiszívás éktelenkedett. Gyorsan visszahúztam magamra a ruhadarabot takarásképp, és Baekhyunra néztem, hogy látta-e, de szerencsére éppen egy útban lévő papucsot rúgott arrébb, csak utána nézett vissza rám.
- Nem vetkőzöl le? - kérdezte.
- Inkább nem - ráztam a fejem. Reméltem, hogy hangom nem árul el és nem fogok lebukni, de nagyon féltem tőle. - Eléggé hideg van, és még fázom - magyarázkodtam.
- Itt bent hamar felmelegedsz majd - mosolygott bíztatóan, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, mert nem tudtam, mitévő legyek, ha tényleg arra kerül majd a sor. - Mellesleg gyönyörű vagy - nézett végig rajtam. - Nagyon jól áll ez a ruha.
- Köszönöm - pirultam el halványan.
- Na és milyen volt a buli? - érdeklődött Baekhyun, miközben bementünk a szobájába, és leültünk az ágya szélére.
- Nem volt rossz - feleltem. - Bár túl jó se volt...
- Mert? - kérdezte.
- Mert hiányoztál és mert megharagudtam Jonginra.
Erre a mondatra felkapta a fejét.
- Jonginra? Miért? - érdeklődött.
- Mert azt mondta, hogy a kapcsolatunk már nem működik rendesen. Mármint az enyém és a tiéd - helyesbítettem. - És szerintem ez egyáltalán nincs így.
- Csak ennyi? - kérdezte.
Felkaptam a fejem, és a szemeibe néztem. Tudja - futott át az agyamon.
De aztán elkezdett magyarázkodni:
- Úgy értem.... Ezen nem kell kiakadnod. Miért érdekel, mások mit gondolnak? Főleg Jongin. Rengeteg hülyeséget hord néha össze, te is jól tudod.
A padlóra szegeztem tekintetem. Tisztára úgy hallatszódott, mintha Baekhyun kínosan érezte volna magát az előbb, és igazából nem is erre gondolt volna. De lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak... Nem tudja, mi történt. Nem tudhatja! Vagy Jongin mégiscsak elárulta neki?
- Jó, de azért zavart, hogy így látja - mondtam halkan válaszképpen, közben pedig arra gondoltam, hogyan deríthetném ki, hogy Baekhyun megtudott-e valamit.
- Figyelj, emiatt nem kell szomorkodnod - ölelte át a vállam. - Inkább bizonyítsd be az ellenkezőjét.
Felmosolyogtam rá, ő pedig egy csibészes vigyorral viszonozta.
- Nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy szeretlek... De természetesen nem utasítom vissza a kérésedet - mondtam, miközben vele szembe fordultam, és beleültem az ölébe. Lábaimat a csípője köré fontam, majd nyakát is átölelve közelebb hajoltam hozzá, és számat az övére tapasztottam.
Egy fél órája még egy másik fiú csókolt, testem viszont ennél a csóknál teljesen másképp reagált: szívem vadul verdesni kezdett, a hasamban pedig mintha pillangók röpdöstek volna. Egyértelművé vált: Ő az, akit szeretek, ő az egyetlen, akire vágyom.
A csókot jó ideig meg sem szakítottuk, úgy faltuk egymást, mintha több mint egy hónapja nem találkoztunk volna. Baekhyun keze már bejárta az oldalamat, a csípőmet és a combomat, amikor kissé elhúzódott. Ezután nyakamat kezdte ellepni csókokkal, amit azzal viszonoztam, hogy hajába túrtam.
Éppen amikor megláttam az íróasztalán heverő telefonját, megragadta a dzsekim szélét, hogy lehúzza rólam.
- Baekhyun - állítottam meg gyorsan.
- Hhmm? - kérdezte a nyakamtól nem elszakadva.
- Itt aludhatok ma éjjel?
Erre már felemelte a fejét, és rám mosolygott.
- Ez nem is kérdéses.
- Viszont nincs nálam semmi... Kaphatnék tőled valamit pizsama gyanánt?
- Persze. Most? - kérdezte.
Bólogattam, mire Baekhyun felkelt az ágyról.
- Várj - ragadtam meg a csuklóját, és miután feltérdeltem, adtam a szájára egy puszit. - Köszönöm.
Baekhyun elmosolyodott, majd megfordult, és kiment a szobából. Az íróasztalához siettem, és hálát adtam az égnek, hogy Baekhyunék házában külön gardróbszoba van a ruháknak.
Sietősen megnyitottam a hívólistáját, és azonnal meg is találtam, amit kerestem: Jongin neve ott állt a lista tetején. A biztonság kedvéért az időpontot is ellenőriztem, de teljesen megfelelt az igazságnak. Vagyis Jonginban mégsem lehet bízni. Valószínűleg mindenről beszámolt Baekhyunnak, aki pedig azt várja, hogy bevallom-e neki, vagy sem. És én eddig semmit nem mondtam. Mondjuk nem tűnt mérgesnek miatta, de mégiscsak jobban örülne, hogyha becsületes barátnője lenne, nem?
Gyorsan letettem a mobilt a helyére, majd az ágy közepére ültem. Baekhyun nem sokkal ezután vissza is érkezett. A ruhadarabot ledobta az ágyra, aztán leült mellém.
- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte az arcomat vizslatva. - Valami baj van?
- Nem, csak mondani szeretnék valamit - jelentettem ki, bár eléggé bizonytalan volt a hangom.
- Hallgatlak.
A lábaimat bámultam, miközben azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan mondjam el? Egy nagy levegő után belekezdtem:
- A bulin... volt egy kis nyomulás. De nem kell félned - néztem fel rá. - Nem csaltalak meg vagy ilyesmi, viszont a baráti határokat túlléptük...
Baekhyun nem tűnt túl meglepettnek, de azért kérdezősködött:
- Pontosan mi is történt? És kivel?
- Jongin letámadott, és fölvitt egy szobába, de nem feküdtünk le egymással, még a közelébe sem kerültünk. Egy apró csók csattant csak el, de végig rád gondoltam, és én tényleg nem akartam... Tényleg téged szeretlek, senki mást - bizonygattam hadarva. Nagyon féltem a következményektől, attól, hogy Baekhyun megharagszik rám. - Ugye megbocsájtasz? - néztem rá esdeklően.
Szája szélét rágva gondolkodott egy ideig.
- Ha úgy van, ahogy mondod, akkor nem haragszom - mondta. - De azért máskor ne forduljon elő.
- Nem fog, ígérem! - válaszoltam, és hatalmas kő esett le a szívemről. - Téged szeretlek - öleltem át szorosan, ő pedig viszonozta.
- Örülök, hogy elmondtad - suttogta halkan a fülembe. - Ez azt jelenti, hogy megbízhatok benned.

***

Aznap éjjel telefoncsörgésre ébredtem. Baekhyun kimászott mellőlem az ágyból, majd telefonját felkapva kiszaladt a szobája elé, és becsukta maga mögött az ajtót, de én még így is tisztán értettem minden egyes szavát.
- Elment az eszed!? Hajnali három van! - hallottam visszafogott hangját. Egy kis csönd keletkezett. Felültem az ágyban, hogy jobban halljam Baekhyun halk beszédét. - Igen, Jongin, már aludtam! Pontosan mennyit is ittál? ... Persze, hogy nem vagy részeg, sosem vagy az - mondta cinikusan. - Egyáltalán miért hívsz? Talán elfelejtetted, hogy már felhívtál, és mindenről beszámoltál? ... Igen, itt van. Nálam alszik. ... Ja, bevallotta. Elég bűntudatos volt, közben szegény alig tehet valamiről. Hallod, jól letámadtad. Nem gondoltam, hogy ennyire beleéled magad. ... Persze, persze, tudom. ... Milyen hülye kérdéseid vannak, persze, hogy megbocsájtottam neki! Már akkor tudtam, hogy minden rendben van, amikor fölhívtál, és elmondtad, hogy nagyon ellenkezett és nem csókolt vissza. Te haragudnál rá a helyemben? ... Na látod. Igen... Amúgy kösz, hogy elvállaltad. Jövök neked eggyel. ... Mi? Nem, dehogyis! Nem fogom elmondani neki, hogy én kértelek meg rá. ... Dehogy haragszik rád! Max azt hiszi, hogy belezúgtál vagy ilyesmi - nevetgélt halkan. - Ez már a te bajod, erre neked kellett volna gondolnod. De ezer éve jóban vagytok. Fogd rá az egészet az alkoholra és kész. Tudod milyen hamar megbocsájt mindenkinek... Igen. ... Rohadt álmos vagyok, úgyhogy könyörgöm, ne fárassz... Jól van... Szia.
Gyorsan visszafeküdtem az ágyba, és úgy tettem, mintha aludnék. Moccanni sem mertem, miközben Baekhyun befeküdt mellém. Nem láttam semmit a sötétben, azt viszont éreztem, hogy nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt befészkelte magát mögém. Szerencsére nem jött rá, hogy egész végig ébren voltam.
Egy jó ideig csak elgondolkodva meredtem a sötétbe.

Ez nem lehet igaz.

Baekhyun uszította rám Jongint, mert nem bízott meg bennem. Aztán még engem fojtogatott a bűntudat...

A hűség-próba

A buszmegállóban senki nem várakozott a két fiún kívül. Baekhyun a padon ülve gondolkodott, Jongin pedig zenét hallgatott, közben visszafogott táncmozdulatokat tett. Ugyanarra a buszra vártak, mivel közel laktak egymáshoz, de nem csak ez kötötte össze őket, ugyanis osztálytársak voltak, nem mellesleg legjobb barátok.

- Mész a hétvégén Chanyeol bulijára? - kérdezte Baekhyun. A tervről akart beszélni, ami összeállt a fejében, de mivel nem vághatott azonnal a dolgok közepébe, inkább bevezette előbb egy ártatlan témaként.

- Persze - vágta rá Jongin, miközben kihúzta fél füléből a fülhallgatóját. - Ki nem hagynám. Miért, te nem jössz?

- Nem hiszem. Úgy volt, hogy a nagyszüleimhez utazunk a családdal, de mégsem jött össze - magyarázta. - És ezt szeretném kihasználni...

Jongin most már teljes érdeklődést mutatott a beszélgetés iránt, mert tudta, hogy következik valami nem mindennapi. - Mit tervezel?

- Sooahval már három hónapja együtt vagyunk, de mostanában úgy érzem, mintha nem lenne minden rendben... Mintha nem működne rendesen a dolog. Kíváncsi lennék, szeret-e még. Hogy hűséges-e.

Jongin szája egy gonosz félmosolyra húzódott, amikor meghallotta az utolsó mondatot. Sejtette már, mit tervezget barátja, de azért hagyta, hogy elmagyarázza.

- Próbáld meg elcsábítani. Ha tényleg szeret még, akkor visszautasít, hogyha meg nem, akkor pedig.... azt hiszem, akkor így jártam - tárta szét csalódottan a karjait.

- Szóval csábítsam el a csajodat - összegezte Jongin.

- Igen - bólintott Baekhyun. - Ő is ott lesz a bulin, és azt fogja hinni, hogy jó messze vagyok tőle. Meg tudod csinálni, ugye?

- Hát persze - vágta rá Jongin olyan hangsúllyal, mintha rosszul esett volna az, hogy egyáltalán felmerül ilyen kérdés Baekhyunban.

Baekhyun viszont biztos volt a dolgában. Tudta, hogy Jongin tökéletesen tudja teljesíteni kérését, és meg is bízott benne. Senki másra nem bízta volna ezt a feladatot.

Jonginnak már kész tervek álltak össze a fejében, mikor Baekhyun félbeszakította gondolatait.

- Csak egy feltételem lenne - mondta. - Ne csókold szájon.

***

A zene ezerrel üvöltött, és a nép nagy része úgy táncolt, mintha nem lenne holnap, ami javarészt annak a sok alkoholmennyiségnek volt köszönhető, amit már az első fél órában elfogyasztott a társaság nagy része. Jókat mosolyogtam néhány emberen, és csak remélni tudtam, hogy Chanyeol szüleinek háza túléli a holnapot.

Átvágtam a tömegen, és a konyhába mentem. Kétségtelenül jó buli volt, de nekem hiányzott valami, pontosabban valaki. Sajnáltam, hogy Baekhyunnak el kellett utaznia a hétvégén, és nem jöhetett el, pedig ezt itt nagyon élvezte volna.

Fogtam egy poharat, és vizet töltöttem bele, de amikor a számhoz emeltem, kikapták a kezemből.

- Hé! - néztem szúrósan Jonginra.

- Inkább ilyet igyál - nyomott a kezembe egy kis poharat valami töménnyel benne.

- Ez a fél fogamra sem elég!

- De kicsit erősebb ennél a löttynél - mutatta fel a vizemet.

- Viszont én ma józan akarok maradni, úgyhogy add ide - nyújtottam ki a kezem, miközben az aprócska üveget leraktam a konyhapultra.

- Ne már, az úgy nem vicces - rázta a fejét.

- Na ne szórakozz velem, add ide - léptem közelebb, mire ő hátrált egy lépést.

- Előbb idd meg azt - bökött a fejével a konyhapult felé.

Sóhajtottam egy nagyot, Jongin pedig vigyorogva nézett rám.

- Na jó - válaszoltam. - De csak a te kedvedért.

Gyorsan lehúztam a rövid italt, aztán kortyoltam egy kis vizet is, hogy oltsam a szomjamat és a torkomban az alkoholnak köszönhető maró érzést.

Jongin közben nekidőlt a konyhapultnak, és engem vizslatott.

- Hol hagytad a barátodat? - kérdezte egy kis idő után.

- Elutazott a nagyszüleihez. Nem mondta? - néztem rá furcsán, elvégre rengeteg időt töltenek együtt, és mindenről beszámolnak egymásnak.

- Most hogy mondod... rémlik valami.

A szemeimet forgattam, aztán a nyitott ajtón keresztül a többieket néztem. Jongin követte a pillantásomat, és megkérdezte:

- Van kedved táncolni?

- Éppenséggel van - válaszoltam. Én is élvezni akartam azért a bulit, akkor is, ha Baekhyun távol volt tőlem. Arra gondoltam, miért is ne?

Így hát a többiek közé egyveledtünk, és átadtuk magunkat a zenének. Arról viszont megfeledkeztem, hogy Jongin mennyire jó táncos, és hogy mennyire otthonosan mozog a tánctéren. Azonnal önbizalomhiányom támadt, ahogy elnéztem az előttem táncoló fiú mozdulatait. Ezt viszont hamar észrevette.

- Hé, mi van? - kérdezte, túlkiabálva a zenét.

- Semmi - feleltem zavartan, és arra gondoltam, mennyire szívesen táncolnék most Baekhyunnal.

- Tudod mit? Segítek én a bajodon - közölte, majd magához húzott, és átölelte a csípőmet.

- Mit művelsz? - kérdeztem riadtan, mert megijedtem a hirtelen közelségtől.

- Csak megtanítalak táncolni - mondta, mire kissé megnyugodtam. Még tetszett is az ötlet, hogy eltanulok pár menő táncmozdulatot.

Próbáltam nem zavarba jönni attól, hogy összepréselődik a testünk, és úgy mozgatja csípőjét, mintha csak a barátnőjével táncolna. Nem szóltam semmit, amikor fejével a nyakamhoz hajolt, és lélegzetvételével csiklandozta a bőrömet - gondoltam, ez is koreográfia része -, amikor viszont keze a fenekemre csúszott, ellöktem magamtól.

- Elment az eszed!? - Gyorsan körülnéztem, hogy valaki meglátta-e. - Itt mindenki tudja, hogy Baekhyunnal vagyok együtt, és ha ezt meglátják.... jó ég! - akadtam ki.

- Tudod mit? Igazad van. Inkább gyere - ragadta meg a csuklómat, és maga után húzott. Követtem át a tömegen, fel a lépcsőn, át a hosszú folyosón.

- Nem tudom, mit tervezel, de nem tartom túl jó ötletnek... - kezdtem bele, de mintha meg sem hallotta volna, behúzott egy szobába. Felkapcsolta a villanyt, így szemem elé tárult a nagy, franciaágy a szoba közepén, szemben az bejárattal pedig egy üvegajtót láttam, ahonnan egy kisebb terasz nyílt. Már épp meg akartam kérdezni, hogy ez kinek a szobája, amikor hirtelen megint sötét lett, és a hangok alapján becsukódott az ajtó.

- Mi a...

A következő pillanatban Jongin nekidöntött a falnak. Pislogonom kellett párat, hogy szokjam a sötétséget, és csak Jongin lélegzetvételét hallottam.

- Gyönyörű vagy, Sooah - mondta Jongin. - És meg kell mondjam, ez a ruha irtó dögösen áll rajtad.

Az udvar kivilágítása beesett az üvegajtón keresztül, és a halvány fényben már ki tudtam venni Jongin arcát.

- Hát... köszönöm - feleltem, miközben lepillantottam a piros miniszoknyámra. Tudtam, hogy éppen határokat lépünk át, méghozzá szigorúan tilos határokat, de mielőtt tiltakozni kezdhettem volna, megéreztem Jongin kezét a meztelen combomon, ahogy egyre feljebb csúszott, végül eltűnt a szűk szoknyám alatt.

- Én nem hiszem.... hogy ezt kéne.... - tiltakoztam, de a fiú ügyet sem vetett rám, forró száját a nyakamra tapasztotta. - Jongin! - szólaltam meg erélyesebb hangon, és próbáltam eltolni a fejét. - Én Baekhyunnal vagyok együtt! Én őt szeretem. Könyörgöm, fejezd be!

- Ugyan már! - kapta el a fejét. - Egyértelmű, hogy már nem vagytok a régiek. Hát nem vetted észre?

- Mi? Miket beszélsz? - kérdeztem felháborodva. - Köztünk minden rendben van - jelentettem ki.

- Na persze - horkant fel. - Nem vagyok vak, teljesen egyértelmű, hogy nem így van.

Teljesen ledöbbentett a kijelentése. Csak rázni tudtam a fejem, mert nem tudtam elhinni, hogy igazat mond. - Nem is!

Jongin elnevette magát. - Hihetetlen makacs vagy. Nem is próbállak meggyőzni az igazságról. Majd magadtól rájössz.

Azzal megragadta karomat, magához rántott, majd felkapott a levegőbe, és dereka köré fonta lábaimat, miközben én nyakába kapaszkodtam, nehogy a földre boruljak. Ezután ismét nekiszorított a falnak, és újabb csókokkal lepte el a nyakam felületét. Amikor megéreztem forró nyelvét, felnyögtem, és hátrahajtottam a fejem.

- Jongin - nyögtem tiltakozólag, bár egyáltalán nem olyannak hatott.

A pozíciónak köszönhetően a szoknyám már rég felcsúszott a derekamig, amit Jongin ki is használt: keze egy percig sem tétlenkedett. Beletúrtam a hajába, elméletileg azért, hogy elhúzzam a fejét, gyakorlatilag azért, mert élveztem, amit csinál.

Éreztem izzadságának illatát, ami még jobban vonzott, szapora lélegzetvételét pedig ott éreztem közvetlenül a fülem mellett.

- Fejezd be - nyögtem, bár csak automatikusan hagyták el ezek a szavak a szám.

Jongin ezt hallva letett a földre, és csak éppen annyi ideig engedett el, míg lekapta magáról a pólót. Egy pillanat erejéig láttam tökéletes, kidolgozott hasát, aztán amit pár perce még csak a szememmel élveztem, már a saját bőrömön éreztem. Forró teste az enyémnek feszült, és újra szenvedélyes csókokkal borította el a kulcscsontomat, a meztelen vállamat és nyakamat. Ujjaim izzadt hajtincsei között kalandoztak.

- Uramisten - nyögtem az élvezet hatására.

Magam sem voltam tisztában, mit művelek. De már annyira ki voltam éhezve az efféle kényeztetésre, hogy engedtem Jonginnak, és csak sodródtam az árral. Baekhyunnal körülbelül három hete nem voltam különösebb testi kapcsolatban: pár szájrapuszin és kézfogáson kívül alig történt valami.
A fiú ismét karjaiba kapott, majd pár lépés után levágódott az ágyra. Kényelmesen feküdtem a puha takarón, Jongin pedig felettem könyökölt, de még így is magamon éreztem teste súlyát.

Szája és nyelve a két mellem között kalandozott, aztán szépen lassan egyre feljebb és feljebb haladt. Amikor elérte az államat, megállt, és felemelte a fejét. Mélyen a szemembe nézett, onnan pedig lekalandozott pillantása az ajkamra. Aztán lehunyta a szemét, és közelebb hajolt, hogy szájon csókoljon.

Ajkaink gyengéden találkoztak, de ezek az ajkak annyira mások voltak, mint amiket megszoktam. Annyira különböző volt ahhoz képest, amit szerettem, amit vártam... amire vágyódtam.

Ez a csók térített észhez.

- Jó ég, Jongin, azonnal szállj le rólam! - kiabáltam, és egy erős mozdulattal lelöktem magamról. Szerencsére nem tiltakozott.

Fölpattantam az ágyról, és megigazítottam magamon a ruhát.

- Ne haragudj - motyogta kábultan. - Kissé elszaladt velem a ló.

- Jókor jut eszedbe! - rivalltam rá, majd feltéptem az ajtót, és megkerestem a fürdőszobát. Gyorsan megmostam a számat, aztán az arcomat is, hogy felfrissüljek és észhez térjek, aztán megigazítottam a frizurámat is.

Lesiettem a nappaliba, ahol a táskámat hagytam, majd ismét az elhagyatott konyhába menekülve előkaptam a mobilomat. Baekyun a második csöngés után felvette.

- Szia kicsim, mi újság?

Olyan jól esett újra hallani a hangját, azonnal jobban éreztem magam tőle.

- Szia. Nagyjából mikor érsz haza? - kérdeztem. Reménykedtem benne, hogy minél előbb.

- Ami azt illeti, már itthon vagyok.

- Mi? Tényleg? Hogyhogy? - dobódtam fel azonnal.

- Hát, hosszú történet. Viszont idáig hallom a zenét. Ne ugorjak be?

- Nem - vágtam rá gyorsan. - Nem mehetnék el inkább hozzátok?

- De, persze. Miért? - kérdezte gyanakodva.

- Beszélni szeretnék veled - közöltem, mire egy kis csend támadt a vonal másik végén.

- Miről?

- Hát... Nem is tudom... Szerinted minden rendben van köztük? - tettem fel bizonytalanul a kérdést.

Szám szélét rágcsálva vártam a válaszra, ami kicsit késve érkezett meg.

- Nem tudom. Mondd meg te.

- Én sem tudom - feleltem kétségbeesetten. - De nem akarom...

- Mit nem akarsz?

Legszívesebben azt válaszoltam volna: "hogy vége legyen". De ehelyett inkább csak annyit mondtam, hogy majd élőben megbeszéljük. Nem sokkal ezután letettük.

A többiekhez siettem, hogy elbúcsúzzak tőlük, de annyira részegek voltak, hogy semmit nem fogtak fel, úgyhogy inkább hagytam.

Éppen az előszobában húztam fel a dzsekimet, amikor hirtelen megjelent mellettem Jongin.

- Hová mész? - érdeklődött. A pólóját azóta visszahúzta, és most zsebre dugott kezekkel állt előttem.

- Baekhyunoz - válaszoltam.

- Én... - kereste nehezen a szavakat. - Ne haragudj az előzőek miatt. Azt hiszem, kissé sokat ittam.

- Igen, az meglehet - biccentettem.

- Elmondod Baekhyunnak?

Megráztam a fejem. - Nem akarom, hogy megtudja. Igazából nem is történt semmi komoly... - próbáltam menteni a helyzetet. - De nem árulsz be, ugye?

- Nem. Te amúgy is végig tiltakoztál, szóval aligha követtél el bűnt. - Tudtam, hogy csak azért mondja, hogy jobban érezzem magam, mert azért ez nem volt teljesen igaz.

- Én most megyek. Baekhyun vár rám - mondtam.

- Oké. Majd hétfőn találkozunk. Szia - biccentett a fejével.

- Szia - köszöntem el én is, majd kiléptem az utcára. Amikor becsuktam az ajtót, még láttam, hogy Jongin háttal áll nekem, és a telefonját a füléhez emeli.

Elindultam a kivilágított utcákon Baekhyun otthona felé. Nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt. De ilyen nem fog többé előfordulni. Be fogom bizonyítani, hogy Jonginnak nem volt igaza.

Amint odaérek Baekhez, az első az lesz, hogy megcsókolom, és szorosan megölelem. Aztán elmondom neki, hogy mennyire nagyon szeretem.

If we ever meet again

- Biztos, hogy jó helyen járunk? – kérdeztem bizonytalanul.

- Igen, biztos. Jártam én már itt – magyarázta, miközben felnézett a nagy házra.

- Hát jó, akkor menjünk.

Hana benyitott a kiskapun, majd magabiztosan tipegett végig magassarkújában a bejárathoz vezető ösvényen, én pedig csendben követtem. Nem sok kedvem fűlött ehhez a házibulihoz, de Hana már érkezésem előtt megígérte a többieknek, hogy eljön, így nem volt más választásom. Végig azt bizonygatta, milyen jó lesz. Persze hogy jó lesz – neki, de nekem kevésbé. Ugyan mit kezdjek én egy halom ismeretlen között.

Csengetés nélkül benyitott az ajtón, majd elkiáltotta magát, hogy „Megjöttünk!”. Ő eléggé társasági lény, ellentétben velem, és ez azonnal látszott is. Odament emberekhez, köszönt, és beszélgetésbe elegyedett velük, miközben én csendben követtem mindenhová, és szerényen álltam mögötte. Már az első percekben láttam, hogy ez nem az én világom. De bizonygattam magamat, hogy majd csak túlélem valahogy.

Ha jól értesültem, a házigazda egy Kwangmin nevezetű egyén volt, de hogy ő pontosan kicsoda, azt már elfelejtettem. Mindenesetre abból a körülbelül húsz főből, akik ma este itt megjelentek, mindenkit jól ismert, és be is mutatott nekik, de egy perc elteltével már egy névre sem emlékeztem. De szerencsére sosem lettem egyedül hagyva, Hana végig ott volt velem, és magyarázta, hogy ki kicsoda, ki kinek a barátja/barátnője, és hogy ő maga kivel járt már. Ebből kettő volt a bulin, az egyiket ráadásul kerülte.

Egészen jól elvoltam így addig, amíg Hana el nem döntötte, hogy ő is beáll táncolni. Én ebből nem kértem, ezért nem követtem a nappaliba, hanem inkább a konyhaasztalhoz ültem, és onnan figyeltem. Ez nem volt nehéz, ugyanis a két helyiség egybe nyílt. Viszont most már kezdtem unatkozni, de nem sokat tehettem ellene. A karórámra néztem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy csak egy fél órája tartózkodtunk itt. Felkönyököltem az asztalra, nekitámasztottam a tenyeremnek a fejem, és csak néztem ki a fejemből. Miután ezt is meguntam, felálltam, és odamentem a pulthoz, amin mindenféle ital sorakozott. Szerettem volna inni valamit, de nem tudtam, melyikben nincs alkohol. Vagy egyáltalán van-e olyan, amelyikben nincs. Sorra nézegettem az üvegeket, de a Jack Daniel’s-en kívül egyiket sem ismertem. Fogtam egy poharat, és végül egy szimpatikusnak tűnőből töltöttem magamnak. Megkóstoltam, de azonnal csípni kezdte a torkomat, úgyhogy inkább otthagytam. Páran mászkáltak csak körülöttem, de azért az egyik lányt megszólítottam, hogy merre találok vizet.

- A hűtőben – biccentett a konyha sarkába. Megköszöntem, és azonnal oda is mentem. Szerencsére hamar megtaláltam, így amikor visszasétáltam a pulthoz, azzal töltöttem tele a poharam. Nekidőltem a falapnak, és a többiek felé néztem. Úgy tűnt, elkezdtek karaokézni, ugyanis valami egészen hamis dallamok ütötték meg a fülem.

Teljesen el voltam merülve a gondolataimban, amikor egyszer csak egy srác állt meg előttem. Először azt hittem, hogy ő is csak inni szeretne valamit, de egyenesen engem nézett. Kérdőn pillantottam szemeibe.

- Hát te ki vagy? – kérdezte.

- Ara – válaszoltam a lehető legrövidebben.

- Kicsit bővebben…?

- Hana unokatestvére.

- Á, értem – bólogatott. Gondolom őt már ismerte, így engem sem volt már nehéz behatárolni. – Én Jeongmin vagyok. – Erre nem nagyon tudtam mit válaszolni, ezért folytatta. – Na és mit csinál egy magadfajta lány egy ilyen helyen?

- Ezt hogy érted? – kérdeztem vissza.

- Hát… Nem tűnsz valami bulizós csajnak – mondta. Próbálta úgy mondani, hogy ne bántson meg, de ez tényleg látszódott rajtam, tekintve, hogy farmerban, pulcsiban, leengedett hajjal és smink nélkül álltam előtte. Hiába próbált meg Hana rávenni, hogy húzzam fel az egyik szoknyáját, vagy legalább hadd húzza ki a szemem, nem hagytam magam.

- Hát nem.

Fölvonta a fél szemöldökét. Valószínűleg zavarta, hogy ilyen szűkszavúan válaszolok. Pedig nem voltam goromba, sőt, próbáltam kedvesen mosolyogni, csak nem éppen az én területem a bájcsevegés.

- És akkor miért vagy itt? – Úgy tűnik eléggé érdekeltem ahhoz, hogy tovább kérdezősködjön.

- Azért, mert jöttem meglátogatni, és elhozott ide – magyaráztam.

- Szóval nem idevalósi vagy? – következtetett.

- Nem, én délen lakom egy kisvárosban. De nem is bírnám ki, ha itt kéne laknom. Nem szeretem ezt a nagyvárosi nyüzsgést – közöltem.

- Én meg egy kisebb városban nem bírnám ki – mosolygott. - Halálra unnám magam.

- Ezért van az, hogy mindig én jövök fel hozzá, és nem fordítva.

Egy ideig csendben figyelt, majd ő is nekidőlt a pultnak.

- Szóval Hana unokatesója vagy. Erre soha az életben nem jöttem volna rá – rázta a fejét még mindig az arcomat vizslatva. Ezen a kijelentésén egyáltalán nem csodálkoztam.

- Hát igen, kicsit sem nem hasonlítunk egymásra. De mégis olyan, mintha legjobb barátnők lennénk. Csak sajnos nagy a távolság, és eléggé ritkán találkozunk – meséltem neki.

- És akkor te most gondoltál egyet, és fölutaztál?

- Aha – vontam vállat.

- Nem semmi – mondta, bár valószínűleg csak azért, hogy kitöltse a csöndet. – Mit iszol? – váltott témát, és a kezemben szorongatott pohárra kapta a tekintetét.

- Vizet – válaszoltam, mire hangosan felnevetett.

- Te tényleg nem ide való vagy. – Megvontam a vállam.

- Nem is szabad akaratomból vagyok itt – vágtam vissza.

- De azért jól érzed itt magad?

- Igen.

Összevont szemöldökökkel nézett rám. Valószínűleg azon gondolkodott, hogy komolyan gondolom-e, vagy csak az illem kedvéért válaszoltam ezt. Őszintén szólva, most, hogy már volt kivel társalognom, tényleg nem éreztem rosszul magam.

Már nyitotta a száját, hogy újabb kérdést tegyen fel, de hirtelen hátrakapta a fejét, mert valaki nevén szólította.

- Majd még beszélünk – mosolygott rám kedvesen, aztán megfordult, és elment. Távolodó alakját figyelve jutott csak eszembe, hogy semmit nem tudok róla, a nevét kivéve. De még eléggé korán volt, ezért bíztam benne, hogy fogunk még találkozni.

Csak pár percig ücsörögtem megint egyedül, utána Hana keresett meg, és izgatottan közölte velem, hogy felelsz vagy merszezünk. A nappaliba húzott maga után, de én nem ültem be a körbe, mert nem akartam játszani, hanem inkább a körön kívül, pontosabban Hana mögött ültem le törökülésben, hátamat pedig nekidöntöttem a mögöttem lévő szekrénynek. Nem én voltam az egyedüli, aki csak távolról figyelte az eseményeket, így nem is volt annyira kínos. És körülbelül velem szemben foglalt helyet az a fiú is, akivel az előbb beszélgettem. Ahogy figyeltem, eléggé központi személynek tűnt.

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy bámulom. És így, jobban megnézve rájöttem, hogy nagyon helyes. Igaz, sok jóképű fiú volt itt a bulin, de ő mintha mégiscsak más lett volna, mint a többi. Vagy csak én beszéltem be magamnak, mert ő volt az egyetlen, aki leállt velem beszélgetni. Egyszer találkozott csak a pillantásunk, akkor viszont azonnal elkaptam a tekintetem.

A játékot még én is élveztem, de utólag örültem, hogy nem szálltam be, ugyanis eléggé perverz alakokkal voltam körülvéve. És ebbe az unokatestvérem is beletartozott. Ő is rendesen vállalta a feladatokat, egyáltalán nem szégyenlősködött.

Amikor már azt hittem, semmi váratlan nem érhet, mégis megtörtént. Ugyanis én is be lettem vonva a játékba. Pontosabban minden egyes lány, aki a szobában tartózkodott. A feladatot pedig nem más kapta, mint Jeongmin, és csupán annyi volt a dolga, hogy az összes lánynak egy szájra puszit adjon. Végig kapkodtam a fejem, amikor megbeszélték, mi a dolga, ő pedig úgy tett, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb feladata.

A lányok mind fölálltak, én azonban még a földön ültem, nem voltam biztos benne, hogy engem is be akarnak-e venni, de amikor Hana felhúzott a földről, ez a problémám megoldódott. Egymás mellé álltunk, egy szép hosszú sort alkotva. Én eléggé a vége felé voltam, balra tőlem már csak ketten álltak.

Jeongmin elkezdte az elsőnél. Mindegyik lánynál mindössze egy-két másodpercet időzött, tényleg csak egy gyors puszit adott a szájukra. Ahogy kezdett egyre közelebb érni, én már egyáltalán nem voltam nyugodt, az ujjaimat morzsolgattam és attól féltem, hogy a többiek észreveszik, mennyire izgatott vagyok. Az igazat megvallva, még sosem csókolóztam senkivel, így megduplázódott az izgalmam. Ráadásul pont Ővele…

Egyre közelebb ért, amit a gyomrom egy olyan furcsa remegéssel reagált le, amilyet még nem is éreztem. Pár pillanat múlva pedig már előttem állt. Egy másodperc ereéig a szemembe nézett, és közelebb hajolt. Fogalmam sem volt, hogyan kéne normálisan reagálnom, így én is kicsit közelebb hajoltam, és a szememet is lehunytam, ahogyan az a csókoknál való. Aztán végre összeértek ajkaink. Úgy éreztem, sokkal több ideig tartja ott a száját, mint a többieknél, és ez be is bizonyosodott, amikor megéreztem, hogy rendesen elkezdett csókolni. Mozdulni nem tudtam döbbenetemben, főleg hogy karjai derekam köré fonódtak, ezáltal közelebb húzva magához.

Hangos füttyögés és nevetés csapta meg a fülemet, és abban a pillanatban el is vált tőlem.

- Nálad ez a szájra puszi? – kérdezte röhögve az egyik srác, mire Jeongmin félig hátrafordult.

- A különleges vendégekkel egyedien kell bánni – magyarázta ki magát arra célozva, hogy nem tartozom a csapatba. Próbált lazának tűnni, de közelebbről megfigyelve úgy tűnt, zavarban van. Nekem is eléggé égett a fejem, szinte mindenki engem figyelt, hogy miért részesültem ilyen különleges fogadatásban.

- Persze, ez nem ér – nyavalygott a mellettem lévő lány. Természetesen utána ő is megkapta a puszit a szájára, de ez megint nem tartott tovább egy másodpercnél.

Amikor visszaültek a körbe, próbáltam rendesen viselkedni és nem kimutatni, mennyire kellemetlen helyzetben vagyok. Ezzel együtt azt sem szerettem volna, ha látják, mennyire fel vagyok dobva a csóktól. Továbbra sem szálltam be a játékba, még mindig csak nézőként működtem. Bár most már az sem nagyon ment, ugyanis végig a gondolataimmal voltam elfoglalva. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, mert nem értettem, mi volt ez az előbbi jelenet.

A felelsz vagy mersz úgy fejeződött be, hogy egy másik lány, aki ugyancsak néző volt, elaludt, és eldöntötték, hogy tejszínhabot, vagy valami hasonló dolgot kéne kenni az arcára. Mindenestre a nép oszlásnak indult, és mindenki mással kezdett el foglalkozni. Én továbbra is maradtam az eredeti helyemen, mert ott jól éreztem magam.

Pár perc múlva helyet foglalt mellettem Jeongmin.

- Nem zavarok, ugye? – kérdezte egy észvesztően helyes mosoly kíséretében.

- Ugyan miben zavarnál? – kérdeztem, és közben nekem is felfelé görbült a szám sarka.

- Az unatkozásban.

- Nyugodtan zavarhatsz – biztosítottam. Sikerült megint zavarba hoznia, pedig nem csinált mást, csak ott ült mellettem, és kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy a hangzavarban is megértsük egymást.

- Akkor jó. Azt szerettem volna, hogy ezt az előbbit… Szóval ezt sajnálom – mondta komolyan, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Miért? – kérdeztem vissza.

- Hát mert… Nem tudom. Gondolom nem nagyon örültél neki.

- De. Rendben volt. Élveztem is. Mármint úgy értem, nem zavart – hadováltam össze-vissza. Nem voltam képes egy normális mondatot kinyögni.

- Hát jó – mosolygott. – Csak utána úgy tűnt, mintha nem lettél volna oda érte.

- Miért, a te csókjaidért oda kell lenni? – kérdeztem kissé gorombán. Kezdett beigazolódni korábbi sejtésem, hogy egy eléggé nagyképű fiúról van szó.

- Nem, nem úgy értem – kezdett el azonnal mentegetőzni. – Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy olyan volt, mintha rosszul esett volna.

- Pedig nem – feleltem, és reméltem, hogy végre témát váltunk.

- Zavarban vagy? – húzódott mosolyra a szája. Valószínűleg az átlagnál pirosabb volt az arcszínem.

- Nem, csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen nőcsábászok, mint te vesznek körül. Vagyis ahhoz hozzá vagyok szokva, csak ahhoz nem, hogy érdekeljem is őket.

- Nőcsábász? Én? – elnevette magát. – Tetszik, hogy ezt gondolod, de egyáltalán nem vagyok az. Eddig csak egy barátnőm volt, és vele sem tartott túl sokáig a dolog.

- Ja, igen, bocs. Te az egy éjszakás kalandok mestere vagy, ugye? – kérdeztem poénkodva.

- Hát persze – mosolygott, de láttam, hogy ő is csak hülyéskedik. – Te sem kellenél másra, ne hogy azt hidd.

- Pedig általában taszítom az ilyen fazonokat.

- Gondolom nem vagy egy nagymenő a suliban.

- Viccelsz? Én vagyok az osztály strébere.

- Tényleg úgy nézel ki – jegyezte meg. – Már csak egy szemüveg kéne, és tökéletes lennél.

- Kösz – biccentettem kissé megbántottan, és lepillantottam a körmömmel babráló ujjaimra. Igazából már megszoktam, hogy piszkálnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik rosszul.

- Jó, ne haragudj – mondta. Kis csend után, mikor látta, hogy nem igazán hatott meg, még hozzátette: - Ezt ne vedd bántásként. Az, hogy jó tanuló vagy, előny, és nem hátrány. Ráadásul jó fej vagy, úgyhogy biztos nem vagy az a béna, fogszabályzós, okoskodós típus.

Ezzel a válasszal már meg voltam elégedve.

- Jóváteszem, rendben?

- Mit? – kérdeztem.

- Mindent, amivel megbántottalak.

- Nem nagyon volt ilyen, de oké – egyeztem bele. - Mivel?

- Megmutatnám a várost, ha már nem sokszor jársz erre. Vagy ez nem hangzik túl érdekesen? – kérdezte arcomat látva.

- Ha nem tartasz történelmi kiselőadásokat, akkor benne vagyok – feleltem.

- Biztosítalak, hogy nem fogok – vigyorgott, aztán fölpattant a helyéről, és a kezemet megfogva engem is felhúzott.

- Szólok Hananak, hogy elmegyünk, jó? – kérdeztem.

- Felőlem – vont vállat, úgyhogy gyorsan megkerestem (a volt pasijával beszélgetett, azzal, akivel jóban van). Egy mondatban közöltem vele, hogy mi újság, ő pedig sokat sejtően mosolyodott el a hír hallatán. Nem foglalkoztam vele, csak elköszöntem tőle, és siettem is az ajtó felé, ahol Jeongmin várt. Tudtam, hogy érdekes estének nézek elébe.

Amikor kiértünk, láttam, hogy már kezd sötétedni. Csendben követtem a fiút, aki nem az utca felé, hanem a garázshoz ment, és egy szürkés-kékes motor előtt állt meg.

- Említettem, hogy nem gyalog megyünk? – kérdezte.

- Nem – ráztam a fejem, és kikerekedett szemekkel néztem a járműre.

- Ültél már motoron? – Válaszként megráztam a fejem. Még sosem ültem rajta, de mindig is szerettem volna. Átnyújtott egy piros bukósisakot, amit azonnal a fejemre is húztam, bár a csattal nem boldogultam, mert nem láttam. Szokás szerint bénáztam. Közben ő is felvette a magáét, majd odahajolt hozzám, és segített összekapcsolni. Utána kitolta a kiskapun, és a járdán állapodott meg vele.

- Nem fogok semmit sem mondani. Nyugodtan nézelődj, és szólj, ha valahol meg szeretnél állni, jó? – Bólintottam egy aprót. – Na pattanj fel – utasított, miközben megpaskolta a hátsó ülést. Most örültem neki a legjobban, hogy Hana nem tudott rávenni a szoknyára, és farmerban maradtam.

Átvetettem a lábamat az ülésen, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Miután elmagyarázta, hogy hol támaszthatom a lábam, fölpattant elém. Hátranyúlt a kezeimért, és a dereka köré kulcsolta őket, majd elindította a motort, ami olyan hangos volt, hogy ijedtemben össze is rezzentem. Aztán indított.

Először szép lassan hajtott végig az utcán, de mikor már kiértünk a főútra, olyan gyors tempóra váltott, hogy könnyezni kezdett a szemem. A menetszél még az arcomba is fújt pár hajtincset, de a világért sem engedtem volna el Jeongmin derekát. Nem csak azért, mert olyan jó érzés volt, hanem azért is, mert különben nem tudtam volna rendesen kapaszkodni.

Ahogy a mellettem elsuhanó tájat figyeltem, arra gondoltam, hogy ez a motorozás egy nagy élmény, és igazán kár lett volna kihagyni. Útközben egyszer még fél kézzel meg is ragadta a csuklómat, hogy kicsit közelebb húzzon, és mondott is valamit, de azt nem értettem. Valószínűleg azt, hogy nyugodtan fogjam erősebben.

Az egészet nagyon élveztem. Hol kisebb, hol nagyobb utcákba hajtott, még néhány ismerős épületet is megpillantottam. Annyira azért nem volt idegen számomra a főváros.

Fogalmam sincs, mennyi ideig furikáztunk, talán fél vagy háromnegyed óra lehetett, de minden egyes pillanatát élveztem. Aztán egyszer csak újra ismerős utcában találtam magam, amiből rájöttem, hogy megérkeztünk.

Ugyanott, ahol felszálltam, ott is szálltam le. Levettem a sisakomat, és miközben Jeongmin előttem tolta be a motort, gyorsan megigazítottam a lelapított hajam. Visszatolta az előző helyére a járművet, és a bukókat is a helyükre rakta. Ő is beletúrt a hajába, ezt a mozdulatot pedig a gyomromban repkedő pillangók díjazták.

- Na, tetszett? – kérdezte, és majdnem izgatottabb volt, mint én.

- Igen, nagyon – feleltem lelkesen.

- Akkor is, ha azt mondom, nincs is jogsim?

Kérdőn néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy igazat mond, vagy csak szívat.

- Tényleg nincs – nevetett arcomat látva. – Még a motor sem az enyém – bökött a járműre. Csak pislogni tudtam, mert most már láttam, hogy igazat beszél.

- Miért, kié?

- Kwangminé.

- Ezt nem hiszem el! – nevettem el magam. De nem igazán haragudtam rá. Sőt, így visszagondolva még izgalmasabbá tette az egészet.

- Szóval – váltott témát, miközben lepillantott a kezére, ami a kulccsal játszott. Látszott, hogy megváltozott a hangulata. – Meddig is maradsz?

- Holnap délben megyek vissza – válaszoltam, mire sóhajtott egy nagyot, és felpillantott az arcomba.

- Kár – mondta szomorúan.

- Én is szívesen maradnék még – vallottam be. Főleg most, hogy megismertem őt. Éreztem, hogy alakulóban van valami, amiben ezelőtt még sosem volt részem.

- Mennyire laksz messze? – kérdezte.

- Eléggé – mondtam.

Elgondolkodva nézett megint a kulcsokkal babráló kezére.

- De ma este a tiéd vagyok, ha gondolod – csúszott ki a számon, és azonnal meg is bántam. – Úgy értem… - kezdtem volna magyarázkodni, de Jeongmin rám kapta a tekintetét, és elmosolyodott.

- Biztos? – kérdezte.

- Igen – mondtam, bár eléggé bizonytalanul csengett a hangom.

- Akkor gyere ide – mondta, és kinyújtotta felém a karját. Nem értettem, mit szeretne, de azért elindultam felé. Amikor már elég közel volt, megragadta a kezem, és magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, aztán tekintete lesiklott az ajkaimra, és beleharapott sajátjába. Megint a szemembe nézett, majd felvezette kezét az arcomhoz, és megszólalt:

- Akkor ezt gondolom nem bánod. – Válaszként megráztam a fejem. Hogy is bántam volna? Ez volt minden vágyam.

Csigalassúsággal csökkentette a közöttünk lévő távolságot, és amikor rendkívül puha ajkai az enyémhez értek, lehunytam a szemem, hogy átadhassam magam az érzésnek. Ahogyan kezdte elmélyíteni a csókot, kezeim ösztönösen siklottak fel a nyakához. Teljesen más csók volt, mint ami a házban csattant el. Mintha sokkal több érzelmet vitt volna bele, ráadásul most senki az égvilágon nem zavarhatott meg bennünket. Sikerült teljesen elvarázsolnia. Amikor elhúzódott, csillogó szemeibe néztem.

- Valami nagyon vonz benned – vallotta be. Halkan, sejtelmesen beszélt, miközben arcainkat alig pár centi választotta el.

- Akkor nem csak én érzek így - mondtam.

Kedvesen elmosolyodott, és újra megcsókolt, igaz, ezúttal sokkal rövidebben.

- Csak az a baj, hogy valószínűleg soha többé nem találkozunk – jegyezte meg.

Most már megbizonyosodtam róla, hogy tényleg tetszem neki, és ha én is itt laknék… Ki tudja, talán életem első komolyabb kapcsolatába csöppenhettem volna bele.

- Ugyan már, a világ túl kicsi ahhoz – mondtam, és nem csak őt, hanem saját magamat is bíztattam.

- Mik a terveid ma estére? – kérdezte.

- Még semmi. De gondolom mindjárt előrukkolsz egy ötlettel.

- Pontosan – mosolyodott el. – Csak az a kérdés, hogy meddig maradtok.

- Hát, elvileg korán kell lefeküdnünk, de Hana erre csak annyit mondott az anyja háta mögött, hogy a hajnali öt az elég korán van. Úgyhogy nem tudom.

- Na jó, inkább beszéljünk vele – mondta, miközben megfogta a kezem, és elkezdett húzni a ház irányába. – Ma este kihasználom, hogy az enyém vagy – közölte.

- Helyes – bólogattam. – És hogy utána mi lesz velünk, azt a sorsra bízzuk.