A hűség-próba 3

Aznap éjjel alig aludtam. Végig az járt a fejemben, hogy Baekhyun nem bízott meg bennem, ezért titokban rám uszította a legjobb barátját, hogy próbára tegyen.

Egész végig egy dologra tudtam csak gondolni:

Byun Baekhyun, ezt még visszakapod.

Másnap reggel úgy tettem, mintha minden rendben lenne köztünk. Rámosolyogtam, csókokat adtam neki, és minél többet érintkeztem vele - csak úgy, mint máskor szoktam. Most viszont eléggé össze kellett szednem magam ahhoz, hogy ne vágjam arcon, és hogy ne mutassam ki, mennyire haragszom rá.

Arra gondoltam, hogy ha ő nem bízott meg bennem, akkor én megbízhatok őbenne?

A válasz egyértelmű volt: nem. Így hát úgy döntöttem, eljátszom vele ugyanazt, mint ő velem: ráuszítok valakit, hogy megbizonyosodjak róla, hűséges-e.

Egy hónap múlva került rendezésre egy olyan buli, amire én nem, Baekhyun és Jongin viszont meg voltak hívva. Még csak nem is volt nehéz kideríteni: maga Baekhyun mesélt róla. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy beszéljek a házigazdával, és keressek egy lányt, aki elvállalja Baekhyun elcsábítását. Barátnőim segítségével ez nagyon egyszerűen ment, meg is találtuk a tökéletes személyt erre a feladatra: egy Jinah nevezetű lány vállalta el ezt a szerepet. Látásból ismertem: gyönyörű lány volt, látszólag kedves és okos.

Úgy döntöttem, ott akarok lenni én is a bulin, ezért muszáj volt álcáznom magam: beszereztem egy parókát és stílust váltottam. Fekete mintás harisnyához egy csinos fekete, a vállnál csipkés, combközépig érő ruhát vettem fel, egy egyszerű magas sarkú cipővel. A hátam közepéig érő hajamat egy paróka alá rejtettem, amelynek a színe világosabb volt, mint az eredeti sötétbarna, szinte fekete hajszínem, ráadásul göndörebb és rövidebb is volt: csak a vállamig ért. A szokásosnál jóval több sminket kentem magamra, és egy fekete keretes szemüveg mögé rejtettem arcomat. A tükörbe nézve elégedett voltam a kinézetemmel: alig ismertem magamra.
Ettől függetlenül nagyon óvatos voltam a bulin, figyeltem a fiúkat, és kerültem is őket, nehogy véletlenül összefussunk. Hiába álcáztam magam, ha Baekhyunnal találkozna a pillantásom, valószínűleg felismerne. Így hát a terem másik végében tartózkodtam, pontosabban a konyhaasztalnál ülve figyeltem. A legtöbben nem ismertek - vagy nem ismertek fel - így szinte végig egyedül ültem és figyeltem a termet.
Már egy jó ideje üldögéltem így egymagamban, amikor hirtelen meghallottam a hátam mögül, hogy a nevemen szólítanak. Amikor megfordultam, Jonginnal találkozott a tekintetem.
- Tudtam, hogy te vagy az - vigyorgott rám jókedvűen, majd levágta magát mellém egy székre és fölkönyökölt az asztalra. - Vagyis nem tudtam, de nagyon ismerős voltál. Egy csomó ideig gondolkodtam, hogy honnan ismerhetlek, aztán láttam, hogy az ujjaddal a zene dallamát zongorázod, és az elárult - mosolygott. - Csak te szoktál ilyet csinálni. - Az ölembe ejtettem a kezemet, amint ezt meghallottam, és egyik kezemmel takartam a másikat. Jongin egy kis szünet után folytatta a szövegelést: - Amúgy mi ez a stílusváltás? Nem mintha nem állna jól, csak.... furcsa. Majd megszokom valahogy az új hajad, bár a régi se volt rossz. És amúgy mikor romlott el a szemed?
Jongin láthatólag jó kedvében volt, akkor szokott sokat beszélni. Általában nem zavart, de most idegesített, ezért sóhajtottam egy nagyot, és azt kívántam, bár hagyott volna egyedül.
- A szememmel semmi baj, csak most az egyszer kipróbáltam - magyaráztam.
- Nem rosszból mondom, de annyira nem áll jól...
Dühös pillantást vetettem feléje, mire védekezőleg felemelte kezeit.
- Jó, bocs. Amúgy Baekhyun nem is mondta, hogy te is itt leszel - váltott témát.
Kérdőn nézett rám, így nem tudtam kibújni a válasz alól, bármennyire is kerülni akartam ezt a témát. Nyilván nem magyarázhatom el neki, pontosan miért vagyok itt.
- Hát igen... Mert nem tud róla.
- Ezt hogy érted? - kérdezte felvont szemöldökökkel.
- Tudod.... Meg akarom lepni valamivel - mondtam, így nem is hazudtam akkorát. - Úgyhogy ha később összefutnál vele, kérlek ne említsd meg neki, hogy itt vagyok, vagy hogy beszéltél velem. Nem akarom, hogy megtudja. Elrontanád a meglepetést - tettem rá még egy lapáttal, csakhogy biztosra menjek.
- Bennem bízhatsz - válaszolta.
- Mint a múltkor, mi? - csúszott ki a számon.
- Milyen múltkor? - kérdezte értetlenül, de láttam arcán, hogy lassan leesett neki.
- Chanyeol buliján. Tudod, amikor megkértem, hogy ne mondd el Baekhyunnak, mi történt köztünk, de te mégis elárultad neki.
- Jó, de az más.... - mondta egy aprót legyintve.
- Miért is? - kérdeztem.
Már válaszra nyitotta a száját, aztán megint becsukta. Felvont szemöldökkel bámultam rá, de tisztában voltam vele, hogy nem fog mondani semmit. Azt hitte, nem tudtam mi történt aznap este, pedig tudtam.
- Mindegy, hagyjuk - szólalt végül.
Abban a pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, pontosabban szólva Baekhyun nevetése. Jongin válla felett elnéztem a tömeget pásztázva, és hamar ki is szúrtam barátomat,  amint egy lánnyal, méghozzá Jinahval beszélget. Bár a flörtölés talán jobb kifejezés lenne arra, amit csináltak, ugyanis eléggé közel álltak egymáshoz, és Baekhyun láthatólag nagyon próbálta humorával elnyerni a lány tetszését.
- Mit nézel? - fordult hátra Jongin is, de nem akartam, hogy lássa, amit én láttam, így gyorsan azt feleltem:
- Semmi különös, csak egy ismerős arc. Figyelj csak - pattantam fel hirtelen a helyemről, ugyanis Baekhyun és Jinah elindultak felfelé a lépcsőn, én pedig követni akartam őket. - Mennem kell, de ígérd meg, hogy nem szólsz semmit Baekhyunnak!
- Jó, jó, megígérem - nyugtatott. - Menj csak.
Így aztán egyedül hagytam Jongint az asztalnál, és az L alakú a lépcső felé vettem az irányt. A fordulópontban megálltam, nehogy észrevegyenek, és szerencsére innen is láttam az első emeleti folyosót. Erre fölfelé már kevesebben jártak, alig pár ember, így Baekhyun és Jinah is zavartalanul folytathatták, amit elkezdtek. Nem kellet sokáig keresnem őket, azonnal megpillantottam őket, ezért azonnal meg is torpantam, és visszahúzódtam, nehogy feltűnjek. De ha a folyosó elejére álltam volna, valószínűleg akkor sem vettek volna tudomást rólam, ugyanis nem zavartatták magukat, senkire sem figyeltek.
A Jinah a falnak dőlve állt, Baekhyun pedig közel hajolt hozzá, fél kezét a lány feje mellett támasztva. Már a látványtól is elfogott a féltékenység és megbántam, hogy egyáltalán megkértem valakit, hogy próbálja meg elcsábítani Baekhyunt. Ahogy egyre közelebb hajoltak egymáshoz, a csalódottságtól könnybe lábadt a szemem, így kettőjük alakja elmosódott előttem. Elfordultam, és megtöröltem kezeimmel a szemem, de amikor visszanéztem rájuk, már vadul csókolóztak.
Nem akartam hinni a szememnek. A számra tapasztottam a kezem, nehogy előtörjön belőlem a zokogás, de már szinte alig láttam tisztán a folyamatosan csordogáló könnyeimtől. Lerogytam az egyik lépcsőfokra, és megpróbáltam lenyugodni. Elvégre még nem történt semmi... Én is így kezdtem Jonginnal. Még meggondolhatja magát. Ha most abbahagyná és meggondolná magát....
Sejtettem, hogy nem így lesz, de azért reménykedtem. Visszanéztem a csókolózó párra, akik éppen elszakadtak egymástól levegő után kapkodva.
- Ne itt csináljuk - mondta a lány, majd megragadta Baekhyun kezét és maga után húzta. A folyosó vége felé tartottak, majd a sarkon befordultak jobbra.
Felpattantam, hogy követhessem őket a hatalmas házban. A sarkon befordulva már csak egy-egy szobát láttam jobbra és balra. Nem volt nehéz kitaláni, melyikben vannak, a hangok mindent elárultak. Balra fordultam, és az ajtóra tapasztottam a fülem.
Kuncogást hallottam bentről, és könnyed puffanásokat a földön, amik minden bizonnyal ruhadarabok voltak. Aztán pár perc elteltével már nyögések szűrődtek ki bentről, amiket nem voltak képes tovább hallgatni. Elhúzódtam az ajtótól, és pár pillanatig csak meredtem magam elé, és próbáltam felfogni, mi történik éppen. Aztán elkezdtem futni visszafelé, miközben a könnyeim már szinte az egész arcomat elárasztották.
Az emeleti mosdót céloztam meg, ami szerencsére üres volt. Miután bezártam magam mögött az ajtót, a mosdókagyló feletti nagy tükörbe néztem. Borzalmasan festettem, mivel a szemfestékem jó része már az arcomon volt. Dühömben és csalódottságomban a szemüvegemet a sarokba vágtam, a parókámat szintúgy. Kibontottam a hajam, ami így a vállamra omlott, majd a csaphoz hajolva megmostam az arcomat.
A hideg víz sem segített megnyugodni, így egy idő után lerogytam a fürdőkád mellé, hátammal a szélének dőltem, és arcomat kezeimbe temetve zokogtam. Nem bírtam abbahagyni a sírást, újra és újra előtört belőlem.
Nem sok idő telt el, amikor kopogást hallottam az ajtó felől. Mivel nem válaszoltam, próbáltak benyitni, de zárva volt.
- Van bent valaki? - A hang alapján azonnal felismertem Jongint. - Kérlek, engedj be, a lenti fürdő előtt vagy öten várakoznak.
Miközben megtöröltem arcomat a kezemmel, újra ütögetni kezdte az ajtót: - Van bent valaki?
- Igen - szóltam vissza. Tisztán hallatszódott a hangomon, hogy sírok, de Jongin így is azonnal felismerte.
- Sooah? - kérdezte. - Engedj be, kérlek.
Feltápászkodtam a földről, és az ajtóhoz sétálva kinyitottam azt. A zár kattanását hallva Jongin benyitott, és szemben találta magát velem. Arcára kiült a döbbenet.
- Mi történt? - kérdezte, és közelebb lépett hozzám.
- Semmi - hazudtam, és elfordítottam az arcomat, hogy ne lássa. Aztán amikor megragadta a csuklómat, és maga felé fordított, tudtam, hogy nem titkolhatom el előle, így megszólaltam:
- Baekhyun megcsalt egy másik lánnyal.
- Á, nem hiszem - rázta a fejét Jongin. - Ismerem Baekhyunt, nem csinálna ilyet. Nem lehet, hogy félreértelmezted?
- Nem. A folyosó végén vannak, a saroknál a baloldali szobában - szipogtam.
Jongin zavarodva nézett abba az irányba, mintha nem akarná elhinni.
- Biztos? - kérdezte újra.
Bólintottam. - Száz százalék. Menj és nézd meg te is.
Jongin egy pár pillanatig rám meredt, aztán megfordult és kilépett a fürdőszobából. Én is követtem, így egymás mellett haladtunk, de amint elértük a folyosó közepét, megtorpantunk, ugyanis hirtelen feltűnt előttünk egy csinos lány, aki éppen a szoknyáját igazítva felénk tartott. Jinah volt az. Amikor odaért hozzám, elvigyorodott, és azt mondta:
- Isteni barátod van. Nagyon élveztem. Viszont sajnálom, hogy megcsalt...
Nem éppen tűnt úgy, mint aki sajnálja, inkább úgy, mint aki jól szórakozott. Tovább indult, aztán egy pillanatra visszafordult.
- Ja, és meggondoltam magam. Nem kérek cserébe semmit. Amit az előbb kaptam, az fizetségnek éppen elég.
Azzal megfordult, hajába túrt, és magas sarkú cipőjében tovább tipegett.
Torkomon akadtak a szavak.
- Ez meg mi volt? Mit értett az alatt, hogy... - kérdezte döbbenten Jongin.
Egyszerre kaptunk fejünket Baekhyun felé, amint megjelent éppen ott, ahol pár perce Jinah. Haja kócosan állt össze-vissza, amit még talán más szituációban helyesnek is tartottam volna.
- Oh, sziasztok - nézett ránk meglepetten. - Sooah, mit keresel te itt? - pillantott rám.
- Csak gondoltam közlöm, hogy szakítok veled. Ha nem lenne egyértelmű - Szerencsére nem remegett a hangom, és álltam a pillantását.
- Mi? Miért? - kérdezte döbbenten.
- Na vajon miért!? - kiáltottam dühösen.
- Ja, ez? - mutatott a háta mögé, a szoba irányába. - Ez nem volt semmi... - legyintett, mintha valami teljesen jelentéktelen dologról beszélgetnénk.
- Á, persze hogy nem jelent semmit - mondtam cinikusan. - Végül is csak megcsaltál, de kit érdekel!?
- Most haragszol rám? - pislogott ártatlanul.
- Szerinted!?
Csak még jobban feldühített, hogy úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Nem bírtam elviselni tovább a látványát, ezért megfordultam azzal a céllal, hogy hazamegyek.
- Jongin, haza tudnál vinni? - kérdeztem a mellettem álló fiútól. - Kocsival jöttél, nem?
- De, ha gondolod, hazavihetlek...
- Köszö...
- Jaj, ne hisztizz már ennyire - szakított félbe Baekhyun miközben közelebb jött. - Teljesen fölösleges kiakadnod. Tudod jól, hogy szeretlek.
Dühösen fordultam feléje és egy gyűlölködő pillantást vetettem rá.
- Persze, tisztában vagyok vele, mennyire szeretsz! - mondtam, akaratlanul is feljebb emelve a hangom. - Egyáltalán nem bíztál bennem, és ahelyett, hogy velem beszéltél volna, inkább rám küldted a legjobb barátodat, hogy csábítson el! - Szemem sarkából láttam Jongin döbbent arcát, de nem foglalkoztam vele. - Tudod milyen szarul éreztem magam!? Nem, nyilván fogalmad sem volt róla, téged csak az érdekelt, hogy hűséges voltam hozzád! Persze te lehetsz hűtlen, ha én uszítok rád valakit, hogy próbáljon meg elcsábítani. Az teljesen rendben is van, nem!? Mert te szeretsz engem, és ez a lényeg. Fú, de örülök, hogy szeretsz - kiabáltam cinikusan és hevesen gesztikulálva.
- Te kérted meg a csajt...? - kérdezte Jongin.
- Igen, és örülök, hogy megtettem, mert különben ki tudja, mikor derült volna ki...
- Látod, ez nem is számít igazán - szólalt meg ismét Baekhyun. - Ha nem küldted volna rám a csajt, akkor nem is...
- Fogd be, te szemét disznó! - ordítottam rá, mert képtelen voltam hallgatni, amit mond.
Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakamhoz kaptam, kikapcsoltam a nyakláncomat a gyönyörű angyalszárnyakkal, amit még tőle kaptam aznap, amikor összejöttünk, és hozzávágtam.
Baekhyun a mellkasához kapott, de az ezüstlánc kicsúszott ujjai közül, és a földre esett. Baekhyun egy szempillantás alatt fölkapta a földről.
- Ne csináld már - nézett rám könyörgően. - Most komolyan ennyire megbántott a dolog?
- Tudod mit? Majd lefekszem Jonginnal, és akkor rájössz, hogy érzem magam! - kiáltottam neki, aztán megragadtam Jongin csuklóját, és elkezdtem húzni magam után.
Amint a lépcső aljára értünk, újra elkezdtek folyni a könnyeim, és olyan mérges voltam, mint még soha. Átvágtunk a tömegen, és amikor kiértünk a házból még egyszer visszanéztem, de szerencsére Baekhyun nem követett minket.
- Szóval, hol akarod csinálni? A kocsi hátsó ülése megfelel? - kérdezte Jongin egy perverz vigyorral az arcán.
- Fogd be - szóltam ingerülten. - Ez nem vicces.
- Jó, bocs.
A sötét színű autó felé haladtunk a gyepen keresztül. Végig Baekhyun arca lebegett a szemem előtt. Képtelen voltam felfogni, hogyan viselkedhetett így. Egyáltalán nem vallott rá.
A kocsi lámpái felvillantak, jelezve, hogy Jongin kinyitotta a kocsit. Beültem a hátsó ülésre, mire Jongin a kormány mögül hátrafordult.
- Az az előbbi csak vicc volt - magyarázta zavartan. - Nem gondoltam komolyan.
- Tudom, nem azért ültem hátra! Tele van kacatokkal az anyósülés.
- Jaa - pillantott a mellette lévő ülésre. - Ezeket lesöpörhetted volna - mondta.
- Mindegy. Csak vigyél haza.
Jongin beindította a motort, aztán el is indult a betonúton hazafelé. A visszapillantó tükrön lógó keresztet bámultam, és próbáltam nem gondolni Baekhyunra, de nagyon nehezen ment. Félúton Jongin törte meg a csöndet.
- Tudod, Baekhyun tényleg szeret téged - mondta az útra szegezve tekintetét.
- Nem látszik - jegyeztem meg gorombán.
- Nem gondolkodtál azon, hogy megbocsáss neki? - kérdezte.
- Egy percig sem.
- Jó, tudom, hogy mérges vagy rá, és tisztában vagyok vele, mit tett Baekhyun, de mindenki félrelép egyszer az életben. Mindenki követ el hibákat.
- Ezzel nincs is semmi baj - mondtam. - Viszont nem tudom, feltűnt-e, de Baekhyun egyszer sem kért bocsánatot. Egyetlen egyszer sem.
Jongin erre már nem tudott mit mondani.
Amikor kiszálltam a kocsiból, megköszöntem neki, hogy hazafuvarozott, aztán elindultam befelé a házba.
Ma éjjel se fogok sokat aludni.