- Aha - mondtam boldogan a telefonba. Annyira föl voltam dobva, egész nap csak vigyorogtam.
- Szuper - morogta Kai.
- Hehe, most már muszáj leszállnod rólam.
- Nem az a bajom.
- Akkor? - néztem értetlenül. Baekhyun a legjobb barátja, csak örül nekünk egy kicsit is.
- Az a bajom - sóhajtotta - hogy én... hogy is mondjam... szeretlek.
Lefagyva néztem magam elé. Ez most komoly? Kai szerelmet vallott nekem? Mi van!?
Vagy egy egész percen keresztül néma csöndben álltam, mire rájöttem, hogy a válaszomra vár. De erre mit válaszoljak!?
- Öhm... - kezdtem bele valahogy. - Én akkor most megyek és feldolgozom az információt. Holnap találkozunk. Szia! - hadartam, majd gyorsan leraktam a telefont.
Lehunyt szemekkel szorítottam mellkasomhoz a készüléket, és azon gondolkoztam, hogy vajon komolyan gondolja-e, amit mondott, és azon, hogy én mit érzek éppen. Mert fogalmam sem volt. A legjobb lesz, ha Baekhyunnal beszélek. Vagy ne beszéljek vele? Tudja egyáltalán? Elvégre legjobb barátok.
Köszönöm Kai, sikerült teljesen összezavarnod.
Egész délután nem tudtam másra gondolni. A koncentrálás sem ment, pedig elég sok tanulnivalóm lett volna. Végig azon gondolkoztam, hogy vajon komolyan gondolta-e, és ha igen, akkor... egész végig szeretett? Ezért nem hagyott békén? Te jó ég!
Estefelé találkozóm volt Baekhyunnal, de eldöntöttem, hogy nem beszélek vele róla. Lehet, hogy nem is tudja, akkor tőlem tudná meg... Számításba kellett vennem, hogy nem is mondott igazat, úgyhogy kerültem a témát.
Tudtam, hogy Kai másnap suli után beszélni akar velem, és így is volt. Kaptam tőle egy sms-t, hogy kettőkor vár az öltözőben, és bár nem tetszett a helyszín, belementem, mert meg akartam beszélni vele ezt.
Miután odamentem, leültem az egy szem padra, vártam rá, és egy perc késéssel, de megérkezett.
- Szia - nézett rám egy kedves mosollyal.
- Szia - néztem szemeibe. - Ne! - tettem fel a kezeimet, amikor láttam, hogy közeledik felém. - Két méteres távolság, kérlek!
- Mi? - röhögte el magát.
- Kai, ismerlek, tudom, hogy le szeretnél támadni, de normálisan szeretnék beszélni veled.
- Oké - nézett rám furán, majd leült a földre törökülésben. - Szóval... Emlékszel, mit mondtam?
- Igen. - Nehéz lenne nem emlékezni rá.
- El is gondolkoztál rajta? - nézett fürkészően.
- Igen.
- És? Mire jutottál?
- Arra, hogy nem hiszek neked.
- Ne már - nézett rám teljesen kétségbeesetten. - Miért?
- Miért? - kérdeztem vissza. - Mert... Kai, ezer éve ismerlek.
- Nem elég jól.
- De, elég jól! Mégis hogyan képzelted el ezt az egészet? Baekhyunnal vagyok együtt!
- Nem tudom, de pont az, hogy ti ketten összejöttetek ébresztett rá arra, hogy mit is érzek irántad.
- Semmit.
- Könyörgöm, hadd bizonyítsam be, hogy nem hazudok! - nézett rám kétségbeesetten.
- Nem tudod bebizonyítani - ráztam a fejem, és elhatároztam, hogy kirohanok a helyiségből, de Kai fölpattant, és megragadott a karomnál. Tenyeremet a szívéhez helyezte, és olyan szemekkel nézett rám, hogy mozdulni nem mertem.
- Mindig amikor meglátlak, ilyen hevesen ver a szívem. Érzed? - Olyan lágyan, olyan szeretetteljesen mondta ezt, ahogyan még sosem hallottam őt beszélni.
- Nem - feleltem őszintén. Tényleg nem éreztem semmit!
Ő csak sóhajtott egyet, majd fölemelte a pólóját, és úgy tette oda a kezem. Most már éreztem a szívdobogását. Hogy tényleg gyorsabban dobogott-e, azt nem tudom... A figyelmemet teljesen más kötötte le. Például a hasa... Mióta van ilyen jól kidolgozott felsőteste? És ilyen puha, meleg bőre?
- Látom, hogy vonzódsz hozzám. Nem is tagadhatod.
- Eressz el - parancsoltam, és elhúztam a kezem.
- Mindig zavarban vagy - folytatta. - És nem tudsz ellenállni nekem. Te is jól tudod, mert mondtad, hogy két méter távolság.
- Amit nem tartottál be!
- Te jöttél hozzám, és maradtam, ahol voltam.
- Na jó, hagyjuk ezt - mondtam.
- Adj egy esélyt - kérlelt.
- Nem.
- Miért?
- Talán mert barátom van!?
- Figyelj - lépett közelebb hozzám. - A hétvégén nem lesz itthon. Akkor bebizonyítom neked, hogy nem hazudok.
- Nee - ráztam a fejem.
- Ennyire nem bízol bennem?
- Ennyire - bólogattam.
- Nem támadnálak le, esküszöm!
- Aha, persze - morogtam.
- Naaa - nézett rám aranyosan. - Kérlek.
- Amúgy Baekhyun tudja?
- Nem. - Hű, még jó, hogy nem beszéltem vele. - Naaa, kérlek.
Lehunytam a szemem, és gondolkodni kezdtem. Egy esélyt lehet, hogy megérdemelne... És ha betart mindent, amit mondott...
Kinyitottam a szemem, és sóhajtottam egyet, mire ő elmosolyodott, mert tudta, hogy föladtam.
- Akkor a hétvégén - vigyorgott, majd kisietett a helyiségből, egyedül hagyva a gondolataimmal.
Köszönöm Kai, sikerült teljesen összezavarnod.
Egész délután nem tudtam másra gondolni. A koncentrálás sem ment, pedig elég sok tanulnivalóm lett volna. Végig azon gondolkoztam, hogy vajon komolyan gondolta-e, és ha igen, akkor... egész végig szeretett? Ezért nem hagyott békén? Te jó ég!
Estefelé találkozóm volt Baekhyunnal, de eldöntöttem, hogy nem beszélek vele róla. Lehet, hogy nem is tudja, akkor tőlem tudná meg... Számításba kellett vennem, hogy nem is mondott igazat, úgyhogy kerültem a témát.
Tudtam, hogy Kai másnap suli után beszélni akar velem, és így is volt. Kaptam tőle egy sms-t, hogy kettőkor vár az öltözőben, és bár nem tetszett a helyszín, belementem, mert meg akartam beszélni vele ezt.
Miután odamentem, leültem az egy szem padra, vártam rá, és egy perc késéssel, de megérkezett.
- Szia - nézett rám egy kedves mosollyal.
- Szia - néztem szemeibe. - Ne! - tettem fel a kezeimet, amikor láttam, hogy közeledik felém. - Két méteres távolság, kérlek!
- Mi? - röhögte el magát.
- Kai, ismerlek, tudom, hogy le szeretnél támadni, de normálisan szeretnék beszélni veled.
- Oké - nézett rám furán, majd leült a földre törökülésben. - Szóval... Emlékszel, mit mondtam?
- Igen. - Nehéz lenne nem emlékezni rá.
- El is gondolkoztál rajta? - nézett fürkészően.
- Igen.
- És? Mire jutottál?
- Arra, hogy nem hiszek neked.
- Ne már - nézett rám teljesen kétségbeesetten. - Miért?
- Miért? - kérdeztem vissza. - Mert... Kai, ezer éve ismerlek.
- Nem elég jól.
- De, elég jól! Mégis hogyan képzelted el ezt az egészet? Baekhyunnal vagyok együtt!
- Nem tudom, de pont az, hogy ti ketten összejöttetek ébresztett rá arra, hogy mit is érzek irántad.
- Semmit.
- Könyörgöm, hadd bizonyítsam be, hogy nem hazudok! - nézett rám kétségbeesetten.
- Nem tudod bebizonyítani - ráztam a fejem, és elhatároztam, hogy kirohanok a helyiségből, de Kai fölpattant, és megragadott a karomnál. Tenyeremet a szívéhez helyezte, és olyan szemekkel nézett rám, hogy mozdulni nem mertem.
- Mindig amikor meglátlak, ilyen hevesen ver a szívem. Érzed? - Olyan lágyan, olyan szeretetteljesen mondta ezt, ahogyan még sosem hallottam őt beszélni.
- Nem - feleltem őszintén. Tényleg nem éreztem semmit!
Ő csak sóhajtott egyet, majd fölemelte a pólóját, és úgy tette oda a kezem. Most már éreztem a szívdobogását. Hogy tényleg gyorsabban dobogott-e, azt nem tudom... A figyelmemet teljesen más kötötte le. Például a hasa... Mióta van ilyen jól kidolgozott felsőteste? És ilyen puha, meleg bőre?
- Látom, hogy vonzódsz hozzám. Nem is tagadhatod.
- Eressz el - parancsoltam, és elhúztam a kezem.
- Mindig zavarban vagy - folytatta. - És nem tudsz ellenállni nekem. Te is jól tudod, mert mondtad, hogy két méter távolság.
- Amit nem tartottál be!
- Te jöttél hozzám, és maradtam, ahol voltam.
- Na jó, hagyjuk ezt - mondtam.
- Adj egy esélyt - kérlelt.
- Nem.
- Miért?
- Talán mert barátom van!?
- Figyelj - lépett közelebb hozzám. - A hétvégén nem lesz itthon. Akkor bebizonyítom neked, hogy nem hazudok.
- Nee - ráztam a fejem.
- Ennyire nem bízol bennem?
- Ennyire - bólogattam.
- Nem támadnálak le, esküszöm!
- Aha, persze - morogtam.
- Naaa - nézett rám aranyosan. - Kérlek.
- Amúgy Baekhyun tudja?
- Nem. - Hű, még jó, hogy nem beszéltem vele. - Naaa, kérlek.
Lehunytam a szemem, és gondolkodni kezdtem. Egy esélyt lehet, hogy megérdemelne... És ha betart mindent, amit mondott...
Kinyitottam a szemem, és sóhajtottam egyet, mire ő elmosolyodott, mert tudta, hogy föladtam.
- Akkor a hétvégén - vigyorgott, majd kisietett a helyiségből, egyedül hagyva a gondolataimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése